Gondolatok Philip Yancey: Hová tűnt az örömhír? c. könyvéről

Az elmúlt évben elolvastam a meghökkentő kegyelem című könyvét is Yancey-nek. Ez egyfajta folytatásnak tekinthető.

Abból az alapállásból indul ki az író, hogy ma az evangéliumi keresztényeket arról lehet ismerni, hogy mit elleneznek, mivel harcolnak. Többek között ott a felsorolásban az abortusz, az azonos neműek házasságának ellenzése, a halálbüntetés ellenzése és még lehetne sorolni. Ezek olyan kérdések amelyek megosztják a társadalmat. „A vallásra pedig óriási veszélyként tekintenek azok, akik a hívők világában az agnosztikus kisebbséghez sorolják magukat.”A posztkeresztények társadalmakban erőteljesen jelen van egyfajta egyházkritika, sőt igazi averzió a „szervezett egyházzal” szemben. A probléma- mutat rá Yancey- „…mindnyájan egy olyan hit ellen tiltakoznak, amely már nem hangzik örömhírnek.” Mit lehet tenni? A könyv nem pusztán kritikát fogalmaz meg, hanem utat keres. Utat vissza az örömhírhez! Hová tűnt az örömhír? Hogyan lehet ezt az örömhírt ma hitelesen megélni egy ilyen „szomjazó” világban?

Valójában 3 féle keresztényt fogad el a világunk-írja Yancey- a zarándokot, az aktivistát és a művészt. A szavak és tettek közötti összhang megteremtése, a hűséges jelenlét, szeretettel megélt hit átformáló erejét hangsúlyozza. „A szkeptikus világ tetteinket mérlegelve ítéli meg szavaink igazságát.” Egyet ért James Davison Hunter szociológus felvetésével, hogy az egyház legfontosabb feladata a hűséges jelenlét.

Érdekes kettősség, hogy miközben az egyház iránt nő a tartózkodás, a spiritualitás és a közösség iránt nő az igény. A tudomány ugyanis nem tudta betölteni azt a fajta szomjúságot, amellyel az ember rendelkezik. Rámutat arra a három kérdésre, amelyre a tudomány nem tud válaszolni: 1, Miért van valami a semmi helyett? 2, Miért olyan szép és rendezett ez a valami? 3, Mi a helyes magatartás a mi részünkről ebben a világban?

Jézus első követői is belátták, hogy minden emebr „abszolút értéket hordoz önmagában”. A szomjúság oltásának azonban nem mindig a megfelelő módját választják. „Mi lenne ha tévelygőkként tekintenénk rájuk?” Vagyis segítő szándékkal közel lépve hozzájuk.

„Az egyház sok hibát elkövetett, ugyanakkor, magában hordozza az önkorrekció lehetőségét is, hiszen egy önmagánál magasabb rendű tekintélyben hisz.”

Rendkívül érdekes kérdés, hogy milyen kapcsolatban kell lennie a keresztényeknek a politikával és a kultúrával, amelyben élnek. A kérdés minden egyes fejezeten átvonul: „Hová tűnt az örömhír?” A szerző maga jegyzi meg, hogy „Engem elsősorban az foglalkoztat, miként viszonyulunk másokhoz az ellenséges környezetben.A kegyelemért aggódom, az evangélium eróziója nyugtalanít, tudva, hogy egyre kevesebben hallják meg benne az örömteli hírt.”

Izgalmas példákkal és éles meglátásokkal ez a könyv elgondolkodtat a kereszténység jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Nem csak éles társadalmi meglátások vannak benne, hanem olyan szentenciák, amelyek biblikusan értelmezhetők, a 21.századi keresztény számára pedig gondolkodásmódváltozást jelenthetnek.