Hegyi Andrásné Zsuzsa asszony életútja

Hegyi Andrásné született Sajti Zsuzsanna 1948. október 29.-én látta meg a napvilágot a Pécs melletti bányász faluban Vasason. Édesapja Sajti Ambrus évtizedekig a Pécs-Somogyi gyülekezet vénje és vezetője volt.

Hét gyermekük közül Zsuzsa volt a legfiatalabb. Szülei igyekeztek példás hívő szellemben nevelni mind a hét gyermeküket. Zsuzsa így nőtt bele már mint gyermek – bibliai szóval – a Krisztus testébe a hívők gyülekezetébe.

Fiatalon, – Nagy Ferenc lelkipásztor szolgálata idején – nyitotta meg a szívét az Úr hívó szavára, és hitét megvallva a Názáreti Jézus példáját követve részesült a hitvallók keresztségében a bemerítésben. Ezzel elkötelezte magát egy életre a Krisztus követésére. Így lett a Vasasi baptista gyülekezetnek és ifjúságának aktív tagja.

Szeretett szavalni. Olykor egy szívből elmondott verse felért egy igehirdetéssel. Ekkoriban Tahi tábor volt a fiatalság egyik nevelő iskolája, ahova minden esztendőben vágyott a gyülekezetek apraja-nagyja. Itt ismerkedett meg férjével, és hosszú imádságos időszak után kötelezték el magukat egymás számára, de egyben együtt a szent szolgálatra is.

1970-ben kötöttek házasságot. Isten öt gyermekkel ajándékozta meg őket, akik mind felnőttek, és végül az utóbbi években elköltözött testvérünk kilenc unokájában is gyönyörködhetett. A családban szíve-lelke és gondoskodó angyala volt mindenkinek. Az utóbbi évtizedben unokáit mint a pásztor a báránykáit, úgy terelgette a jó útra, és gyengéd  meleg szívével szeretgette őket.

A Jánoshalmai Gyülekezetben kezdték szolgálatukat, ahol Zsuzsa asszony elsősorban a kicsikkel foglalkozott. Ez a gyerekek között végzett szolgálata elkísérte őt élete végéig. Néha nagy csapat gyerek, olykor egy-két apróság volt körülötte, de akár így, akár úgy volt, ugyanolyan odaadással tanította őket. Aztán Gyula, Bonyhád-Dombóvár, Balatonszemes, Budapest József utca, majd nyugdíjba vonulás után Veszprém és Balatonszemesi Mécses baptista gyülekezetek következtek. Asszonykör, énekkar, pengetős zenekar, szervezés, családlátogatás, vasárnapiiskolai tanítás, imaház-takarítás, és minden más, ami adódott. Nem volt az Úrért végzett munkának olyan területe, amelyből kivonta volna magát. Gyakorta műszak végeztével munkájából azonnal útra kelve az ebédjét az autóban menet közben fogyasztotta el, hogy a sok kilométerre lévő szórvány gyülekezetekben is ott lehessen a betegek mellett, vagy részt vehessen a hívő családok örömében, bánatában. Ha a vasárnapi ebéd közben váratlanul vendég érkezett a családhoz, tapintatosan tett oda még egy tányért. Ha párjával együtt Békéscsabára kellett utaznia a teológiai oktató munka érdekében, hajnalok hajnalán már úton volt, vigyázott rá. Ott ült az első sorban a diákok között és puszta jelenlétével, kedvességével bátorított tanárt, diákot egyaránt. Fáradtságra soha nem panaszkodott, de nem vágyott soha elismerésre. A József utcai évek alatt szép alt hangjával a gyülekezet énekkarának és a Baptista Egyház Központi Énekkarának is aktív tagja volt. Ez az időszak életének és szolgálatának mintegy hattyúdala volt. Szeretett énekelni, szerette az énekkari munkát, de szerette a gyülekezet minden tagját, a kicsiket, a nagyokat, a fiatalokat, az időseket, a betegeket, az özvegyeket, a magára maradottakat, a nehéz természetűeket ugyanúgy, mint a könnyen szeretni valókat. Megtalálta mindenkivel a hangot, a  jóakarat és tisztelet hangját.

Elköltözött testvérünk mindenütt a maga személye megbecsülésének tekintette azt, hogy a legnagyobbnak, a Mindenható Istennek szolgálhat. Hiszen amikor férjével Isten vezetését kérve világossá vált számukra, hogy Isten egymásnak rendelte őket, eldöntötték, hogy az Isten országának építése lesz náluk az első helyen. Zsuzsa asszony ezt szelíden, készségesen, egyéniségéből adódó fegyelmezett pontossággal és szorgalommal végezte a legutóbbi időkig, március közepéig, kórházba kerüléséig. Férjének imatársa, munkatársa, a szent szolgálatban egyenrangú partnere és támasza volt, valamint családjának minden területen önzetlenül szolgáló középpontja és tiszta életével példaképe. Mindenkiről mindig csak jót feltételezett.

Zsuzsa néni halk volt, idegenkedett attól, hogy a középpontba kerüljön. Értékei nem voltak látványosak, hanem mélyek és igazak. Férjének nem csak lelkipásztori feladataiban volt társa, a családlátogatás, a lelkigondozás területén, hanem teológiai tanító munkájában is.  Akár népszerű írásról, például Békehírnök cikkről volt szó, akár teológiai tanulmányról, ezt mindig mindketten átolvasták mielőtt sajtóba küldték. Okos megjegyzéseivel csiszolgatta azokat, hogy ami szent tudomány, az egyben érthető is legyen.

Eltávozása megrázóan tragikus hirtelenséggel történt. Hiszen Zsuzsa asszony mindig jó erőnek és egészségnek örvendett. Életkedve töretlen volt, egész életében szinte sohasem volt beteg, kórházba kerülése előtt sem. Egy apró epekő eltávolítása érdekében olyan beavatkozást javasolt a háziorvosa, ami műtétnek is alig volt nevezhető. Ebből nagyon komplikált három hónapig tartó gyötrelmekkel teli kórházi kezelés következett, ami többszöri műtét után végül a sok szenvedéssel járó földi lét végéhez vezetett. Zsuzsa asszony végigjárta a maga Golgotáját. De hisszük, hogy számára is – mára már – igaz a mi Urunk Jézus Krisztus ígérete: „Aki nekem szolgál engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és ha valaki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” (Jn 12:26).

Szíve utolsó dobbanásáig fogtam a kezét, imádkoztam vele és érte, énekelgettem neki.

„Hervadása liliom-hullás volt,

Ártatlanság képe, s bánaté.”