Hivatalosan is megnyílt a Kőszikla gyülekezet Kolozsváron

4334

Mindig szükségünk van Isten jóindulatára, hogy az úton, amelyen járunk, velünk jöjjön. Isten bensőséges és szeretetteljes kapcsolatra hív már a Biblia első könyveiben: „Van itt hely nálam, állj a kősziklára!” (2Móz 33,21) A mózesi időkben és ma is jelképes tett a kősziklára állni, oltalmat, védelmet találni azon.

„Krisztus lett sarokkő, / Bűnösnek Megmentő / Kőszikla viharban, Ő az Úr” – hangzik az ének szövege. Ennek üzenetéből merítve kapta nevét Kolozsváron a Kőszikla gyülekezet, amelynek ünnepélyes megnyitó istentiszteletére gyűltünk össze 2017. január 29-én a városból meghívott vendégek, barátkozók, a Romániai Magyar Baptista Szövetség vezetősége, magyarországi baptista lelkipásztorok és népes testvéri közösség. „Áldottak vagyunk, hogy tudjuk, nem mi vagyunk a kőszikla, hanem Jézus Krisztus”, hangzott el az egyik alapító tag bizonyságtételében.

Hogy született a kolozsvári Kőszikla gyülekezet?

Visszatekintve az elmúlt kilenc évre egy csoportkép áll előttünk egyetemista fiatalokkal, akik rendszeresen találkoznak és térdeiken állva kérik, hogy Isten vezesse őket. „Nem kitalálni kell nekünk az utat, hanem megtalálni”, hangzott egy másik bizonyságtétel. Figyelni arra az útra, amelyen Isten vezet. Észrevenni a jelt. Keresni és követni azt! Várni az Úr vezetésére tevékeny módon, közben csapattá válni az együttes ima és böjt által, a reggeli imaórák, az esti házi csoportok által, biztatva az évről évre gyarapodó, Kolozsváron tanuló egyetemistacsoportot. Vetés ez. „Egy-egy elhullatott mustármag, amely kikel és nagy fává nő. Útfélre esett mag, vagy jó talajba hulló, amely kibírja a nap perzselését és a tövisek szúrását?” – hangzott egy másik tanúságtételben a kérdés. Az aratnivaló sok, a munkás kevés, imádkozzunk, hogy az Úr küldjön munkásokat az ő aratásába, és ha küld, könyörögjünk bölcsességért, vezetésért és mindenképp a Szentlélek munkájáért.

A megnyitó

koszikla_1709_img_0031_fbBudai Lajos lelkipásztor szavait idézve, ennek a kis közösségnek a célja, hogy hirdesse az Úr Jézust, hogy sok fiatal megismerje őt, és találjanak lelki otthonra az ideérkezők, így alakítva ki a jövőben kis családjaikat. Minden embernek szüksége van egy biztos alapra. A tehetség, a pénz nem biztos alap. Jézus Krisztus az egyedüli biztos alap, mint kőszikla, mint élő víz.

Az istentiszteletet két szimbolikus esemény gazdagította megható, egyedi módon, amikor a 33 „kősziklás” tag részéről következett a puzzle-kirakás, ábrázolva a Kőszikla gyülekezet logóját, jelképezve az egységet. Majd mindezt megerősítve a jelen lévő lelkipásztorok és diakónus testvérek imahálót alkotva könyörögtek Isten áldásáért a megalakult gyülekezetre.

Igei üzenet hangzott Pardi Félix lelkipásztor, a Romániai Magyar Baptista Szövetség elnöke részéről. Példaértékű tanítását az Apostolok cselekedetei 16,1–12 verseire építette „Lelki vezetés a misszióban” címmel. Hallottunk a lelki győzelem kulcsáról: először erősödni hitben, majd csak azután gyarapodni számban. Nemcsak nyitott, de zárt ajtók mellett is meg tudja valósítani Isten az ő akaratát. Adjunk hálát a zárt ajtókért, amelyek azt jelentik: „nem itt, és nem most”. A türelmes várakozás után jön a látás.

Ezután köszöntések hangzottak el: magyarországi baptista lelkipásztorok és vezetők részéről, egy lengyelországi lelkipásztor, valamint egy kolozsvári román baptista gyülekezet képviselője részéről. „Fontos a megalázkodás, ami nem más, mint egy akaraton lenni Istennel. Ne csak opció legyen Jézus. Olyan mélyről kiáltsatok a kegyelemért, mint akiknek a kegyelem az egyetlen esélye. Az engedelmességből ez következik: felismerni, felkelni, elmenni, tanítvánnyá lenni és tenni. A világ sóvárogva várja az Isten fiainak a megjelenését. Ha mi ezt nem tesszük, akkor miért jöttünk, miért élünk?”

Az ég és a föld összeért Krisztusban. A múltnak és jövőnek is Krisztusban kell összeérniük. A múlt hibáiból tanulva, a jövőben reménykedve úgy éljünk, hogy ne hagyjuk ki Krisztust az életünkből.

Az Úr áldja meg a kicsiny kezdetet! Legyen áldás sok fiatal számára ez a gyülekezet!

Forrás: http://www.rmbgysz.ro/hir/hivatalosan-is-megnyilt-a-koszikla-gyulekezet-kolozsvaron


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!