Harmincadik adventünk Magyarországon

Az adventus egy latin eredetű szó, jelentése eljövetel, megérkezés. Ehhez kapcsolódnak szavak, fogalmak és cselekmények, amelyek körvonalazzák. A mai advent inkább a karácsonyvárásra vonatkozik. De Krisztus-várást is jelent, nekünk főképpen! Ennek lelki, spirituális és kulturális aspektusai bontakoznak ki a keresztény világban.

Minden embernek van adventje vagy adventjei, amikor valami vagy valaki érkezésére vár. Aki és ami fontos számára, az iránt sóvárog, és úgy várja annak beteljesedését! Ha ez nem kevesebb, mint az Istennel való találkozás, akkor ez a legdicsőbb és legüdvösebb pillanat! Az első ember, emberpár is ebben a várakozásban élt nap mint nap. Minden alkalommal újabb beteljesedést éltek át. Azonban jött egy nap, amikor már nem történhetett meg ez a kedves találkozás. A bűn megrontotta a kapcsolatot. Egy másikfajta advent vált szükségessé, a szabadítás érkezésére való várakozás. Minden bűnös, vétkes ítélet alatt van, akár megtörtént a látványos ítélet, akár nem. Istentől való elszakadásunk, bűneink következménye által zár börtönbe lelkiismeretünk bennünket. De jön a jó hír adventje, az evangélium érkezése, amikor az ige szíven talál. Bűnbánatot fakaszt, és jön a bűnbocsánat ténye, az öröm! „Örvendezve fogtok vizet merni a szabadulás forrásából.” (Ézs 12,3) Ez volt a jeruzsálemi igehallgatók részére is a nagy beteljesedés, amikor Péter prédikációjára háromezer lélek tért meg és keresztelkedett meg. Serdülőkoromban engem is megragadtak ezek az igék. Hiszen fejlődéslélektanból is tudjuk, hogy mennyi töprengésen megy át a gyermek, az ifjú és öreg amiatt, amit a bennük levő bűn okoz. Tizennégy évesen jutottam el addig a pontig, hogy most már nem várok tovább, mert az Úr többször szólt és vár rám. Döntenem kellett! Az Úr Jézus megszabadított, és megpecsételtem a szabadulást és a vele való szövetséget bemerítéssel. Szolgálatot is adott, megbízott feladattal. Elhívott az ő szőlőskertjébe munkálkodni. Gyülekezeti munka, lélekmentés és lelkigondozás területen szolgálhattam. Majd lelkipásztori elhívást kaptam és végezhettem.

