Háló Gyula költő, újságírónak kimagasló művészeti munkássága és eredményei elismeréséül a Magyarországi Baptista Egyház vezetősége a 2023 Baptista Művésze díjat adományozza.

Háló Gyula 1957. szeptember 30-án Vásárosnaményban született baptista lelkipásztorcsaládba.

Gyermek- és fiatalkorát Nagydoboson, Ócsán, Debrecenben, Budapesten és Kiskőrösön élte.

Fiatal korától kezdve a művészet sokféle megjelenési formája érdekelte, melyek sok-sok indítást adtak számára.

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának diákjaként (1972–1976) a Debreceni Kántusban énekelve járhatta a gyülekezeteket, koncerttermeket. Nagy hatással voltak rá a genfi zsoltárok, Kodály művei, melyeket a Kodály-tanítvány Berkesi Sándor karnagy vezetésével énekeltek, aki egyben a kántorképzőn karvezetőtanára is volt. A Psalmus Hungaricus előadása Simándy Józseffel 1972-ben örök, meghatározó élmény és táplálék a számára. A kiskőrösi gyülekezetben a kórus- és kamaraéneklés mindezt tovább erősítette.

Orgonán játszani a debreceni Nagytemplom kántorától, majd a teológiai tanulmányok alatt Beharka Pál orgonaművésztől tanult.

A 70-es évek végétől a neoavantgárd művészet adott újabb inspirációt számára. Vizuális művészeti kifejezéssel maga is kísérletezett: festmény, kollázs, agyag, valamint összetett konceptualista alkotások születtek ebben az időben.

A gimnáziumi évek végén ragadta magával József Attila, később Pilinszky János költészete, majd a magyar és nemzetközi kortárs költészet, melyek nyomán költészetének saját tartalmi és formavilágát kialakította. Költészete során újra és újra kereste a más műfajú művészekkel, zenészekkel, énekesekkel, festőkkel, színészekkel, filmesekkel való együttműködés lehetőségét. Ez sokszor megadatott.

KISKŐRÖSI ÉVEK (1978–1985)

Országos ifjúsági találkozókat szervezett fiatal baptista alkotók kiállításaival.

Kísérleti avantgárd színházat működtetett a Petőfi Művelődési Házban.

Kísérlet néven kulturális szamizdat alapító szerkesztője volt (Kiskőrös, 1979–1982).

Első írásai, recenziói könyv, film, színház témában a Reformátusok Lapjában szerepeltek.

1980-tól jelentek meg versei különböző folyóiratokban.

CSETÉNYI, ZIRCI ÉVEK (1989–1998)

A zirci III. Béla Gimnáziumban a rendszerváltás után éveken át Irodalom és Biblia című kurzust tartott.

Művészetre fogékony fiatalokat bátorított az alkotásban: versírás, zene, fotózás, festészet.

A helyi fiatalokkal közös munkájának eredménye a Keresztút – könnyűzenei oratórium (1993), a Tékozló fiú – musical (1995), amely művek alkotásában dalszerzőtársa Sinka Gábor volt.

Első önálló verseskötete, Az útról letért idő 1998-ban jelent meg.

DUNAHARASZTI ÉVEK (1998–2005)

Keresztény Alkotók Közössége néven Kiss Sándor alkotóval egyesületet hozott létre.

EgyKisKlub elnevezésű havi kulturális és művészeti ifjúsági rendezvényeket szervezett. 

Napi adagok című aforizmás kötete 2004-ben jelent meg először. Ebből született négy képzőművésszel (Artner Ilona, Lehel Endre, Mikó F. László, Volker Schwarz) egy közös alkotás, a „365 belső lépés 100 méteren”, amely több városban és fesztiválon lett kiállítva.

Az Oroszlánok és idomárok gyermekverseskötete 2005-ben, az Arcod fényében című verseskötete 2006-ban jelent meg.

PESTSZENTIMREI ÉVEK (2005–2023)

Kreatív ünnep néven éveken keresztül Kovács Fruzsinával közös szervezésben havi multidiszciplináris művészeti alkalmakat szerveztek fiatal és felnőtt művészek részvételével. 

2006-ban diplomázott a TCM Theological Institute teológiai MA szakán.

Bohócok címen megjelent gyermekverseit (2010) Artner Ilona és Berkes Gyula képzőművészek, a ceredi gyermek-alkotótábor résztvevői illusztrálták és filmesítették meg.

2011-ben Lengyel Orsolya festőművész Bizalom című mezzotintosorozatához írt verseket, amely alkotásokból közös kiállítási anyag lett.

Bizalom mégis verseskötete (2019) negyven vers mellett 23 különböző hivatásban, munkakörben levő személy versekhez fűzött kommentjeit is tartalmazza.

MAGYARORSZÁGI BAPTISTA EGYHÁZ (2012–2021)

Kommunikációs szaktitkárként a vezetése alá tartozott az egyház kommunikációs és médiatevékenysége: az egyház online felületei, az egyház kampányai, Békehírnök (hetilap), Szolgatárs (teológiai szaklap), baptista Áhítat (éves kiadvány), Múlt, jelen, jövő baptista évkönyv, a közmédiában való műsorok, Baptista Rádió (2013–2020), éves média-, tudományos és művészeti konferenciák, rendezvények szervezése.

A Comenius Ház, a Magyarországi Baptista Egyház napjainkig működő művészeti és tudományos projektjének elindítója 2015-ben.

Létrehozta a Baptista Művészeti Alkotóhetet.

A Comenius Ház égisze alatt nagy figyelmet fordított a gyülekezetekhez, a baptista iskolákhoz és szociális intézményekhez tartozó művészek, művésztanárok felkutatására, bemutatásukra, megismertetésükre.

Évente szakmai találkozót, konferenciát szervezett számukra munkatársaival együtt.

A művészeti alkotás, tevékenység spirituális hatásában, missziós erejében mindig hitt, mindig kereste ennek titkát.

KISKŐRÖSI ÉVEK ÚJRA (2023-TÓL)

Most Kunhegyesi Ferenc kiskőrösi festőművésszel, a Szentandrássy Galéria művészeti vezetőjével közös rajz-vers kiállítási anyagon dolgoznak.

Újságírói munkássága elismeréseként a Protestáns Újságírók Szövetsége 2023-bean Rát Mátyás-életműdíjjal tüntette ki.

AMIT FONTOSNAK TART A MŰVÉSZETTEL KAPCSOLATBAN, A SAJÁT SZAVAIVAL

A művészet a világról, magunkról és Istenről olyan megismerési kulcsot ad a kezünkbe, ami nélkül fogyatékosok lennénk.

Még a Szentírás is tele van művészeti műfajjal: himnusszal, dallal, képekkel-látomásokkal, prófétai performansszal, jézusi költészettel.

Hálás vagyok Istennek, hogy ezt a kíváncsiságot, érdeklődést, vonzódást belém préselte, és hogy nem tudtam tőle szabadulni, akármi is volt a munkám.

Nem is kezdem felsorolni azokat a művészeket, akik megváltoztattak valamiben, és felismeréseket és erőt és ösztönzést adtak. Rengetegen vannak! Mindig örülni fogok nekik. Néhányan itt vannak, aminek nagyon örülök!

Isten a legtöbbször nem volt konkrétan megnevezve a verseimben, az írásaimban, de ő mindig benne volt, benne van.

József Attila Thomas Mann üdvözlése versének szavait mértéknek tartom ma is:

„…a költő sose lódit:

az igazat mondd, ne csak a valódit…”

PAGE   \* MERGEFORMAT1


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!