Az anyaság egyszerre hétköznapi és misztikus fogalom. Az anya a mindennapi tevékenységek közepette pusztán a lényével otthonosságot teremt, mosolya könnyeket szárít fel, és amikor szükséges, a legnehezebb terheket is képes elhordozni.
Amikor emberi síkon gondolkozom az anyaságról, akkor a benne elrejtett szeretetet Isten végtelen, önfeláldozó szeretetéhez tudnám csak hasonlítani. Mintha Isten az anyai szeretet milyensége által akarná szimbolizálni, megértetni az emberrel, hogyan viszonyul ő a teremtetthez.
A gyermekáldással ugyanis készen kapunk egy teremtett lényt, aki az anya testének bölcsőjében fejlődik ugyan, de amikor megszületik, ő már valamilyen. „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,16) Szülőként, anyaként sokat törődünk azzal, hogy testileg, értelmileg, érzelmileg a lehető legtöbbet adjuk gyermekeinknek. Tápláljuk a legjobb ételekkel, különböző fejlesztő tanfolyamokra járatjuk, és emellett szeretnénk, ha jól neveltté is válna, akire a környezete azt mondja, hogy jószívű, figyelmes, kedves. Mert akkor máris megdicsérhetjük magunkat: igen, ezt jól csináltam!
Ha azonban valami miatt a gyermek élete nem a várakozásainknak megfelelően alakul, hajlamosak vagyunk másokra mutogatni: „biztosan a nagyapjára/anyjára/nagybácsira/ – né nire ütött.” Az EQ (emotional quotient), azaz az érzelmi intelligencia, nagyrészt a kisgyermekkori tapasztalatok alapján alakul ki, és szorosan a személyiségünkhöz kapcsolódó kompetenciákból tevődik össze. Mindez alapjaiban határozza meg gyermekünk emberekkel való kapcsolatait: tud-e önzetlenül szeretni, érzékeny-e az emberek problémáira, nagylelkű-e vagy kicsinyes.
Fráter Judit keresztény pszichológus szerint nagyon nagy hatással van egy gyermek kezdeti istenképére az anyaképe.
Mit tapasztalt Istenről édesanyja által, szülei által? Milyen spirituális mintát kap, keresi-e az Istennel való kapcsolatot nap mint nap, a legkülönfélébb élethelyzeteiben? Sokszor nem is vagyunk tudatában annak a hatalmas felelősségnek, amit Isten ránk bízott. Egy Istent vagy önmagát szolgáló ember életpályáját, életfelfogását alakíthatjuk ki. Mivé válik általunk?
Természetesen sok hiba korrigálható, de ez sohasem könnyű. Amikor az édesanyámra gondolok, az első, ami eszembe jut, a végtelen szeretet és teljes elfogadás, annak ellenére, amilyen vagyok. Sok elfoglaltsága mellett mindig éreztem a figyelmét és az őszinte érdeklődését, sokat beszélgettünk, beszélgetünk ma is. Hálás vagyok érte! Szeretném, ha egyszer a gyermekeim rám is így gondolnának, mint én őrá.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
