Észak-Karolinában segítenek a baptisták

2305

Miközben a szokásos évi tréningjükre érkeztek az észak-karolinai baptista szövetség táborába a magyarok által alapított nemzetközi Rescue24 mentőcsapat szakértői, a Matthew hurrikán gyilkos áradásokat okozott Lumber megyében, megölve sokezernyi állatot és sajnos tíz embert is. A 27 főből álló, soknemzetiségű – kanadai, ecuadori, mexikói, amerikai és magyar – speciális mentők a helyi katasztrófavédelmi szakemberek kérésére azonnal segítettek a vízi mentésnél.

Pat McCrory, az állam kormányzója hangsúlyozta: „Senki ne próbáljon meg a lakosság közül harcolni a vízzel! Nem akarunk még több emberéletet kockára tenni. A szakemberek folyamatosan végzik a menekítést, illetve ahol lehet, a helyreállítást!”

hurrikan2Az árvízi mentésben részt vállaló magyarok vezetője, Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési igazgatója elmondta: „Teljesen természetes, hogy a tréningre érkező munkatársaimmal együtt nem a gyakorlást kezdtük meg, hanem segíteni mentünk a Rescue24 helyszínen lévő mentőcsónakjával.” Üdvözölte, hogy a Baptista Szeretetszolgálat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között évek óta fennálló megállapodás alapján Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes is részt vesz a tengerentúli továbbképzésben, mentésben. Eközben a Baptista Szeretetszolgálat washingtoni székhelyű új szervezete, a Baptist Respond24 megkezdte kétkonténernyi humanitárius segély Haitiba küldésének szervezését.

A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést indított Haiti megsegítéséért (ahol a magyar segélyszervezet évek óta gyermekközpontot működtet) az 1355-ös adományvonal hívásával (250 Ft/hívás) és „hurrikán” közleménnyel az alábbi számlaszámon: KDB BANK: 13555555 – 55555555 – 55555555.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!