Kora reggel a sírkertben voltak. Valamit tenni azért, akit szerettek. Akkor is, amikor mások már feladták. Ők eljöttek, hogy szolgáljanak. Megtegyék, amit még lehet. A szeretet mozgatta őket. Akkor is, amikor a reménynek emberileg már nem sok hely maradt.

Húsvéti lányok, asszonyok. Kétezer éve és napjainkban.

Pár napja kárpátaljai asszonyokkal voltam egy csendes hétvégén.

Két nap felüdülésük volt a háború árnyékában. A hétköznapokról meséltek. A küzdelmekről, nehézségekről.

De a szeretet és a közösség erejéről is. Hogy mennyi okuk van a hálára. Akkor is, ha egy nap csak hat órát van áram, és az is csak részletekben. Hálásak, mert nincs életveszély, mert van remény és van szeretet. Kitartanak, és teszik a dolgukat – ha kell, a férfiak helyett is. Felkeresik a szükségben lévőt, befogadják a menekülőt, megosztják, ami van, pótolják, ami nincs. Imádkoznak a szeretteikért. A férfiakért, hogy ha kell, az Úr tegye őket láthatatlanná, hogy ne kelljen átvenniük azt a behívót… A fiúkért, akik maholnap hadkötelesek lesznek… Az idősekért, akik már nem tudnának elmenekülni. Ők az én mai hőseim.

Húsvéti lányok, asszonyok. Határon innen és túl.

A halál árnyékában, az élet reményével. Mert az élet a halál árnyékában, sőt a halálon át is utat talál.

S ez a Jézusban megragadható mennyei élet, a feltámadás ereje képes utat törni a kilátástalan, reménytelen helyzetekben is. Ez ad erőt nekünk, Krisztus 21. századi követőinek, hogy ne csak a láthatókra nézzünk… Hogy kimenjünk abba a sírkertbe, ahol minden emberi számítás szerint súlyos kövek állják majd utunkat. Hogy készek legyünk megtenni, amit tudunk, amit még lehet, akár erőnk felett is, ha kell. Hogy ahol véget ér az emberi lehetőség, ott az imádságainkkal hordozzuk szeretteinket. Abban a bizonyosságban, hogy az élet győz, akkor is, ha a láthatóban most még ennek nincs túl sok jele. Húsvéti lányok, asszonyok. A feltámadás első tanúi lettek, mert ők voltak a legelszántabb követők. Ahogy ma is azok látják meg a csodát, akiket a kövek sem rettentenek vissza. Anyák, lányok, szomszédasszonyok, testvérnők, feleségek… a Názáreti hűséges követői kétezer éve és napjainkban.

Révész Szilvia


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!