Második alkalommal szervezett a Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ 65 éven felüliek számára alkotótábort Elzamajorban, a Pelikán-ház Erdei Iskolában. A cél nem változott: a szervezők szerint nem csak a fiataloknak, az idősebb korosztály tagjainak is szükségük van együttlétre, olyan élményekre, amelyeket egy nyári, bentlakásos táborozás jelent.

A táborba várták mindazokat, akik baptista fenntartású intézményi szociális ellátást, szolgáltatást vesznek igénybe, vagy baptista gyülekezeti tagok.

A hétfői ünnepélyes megnyitón először Horváth Sándor, Seregélyes polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, a szociális ellátás feladata az is, hogy az időseket visszavezessük a közösségi életbe a járvány évei után. Lehetőséget kell adnunk arra, hogy átadják a tudásukat, tapasztalataikat, hiszen értékeinket nekik köszönhetjük. „Ezt meg kell hálálnunk ennek a korosztálynak”, jelentette ki a településvezető.

Szavai után Serafin József szociális módszertani vezető nyitotta meg az eseményt. Beszédében kitért arra, hogy a baptista szociális szolgáltatások legalább 25 ezer rászorultat érnek el naponta, akár egy tál meleg étellel, akár bentlakásos lehetőséggel. „Az idősek nem annyira idősek, mint azt sokan gondolják. Mindig van egy társadalmi megítélés, és létezik egy képesség, amit magunkban érzünk. Ha a társadalom le is mond az idősekről, az idősek még saját magukban hordozzák fiatalságukat – mondta, majd hozzátette: – Vannak tévedéseink, a munkaerőpiac például nagyon gyakran leértékeli őket, azt gondolják, az idős ember nem tud újat alkotni. Pedig ez nem mindig van így, sokszor a lelkesedést a társadalom fékezi le.”

Az egyhetes művészeti alkotótábor első napján Mészáros Kornél lelkipásztor gondolatai és imái után Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó dalai örvendeztették meg azokat, akik az erdei iskola fakoronái alatt hallgatták meg az előadót. Tolcsvay Béla úgy fogalmazott, hogy bár érzi, lassan már ő is megkapja odafentről a „felszállási engedélyt”, de addig még sok dolga van itt közöttünk, szeretett magyar hazájának élve, múltjáról, nyelvéről énekelve és tanítva.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!