Az Élő Remény Baptista Gyülekezet dunakeszi gyülekezetplántálása 2022. év elején indult Bacsó Benjámin, az Élő Remény Baptista Gyülekezetek lelkipásztora vezetésével és egy maroknyi plántáló csapattal.
A plántálás során egyre több embert sikerül elérni hétről hétre, így idén először mi is részt vehettünk a házasság hete programsorozaton. A gyülekezetplántálás és a formálódó közösség iránt érdeklődőkkel egy párkapcsolati „élményvacsorán” vehettünk részt, melyet a helyi, nagyon hangulatos szlovák étterembe szerveztünk. Tizenegy házaspár volt közösségünk vendége, és valóban különleges élménnyel is gazdagodhattunk: Révész Lajost és Révész Szilviát hívtuk el, hogy segítsenek minket tapasztalataikkal, igei üzenetükkel és bátorításukkal, hogy megújuljunk és megerősödjünk házasságunkban. A vacsora alatt beszéltünk arról, hogy mik azok a közös alapok, amelyek a házasságot életben tartják és hajtják előre, megpróbáltunk a házastársunk fejével gondolkodni, és ezáltal ráláttunk saját működésünkre is. Házi feladatként kaptuk Lajostól és Szilvitől, hogy vegyük számba otthon közösen, mik azok a sokszor apró jelek, amelyek által a társunknak kimutatjuk a szeretetünket és megbecsülésünket. Ez azért fontos, mert gyakran a mindennapok forgatagában nem vesszük észre azokat a gesztusokat, amelyekkel a társunk jelzi felénk ezt az alapvető, nagyon fontos üzenetet. Sokat épültünk ezen új megvilágítás által!
A vacsora iránt nagyobb volt az érdeklődés, mint amire számítottunk, három olyan házaspár is eljött, akik még nem voltak egy közösségi alkalmunkon sem, így teljes mértékben feltöltöttük a rendelkezésre álló helyeket az étteremben. Felemelő volt együtt tanulni, sokat nevettünk és jobban megismertük egymást, így nemcsak házasságunkban újultunk meg, hanem a gyülekezeti kapcsolatainkban is. Hálásak vagyunk az Úrnak a dunakeszi házasságokért, és hogy folyamatosan vezet bennünket a plántálás során: nyitja (és néha bezárja) az ajtókat, terelget bennünket, hogy Dunakeszin még több ember hallhassa az evangéliumot, és közösségre találjon nálunk. Hálásak vagyunk azért is, hogy egyházunk, anyagyülekezetünk és a dunakeszi városvezetés is aktívan támogatja a gyülekezetplántálást, biztosítva a tárgyi feltételeket is a rendezvényeinkhez. Új lendülettel és reményekkel folytatjuk missziónkat ez után az este után. Bízunk Istenben és ígéreteiben, így azt is tudjuk, hogy jövőre már egészen biztosan nagyobb termet kell foglalnunk a házasság hetés rendezvényünknek.