2022. november 20-án került megrendezésre a Trinity Kávéházi Esték következő alkalma, amelynek vendége dr. Steiner József volt, aki a Trinity Baptista Gyülekezet alapító lelkipásztora is egyben.

A programsorozat alkalmain hiteles és inspiráló emberek élettörténetén keresztül keressük a választ arra, hogy mit jelent megtalálni önmagunkat egy identitásvesztett világban.

„Határtalanul”, ez volt az este témája. Az alkalom levezetője, a gyülekezet lelkipásztora, dr. Pafkó Tamás többek között arra kérte a professzort és missziológust, hogy meséljen arról, milyen helyzetben élnek a keresztények a világ többi részén, hiszen már 94 országban megfordult, így nagyobb rálátása van a mai trendekre, veszélyekre és állapotokra.

Az izgalmasabbnál izgalmasabb történeteit hallgatva egyhamar megérthettük, hogy mi mint Magyarországon élő keresztények nagyon kiváltságos helyzetben vagyunk, hiszen nem kell elnyomásban élnünk, nem kell olyan mélyszegénységet megtapasztalnunk, amit talán elképzelni sem tudunk, és szabadon megvallhatjuk a hitünket anélkül, hogy az életünkbe kerülne.

A picture containing indoor, floor, bedroom

Description automatically generated

Habár sokan világjárónak neveznék Józsefet, utazásai – melyek gyakran nem is veszélytelenek – nem a pihenésről szólnak, sokkal inkább a mások felé való szolgálatról. Tudását és tapasztalatait a helyi keresztények épülésére, tanítására fordítja. Habár a tanítás és tanítványozás az utazásainak a fő célja, mégis elmondása szerint egy-egy szegényebb országba utazása előtt Isten mindig megindít embereket az adakozásra, így lelki és anyagi segítséget is vihet az ott élő közösségeknek.

Az egyik legmegrendítőbb történet az volt, hogy a legtöbb szegény ország keresztényei leginkább nem anyagiakra áhítoznak, hanem szeretetre, kapcsolattartásra velünk.

Pál apostol szavait idézve, amit Timóteusnak írt: „valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel.”

Trinity Baptista Gyülekezet, Debrecen


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!