„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, / Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, / De látod amottan a téli világot? / Már hó takará el a bérci tetőt.” (Petőfi)
1847 szeptember vége volt, amikor a nemzet költője, Petőfi Sándor a koltói Teleki kastély egyik ablakából az eléje táruló őszeleji tájban gyönyörködve leírta a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versének első sorait. A néhány napos házasember szíve boldogságától lángolt.
Ennél a boldogságnál csak egy van nagyobb, nemesebb, felemelőbb: az újjászületés nyújtotta öröm és boldogság. 2015. szeptember 20-án néhány száz méterre attól a helytől, ahol Petőfi – saját bevallása szerint – élete legboldogabb napjait töltötte, szép számú ünneplő sereg gyűlt össze, hogy szem- és fültanúja legyen annak az örömnek, boldogságnak, amely két hajadon szívében lángolt.
Koncsárd Anna és Tünde, unokatestvérek, az Úr Jézus Krisztus jegyeseiként álltak fehér ruhában, hogy nyilvánosan is megpecsételjék Urukkal kötött szövetségüket.
A borongós idő ellenére ezen a reggelen az alig 30 tagot számláló közösség frissen felújított imaháza zsúfolásig megtelt. Jöttek Magyarországról, Szalárdról, Krasznáról, Szatmárnémetiből, Biharpüspökiből, Nagybányáról és a községből szép számmal különböző felekezetű keresztyén testvérek, köztük a polgármester is. Néhány dicsőítő ének után Mierlut József (Szalárd) és Halász Jenő (Koltó) testvérek buzdítottak imára a Jn 15:8 alapján, kiemelve a megtéréshez méltó gyümölcstermés és az Úr Jézus Krisztus által bemutatott engedelmesség fontosságát. János Csaba házigazda lelkipásztor az ApCsel 2:37-41 alapján mondott köszöntő és bevezető szavakat. Kiss Zoltán vendéglelkipásztor az 1Pt 3:15-22 alapján hirdette Isten igéjét. Elmondta: „az apostol a gonosz, megromlott világról beszélve Nóé történetét említi. Ő is ítélet alatt született (mint minden ember). Ő is kegyelemre szorult ember volt. És talált is kegyelmet. Istentől származó kegyelmet. Isten kegyelme figyelmeztet ma is, hogy mi vár erre a világra: tűz, pusztulás. De közli a szabadulás lehetőségét, mely Jézus Krisztusban van.”
Az alámerítés eredetéről szólva Kiss Zoltán Jézus Krisztusra mutatott, aki elsőként tette meg és jelentette ki, hogy, „így illik….” Szintén a bemerítésről szólva emlékeztetett, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, de arra is, hogy a Jézussal kötött szövetséget nem elég megvallani, és az alámerítés a hitet igazoló cselekedet. A helyes bibliai sorrend pedig: „aki hisz és alámerítkezik…” A bibliai forma és értelmezés is fontos: nem keresztelésről beszél, nem bemerítés, hanem teljes alámerítésről.
Az igehirdetést a két fehérruhás bizonyságtétele követte. Koncsárd Anna elmondta: „Másfél évvel ezelőtt éltem át a megtérés örömét egy igehirdetés alatt, amikor egy beteg meggyógyításáról volt szó.” Koncsárd Tünde pedig így vallott: „Sokszori szólítgatás után én is másfél évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni a végleges döntés fontosságával.”
Az alámerítést János Csaba, a körzet és a gyülekezet lelkipásztora végezte. A kézrátétellel való imádkozás után köszöntések sora igazolta a jelenlévők együttérző örömét.
Az összejövetel végén a jelenlévők többsége a gyülekezeti tagok vendéglátásában részesült, így a délutáni hálaadó istentisztelet alkalmával is megtelt az imaház. Ez az alkalom is rendhagyó volt: a hálaadásról szólt. A János Csaba lelkipásztor testvér által felolvasott igeszakasz az Ézs 12:2-6-ből jó buzdításul szolgált arra a sok szép és áldásos szolgálatra, amely elhangzott bizonyságtételben, versekben, énekekben, zeneszámokban.
Az igei üzenetben Kiss Zoltán lelkipásztor testvér vont párhuzamot Jónás és a mai ember között. „Jónás már rég nem imádkozott. Isten alávitte a mélységekre, s ott kezdi el tanulni újból az imádkozást. …Nem kell a mélye jutni, de annál inkább fontos ráismernünk helytelen életünkre.”
Esős, borongós idő volt ezen a szeptember végi vasárnapon ott Koltón, de szíveket melengető, felemelő áldásban volt részünk mindazoknak, akik együtt voltunk az Úr házában.
Forrás: http://www.rmbgysz.ro/hir/halaadas-es-bemerites-nagybanyan