De dolgozom a társadalmi életben az emberek javára: jótékonyság, szociális munka, oktatás területén stb. Nemzetközi misszióba a Lepramisszió Magyarország által kapcsolódhattam be egy nagyobb missziós családba, egyben képviselve a magyarországi baptista közösségünket, egyházunkat is. Közben nyugdíjas vagyok, mert ez is természetes, hogy az emberi életünknek is vannak állomásai: születésünk után azonnal ott van a gyermekbemutatásunk, megáldásunk, az óvodáskor, iskolás és vasárnapi iskolás időszakunk, jó esetben megtérés, bemerítkezés, pályaválasztás, párválasztás és házasságkötés, majd családalapítás. Elhívás, szolgálat, karrier, szakmai tevékenység, sikeres kibontakozás mind egy-egy várakozás és beteljesedés. De lehetnek és vannak kudarcok is. Mint az első ember nagy kudarca, amikor elrontotta azt, ami addig jól működött. Minden sikert, de minden kudarcot is átölelő kar a kegyelem. Az Isten karja, aki felemel, ha süllyedek, alázatra int, ha nagyravágyó vagyok, védelmez, ha bántanak, és mindig tárva van, ha hozzáfutok örömömben vagy bánatomban. „Jézus karjába bizton hajtom fejem le én, Abban találom üdvöm, ha nyugszom hű szívén.” Hálával gondolok vissza a több mint hét évtizedre, kegyelmi időre, amit megéltem. Hálás vagyok családomért, három gyermekünkért és öt unokáért. Szűkebb és tágabb családomat a próbák ellenére is mindig szeretetével és szabadításával vette körül mennyei Atyánk. Szolgálhattuk együtt is az Úr Jézust, Mesterünket, aki most, még idős koromban is oktat, tanít igéjének mély titkaira. 1992-ig Pusztaújlakon, majd Aradon gyakoroltam a lelki közösséget. 1975-ben Nagyváradra kértük át a gyülekezeti tagságunkat feleségemmel, Piroskával, akivel 1974-ben kötöttünk házasságot. Itt szolgáltunk, majd teológiai felkészülésemet is elkezdhettem. 1991-ben, már a rendszerváltás után vágyat és elhívást kaptam a magyarországi missziómezőre. Következő évben kibontakoztatta az Úr a pontos területet, és családommal Kisvárdára költöztünk. Ebben a kis szórványkörzetben Istenünk újabb és újabb kegyelmi éveit tapasztaltuk meg. További tanulmányokat is végezhettem, miközben pásztoroltam a gyülekezetet. Kórházi szolgálat mellett pedagógus-bibliaórákat tartottam, gyermekmissziót végeztük gyermekeimmel, és többrétű missziót indítottunk el. Beiratkoztam az ausztriai TCM teológiai képzésre. Mindez csak a Szentlélek vezetése és pártfogása alatt jöhetett létre. 2001-ben másik gyülekezetbe hívott, küldött. A Két egyházi Baptista Gyülekezet és körzete lett lelki otthonunk és lelki munkamezőnk. Itt a lelkimunka kibővült helyi nemzetiségi, illetve a Körösvidéken élő román testvériséget szolgáló tevékenységgel. Többek között a média, evangéliumi cikkek megírása a nemzetiségi hetilapba. Romániai, erdélyi kapcsolatok által is gazdagodott közös szolgálatunk. Innen 2006 őszén Pilisre költöztünk az éppen beköltözhető új házunkba. 2007 elején a Csetényi Baptista Gyülekezet és a zirci közösség hívott meg lelkipásztoruknak, ahol négy éven át szolgáltunk. Közben még tanulmányokat folytattam a Baptista Teológiai Akadémián és a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés intézetében, ahol a lelkigondozás és családgondozás tudományában nyertem mélyebb ismereteket. A lelkipásztori munka mellett több szakaszban is vállaltam munkát családsegítő és gyermekjóléti szolgálatoknál. A gyülekezetplántáló programokban is részt vettem, vettünk feleségemmel, családommal. Mindezek ötvözete, közös összképe adta számomra a szolgálat örömét, amiért elsősorban mennyei Atyámnak, családomnak és gyülekezeteimnek vagyok hálás. De nem utolsósorban magyar hazámnak és népünknek, ahol a harminc évet tölthettük örömök és próbák között a gondviselő Isten testi-lelki ajándékaival élve. Nagy öröm volt mindig egy-egy szolgálati helyem után az érkező új szolgatárs beiktatása. Ezek között kiemelkedő jó érzés volt ez év nyarán Kisvárdán átélni a gyülekezet új lelkipásztorának beiktatását, aki szinte napi pontossággal 30 évre érkezett első magyarországi szolgálatunkra, ahol tíz évet töltöttünk a lelkimunkában. Ezeket csodaként éljük meg. Az is kegyelem, hogy nyugdíjasként adott az Úr egészséget, és szolgálhatok jelenleg is az ő szőlőjében. Mind kegyelem.

Mi is az én adventem fókusza? Elsősorban Krisztus visszavárása, az ő visszajövetelével üdvösségem dicső napjának felragyogása! Készülök hazamenni! Közben még végezni a mennyei gazdám által kijelölt hátralevő munkát. Várom korábbi magvetéseim gyümölcsét, imáink és közbenjáró könyörgéseink beteljesedését. Szeretnék családommal együtt megfelelni érkező Uram elvárásának! „Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az úr, amikor megérkezik!” (Lk 12,43)

Hála az elmúlt sok-sok évért, a mostani harmincadikért is! Add, Úr Jézus, hogy találkozásunk öröm legyen!

Bódis László
nyugalmazott lelkipásztor
a Lepramisszió Magyarország elnöke