Imaház 50 és Baptista500 Szegeden

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr” (5Móz 8,2)

Míg a Magyarországi Baptista Egyház az ötszáz éves évfordulóját ünnepli, addig a Szegedi Baptista Gyülekezet új imaházátadásának 50. évfordulóját.

Nagy megtiszteltetés, hogy Balogh Barnabás lelkipásztor engem kért meg ezen ünnep tudósítására.

A szegedi gyülekezet sok viszontagságon ment keresztül, mire 90 fővel megépítette a mai kétszázhetven férőhelyes termét, előtte ugyanis bérházakban és más kápolnákba „bekéredzkedve” tarthatták meg alkalmaikat. Ám amióta elkészült a jelenlegi épület, magabiztosan működik, és a tagok, valamint az újonnan bekapcsolódók száma is jelentősen megnövekedett.

Én személy szerint a bemutatásomtól a bemerítésemig – ma is és ezentúl is – ebben az épületben vettem és veszek részt az istentiszteleti és ifjúsági alkalmakon, viszont örömmel adom most tovább azoknak a testvéreknek az üzenetét, akik már az építkezésben, a tervek megalkotásában vagy már azelőtt részesei voltak a gyülekezet formálódásának.

2023. június 4-én, egy kétnapos rendezvénysorozat első napján a korábbi szegedi lelkipásztorok élményeit, bizonyságait hallgathattuk meg az imaház életének alakulásával kapcsolatban, mintha csak egy nagyon izgalmas történelemórán lettünk volna.

Győri Kornél, Révész Árpád és Kübler János érdekes gondolataiból sok mindent megtudhatott az, aki kezdetben nem volt jelen a gyülekezet életében, mások pedig nosztalgiázhattak egy kicsit, de nem volt hiány a vicces történetekből és megjegyzésekből sem. Emlékezésük hatására az egész gyülekezet időutazóvá vált.

Győri Kornél ugyan nem tudott eljönni egészségi állapota miatt, azonban dr. Szili Mihály és felesége, dr. Lovász Etelka megosztották a lelkipásztor gondolatait, melyeket e-mailben kaptak tőle. Győri testvér Reményik Sándor Kövek zsoltára című gyönyörű versét osztotta meg általuk a gyülekezettel, amihez további gondolatokat fűzött. A vers „szétszórt, formátlan, mozdíthatatlan, otromba kövekről” szólt, amelyeket a templomépítő elhatározása alapján elindult megkeresni. Azonban szerintem ezek nemcsak szimpla kövek és nemcsak átlagos templomépítők voltak, hanem az emberiség és maga Jézus Krisztus. Győri Kornél leveléből az is kiderült, hogy az Úr asztala és a szószék fala is azokból a kövekből épült, amelyeket a régi gyülekezeti épület romjaiból mentettek ki a szegedi nagy árvíz (1879) után. Ezzel az alkalom egy keretet kapott, hiszen így elmondhatjuk, hogy épüljön a gyülekezet tovább, és többször is előkerült az épülés-építés képe.

Győri Kornél egyik fia, Attila is megjelent az ünnepélyen, hogy édesapja további szavait tolmácsolja. A felolvasottakban egy igerészt hallgathattunk meg (Zsolt 126,1–6), mely „az akkori helyzetünk és lelkiállapotunk” bemutatására szolgált. Szó volt arról is, hogy a mostani állandó gyülekezetnek akkor ez a kápolna a 21. állomás volt az életében, de így 1972-ben végre – 66 év után – kivetette a horgonyt, és azóta sem húzta fel.

Révész Árpád történeteit hallgatva betekintést nyerhettünk az akkori időkbe, amikor ő és családja Szegedre érkezett, és abba, hogy lelkipásztorként miket vitt véghez. Beleláthattunk a gyülekezeti élet nehézségeibe, küzdelmeibe, de számos pozitív istenélménybe is. Bohókásan, mégis végig a témánál maradva és tanítva mesélte el, hogy mi történt vele s ezzel a kedves gyülekezettel akkor, amikor még élt az ÁEH (Állami Egyházügyi Hivatal), és nem mindent lehetett úgy csinálni, ahogy akarta az illető. De a „fegyelmi” dorgálás ellenére sem hátrált meg senki, hiszen a Szegedi Baptista Gyülekezet – amiképpen az most is nyilvánvaló – él és virul. Ebből is látszik az összetartás, ami akkor és most is összeköt – nemcsak minket, szegedieket, hanem az egész kereszténységet bárhol a világon.

Kübler János  és felesége, Zsuzsa rövid, de annál értékesebb gondolataiban három fontos erényt emeltek ki, amelyet a 15 év alatt a gyülekezettel megéltek. Kitértek arra, hogy miképp éljük meg a szabadságot Istenben a szokásokat követve, továbbá hogy miért jó egy gyülekezet lelkülete, és ők maguk mit tapasztaltak nálunk. Egy igeverset kaptunk Jánostól zárásul ajándékba, ami az elmondottakat támasztja alá: „Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,5)

Az építkezés ideje alatt az evangélikus gyülekezet adott otthont gyülekezetünknek. Cserháti Sándor, a szegedi evangélikusok lelkésze is köszöntötte a jelenlévőket. Néhány kedves gyermekkori emléket osztott meg velünk, közelebb hozva a hallgatóság számára azt a különleges egy esztendőt.

