Advent a 4. századtól kezdve a karácsonyi ünnepkör kezdetét jelzi.
Négy héten át minden vasárnap meggyújtunk egy-egy gyertyát, amelyek a hit, remény, öröm és szeretet szimbólumai. Eleinte hat héten át, Jézus vízkeresztségének ünnepéig, január 6-ig tartott a bűnbánati időszak. 350 körül vált kiemelt ünneppé december 25-e mint a Jézus születésére való emlékezés napja.
Advent a személyes életünkben
Sok emberrel beszélgettem az utóbbi napokban arról, mennyire leterheltek az évnek ebben a szakaszában.
Végkimerülésig, akár az egészségük feláldozásával végzik a maguknak kijelölt kötelező feladatokat. Hiszen a társadalmi, családi és önmagukkal szemben támasztott elvárások miatt „muszáj” megteremteni a legszebb,
legbékésebb, legszentebb karácsonyt.
A nagy igyekezet és sürgölődés közben legfeljebb már csak egy fáradt mosoly marad a gyerekre, a társunkra, a szüleinkre. Rosszabb esetben
előjönnek az eltemetett sérelmek, és ilyenkor vulkánszerűen kitörnek, tépve, szaggatva az amúgy is repedező kapcsolatokat. Milyen sokan áldozatul esnek a sátán romboló munkájának!
Valóban, annyira igyekszünk, hogy minden tökéletes legyen a nagy találkozásra Jézussal, annyira a fizikai előkészületekre koncentrálunk, hogy mire bekövetkezik maga az ünnep, a földre jött Krisztus minket álomba szenderülve talál. Bennünket is figyelmeztethet a Máté 28,38-ban írott ige:
„Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!”
Vajon jut-e idő a Krisztus-várásra a lelki életünkben? Van-e időnk azon gondolkodni, hogy hogyan halad az életünk, hol tartunk a megszentelődésben, netán bűnbánatot kellene tartanunk? Sajnos a keresztény világban is tapasztaljuk, hogy sokan ehelyett a bűneikre „új evangéliumot” találnak ki. Olyat, amelybe beleférnek az istentelen cselekedeteik.
Vajon olvassuk-e (eleget) a Bibliát? Teszünk-e valamit másokért egy-egy
cipősdoboz készítésén túl? Advent a gyülekezetben A megfáradt keresztény bizony a gyülekezetbe is cipeli terheit. Nem tudja letenni, mert a gyülekezetbe is „tökéletesek” járnak, mit szólnának, ha tudnák, hogy milyen kétségekkel, nehézségekkel kell megküzdenie. Fél az ítélkezéstől, azt gondolja, csak ő az, akinek nem sikerül „elég jónak” lennie, talán még a kegyelemre is érdemtelen.
Olyan szomorú látni, tapasztalni, hogy a valódi közösség megélése helyett valóban milyen sokszor teret engedünk a széthúzásnak, ítélkezésnek.
Mások a gyülekezetet tartják az egyéni „karrierépítés” terének. Nem is
veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, hogyan gázolnak át testvéreiken, választásra, szakadásra kényszerítve a közösséget. Mindez a Krisztushoz való tartozás méltatlan megcsúfolása. Hálás lehet az a gyülekezet, ahol „csak” a zenei stílus kérdése a legnagyobb probléma…
Vigyázzunk, nehogy a tíz szűzhöz hasonlóan kiürüljön az olaj a lámpásunkból, és az Úrnak azt kelljen mondania:
„Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.” (Mt 25,12)
Hiszem azt, kedves Testvéreim, hogy Krisztus lelke ébresztget bennünket, arra akar figyelmeztetni, hogy legyünk éberek. Ne távolodjunk el tőle, ne engedjük el a kezét, hanem ragaszkodjuk mindenekfelett az ő értékrendjéhez, gondolkodásmódjához, szeretetéhez. Mert csak ez az érthetetlen szeretet tart minket, semmi más. A hatalmas Isten emberré lett érted, értem!
Várjuk őt bűnbánattal, kezébe téve terheinket, örömeinket, a teljes életünket. Ez méltó hozzá, ez méltó hozzánk.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
