Napról napra sorban történnek a tragédiák. Szembesülve a hírekkel szörnyülködök és aggódom a jövő miatt. Pont időben érkezett ez a kis buzdítás, amelyet Max Lucado írt a Kegyelem napról napra című könyvében. (MBB)
„Gyermek voltam, meg is öregedtem,
de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz,
sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” (Zsoltárok 37,25)
Állandóan aggódunk. Az adóbevallásunk miatt, a terrorizmus miatt, az olajárak miatt… Aggódunk, hogy nem lesz elég pénzünk; amikor pedig van pénzünk, akkor azon aggódunk, hogy nem kezeljük elég jól. Aggódunk, hogy be tudunk-e vásárolni, mielőtt lejár a parkolójegyünk. Aggódunk, hogy mit gondol a kutyánk, ha meglát bennünket, amikor kilépünk a fürdőkádból. Aggódunk, hogy egy nap kiderül: a zsírszegény joghurt mégis hizlal.
Gondoljunk csak bele! Azért mentett meg Isten, hogy állandóan aggodalmaskodjunk? Azért tanított meg járni, hogy végignézze, ahogy megbotlunk? Azért hagyta, hogy bűneinket a keresztre szegezzék, hogy aztán elengedje a füle mellett az imádságainkat? Ugyan már! A Szentírás vajon csak viccel, amikor azt írja: „…megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon” (Zsolt 91,11)? Szerintem sem.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
