Láttam egy nagyon jó filmet a moziban. Sajnos ritkán vannak olyan alkotások, amelyen ennyire tisztán Isten mellett teszik le a voksukat. Talán évente egyszer.
De most pont van egy ilyen, és én nagyon ajánlom mindenkinek. Tökéletes szórakozás, kikapcsolódás, és nem utolsósorban, nagyszerű istenélmény.
Vannak kemény helyzetek egy szülő életében (főleg, ha az édesapa meggyőződéses ateista): mondjuk, ha a gyerekéről kiderül, hogy az orvosi pálya helyett, a papi hivatást választja.
Ez az alaphelyzet Eduardo Maria Falcone filmrendező vígjátékában, melyért legjobb elsőfilmes rendezőként megkapta az olasz filmakadémia díját, a David di Donatello-díjat.
A filmben tehát a hit és a tudomány csap össze, de ami zseniális benne, hogy egyáltalán nem fekete és fehér a dolog.
Az egyik oldalon a tudomány embere áll, Tommaso, az apa, nála jobban senki nem műt szívinfarktust, a másik oldalon pedig a hit embere, Pietro atya, aki lendületes megjelenése és állhatatos munkája által sokakat elér az örömhír üzenetével, így Andreát is, aki apja nyomdokait követve orvosnak készül, ám váratlanul bejelenti, hogy inkább pap lenne. Tommaso, aki – a bibliai Tamás apostolhoz hasonlóan csak a saját szemének hisz – Pietro atya hiteltelenítésével próbálja más meggyőződésre bírni fiát. Ez persze nagyon vicces helyzeteket szül. Az orvos-családapa olyan helyzetekbe bonyolódik, melyekre még álmában sem gondolt soha.
De a film lényegét nem abban találjuk, hogy az apa végül talál-e fogást a papon vagy sem. Sokkal fontosabb az út, amin a film alatt végigmegy. Súlyos kudarcok, megpróbáltatások érik, s bár ezeket nem árnyalják drámai mértékben az alkotók, nagyon átérezhető Tommaso vívódása. Felszínre kerül feleségével való zűrös kapcsolata, gyereknevelési kudarca – egy szépen felépített látszat-élet romokba dől. Teljesen leépülve, egy váratlan fordulat miatt kap lehetőséget az újrakezdésre, de rá kell döbbennie, hogy ekkor már Pietro atya diktál, a maga szeretetteljes, békességes, mégis határozott stílusával. Nem véletlenül emelte ki több kritika is a filmmel kapcsolatban, hogy „okos vígjátékkal” van dolgunk.
Számomra rendkívül nagy élmény volt ez a film, egy igazi sírva- nevetős, mely úgy tálalja az igazságot, hogy közben szem nem marad szárazon. S külön kiemelném a film befejezését, mely bátor és nyitott, elgondolkoztató, jó alap egy beszélgetésre, akár Krisztus követőkkel, akár még Istenben nem hívő barátainkkal nézzük.
Eredeti cím: Se Dio vuole, 2015, Olaszország, 88 perc, vígjáték.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