Mindezek után a gospelkórus szolgálata következett, amit Balogh Barnabás lelkipásztor igei gondolatai zártak le. Ezt Bucskó József (a Szegedi Baptista Gimnázium és Technikum igazgatója) rövid összegzése előzte meg az imaház és az iskola kapcsolatáról, hiszen a tanulók és a tanári kar az ünnepeket az imaházban szokták tartani. Erre a legjobb példa a legutóbbi húsvéti rövid istentisztelet, amelyen az egész iskola részt vett, de koncert is zajlott már az épületben a múlt évben, szintén az iskolai program keretein belül.

Balázs André, a gyülekezet ifjúsági és zenei pásztora a hálaadás szavaival, dr. Pintér Gábor gyülekezetvezető hálaadó imával zárta a visszaemlékezést.
Az alkalmon a gyülekezet énekkara és dicsőítőcsoportja is részét képezte a zenei szolgálatnak – az előbbi Balázs György, míg az utóbbi Balogh Dávid vezetésével –, valamint a Szegedi Ökumenikus Gospel Kórus kiegészülve a Király-König Péter Zenei AMI tanárainak vonósnégyesével is, Baloghné Kovács Magdolna irányításával, majd a záróénekben is együtt szolgáltak. „Egy nap mindent újjáteszel…” – szólalt meg a csodás ének, melynek sorai napokig kísértek bennünket, erőt adva a dolgos, időnként nehéz hétköznapjainkban.

Az alkalom befejeztével egy kis szeretetvendégségre invitálták a résztvevőket, amit mindenki örömmel fogadott.

Vasárnap úrvacsorai istentiszteletre gyűltünk össze, amelyen a Baptista Központi Énekkar szolgált Oláh Miklós vezetésével, Tóka Ágoston orgonakíséretével, valamint Melkovics Zoltán énekművész szolgálatával. Mintha egy koncerten lettünk volna! Az alkalom elején Forgács Endre beszámolt a részekben elénekelt Templomszentelési kantáta keletkezéséről és hátteréről, melyet Lisznyay Gábor zeneszerző írt a Szegedi Baptista Gyülekezet felkérésére 1972-ben az imaház átadására.

Igehirdetésében Balogh Barnabás a boldogságról beszélt. „A helyes önbizalom alapja az Istenbe vetett bizalom” – mondta, és milyen igaz, hiszen minden más mulandó, mert elfújja a szél, de Isten állandó pont a vihar közepén is. Nehéz lehet olyasvalakinek, aki egy fűszálba kapaszkodik ahelyett, hogy felmászna a vaskos tölgyfára. Ehhez hozzátartozik az is, hogy ha meg akarjuk ismerni Istent, hogy tényleg ő legyen a menedék, ahhoz olvasni kell a Bibliát. Mert Isten ismer, és az Ige által nekünk is van lehetőségünk megismerni őt (Zsolt 139,13–16) Ahogyan valaki egyszer mondta: „Jézus él, én találkoztam vele, te is találkozhatsz vele.” Istennel, aki mindig szeret, vigyáz ránk, újjászült és megváltoztatott.

Az istentiszteletet egy erőteljes, boldog és hangos éneklés zárta. Együtt énekelte az énekkarral mindenki a Feltámadt Hős című éneket. Igazán felemelő élmény volt, amiképpen a képzett hangú kórustagok és az egész gyülekezet egy szívvel dicsőítette az Urat. 

Részemről annyira magával ragadott az, ahogyan egy emberként szólalt meg a gyülekezet, hogy nem is tudtam megszólalni, csak mosolyogtam. Nagyon gyönyörű és felemelő élmény volt, úgy gondolom, mindenkinek, hiszen mi lehet jobb, mint olyanokkal együtt dicsérni Istent, akiket ismerünk és ők is ismernek minket… egy családként. 

Az esti misén a Szegedi dómban szolgált a Baptista Központi Énekkar Kodály Magyar miséjével. A mise végén szót kapott Balogh Barnabás lelkipásztor, aki kettős jubileumunk kapcsán (Baptista500, Imaház 50) szólt a jelenlévőkhöz megköszönve a kórus befogadását. 

A 133. zsoltár alapján a keresztény egységben rejlő áldásokat hangsúlyozta. A mise után az énekkar rövid koncertet adott az őket elkísérő művészekkel együtt Kodály Zoltán műveiből. Nagy örömünkre így Szeged szélesebb hívő közössége is részesült a kórus ihletett és szakmailag kiemelkedő szolgálatából. 

Úgy gondolom, hogy áldás volt ez a hétvége, és mindenki jól érezte magát, de legfőképp el tudott magával vinni valamit, ami csak neki szól. 

Remélem, továbbra is ugyanilyen szeretetben és összetartásban tud maradni a Szegedi Baptista Gyülekezet.