Isten éltesse Pali bácsit!

Beharka Pál orgonaművész, nyugalmazott teológiai tanár, közismertebb nevein „Beharka testvér” vagy „Pali bácsi”, akihez baptista közösségünk szinte minden szolgáló tagja személyesen is kötődik valamilyen formában, június 24-én töltheti be 90. életévét.

Gyermekségétől kezdve töretlenül hűséges szolgálata, mély alázata, előzékenysége, mindenkit megnevettetni képes jóízű humora, a családhoz és baptista közösségünkhöz, de legfőképp Istenhez ragaszkodó szeretete már életében elhíresült, tanúi ennek mindazok, akik ismerik vagy akár csak egyszer is találkozhattak vele. Talán nincs olyan gyülekezet, ahol ne tudnának idézni egy-két tőle hallott frappáns mondatot, humoros történetet. (Ezek összegyűjtése a hitelesség megőrzése végett még a jövő feladata…)

Lelkipásztor-nemzedékek, egyházzenei tanfolyamisták tanulták tőle nemcsak az Istennek szóló ének-zene szépségeit, de azt a lelkületet is, amely követendő példaként áll előttünk mind a mai napig.

Isten megáldotta őt a tehetségen túl erővel és szeretetteljes bölcsességgel is, a béketeremtés és mások szolgálatának ajándékával. Mindenkori diákjait az iránta való tisztelet és szeretet késztette tanulásra, sohasem a tőle való félelem. Szoros testvéri-baráti kötődései felekezeti vagy életkori határokat átívelően jellemezték egész pályafutását.

Kilenc évtizede alatt útját gyakran keresztezték sötét völgyek, szakadékok, megmászhatatlannak hitt szurdokok, haladást gátló tövisek. De Isten is mindig ott volt bátorításával.

Pali bácsi kedves feleségével, Monika nénivel sok évtizedes újpesti szolgálata után Kiskőrösre költözött a szeretetházba. Az ő megfogalmazásában: bár egész életében himnológiát tanított, most gyakorlati teológiából vizsgázik.

Beharka testvér a januári újpesti búcsú-istentiszteleten a következőket mondta el dióhéjban az életéről és átköltözésük döntéséről a gyülekezet előtt:

„Közösségben indult az életem, mégpedig a Baptista Árvaházban. Gyerekek között nőttem föl, száz testvérem volt ott. Test szerint egyke voltam a családban, de azok közül folyamatosan, akikkel lehetett, kapcsolatot tartottam. Most már csak öten vagyunk azok közül, akik akkor éltek.

És most elérkeztem egy olyan pontra, amikor szintén közösségbe megyek, csak pont ellenkezőleg, nem gyerekek közé, hanem hasonkorú emberek, többnyire idős emberek között fogom tölteni hátralevő napjaimat.

Tulajdonképpen döntésemet az befolyásolta, hogy kedves feleségem, Monika most olyan helyzetben volt, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, ami nem volt könnyű.

A Jóisten fontos dolgokban az életemben nagyon sokszor kézzelfoghatóan vezetett és mutatta, hogy merrefelé haladjak, mit kell félretennem, abbahagynom, mit kell elkezdenem. Édesapám az árvaház vezetője volt, és mindig arra tanított, hogy figyeljek arra, hogy azok a gyerekek, akik az árvaházban élnek, nagyon nehéz körülmények között kerültek oda. Mivel nem a felekezeti hovatartozás döntött, hanem az, hogy minél súlyosabb körülmények közül kerültek be, aszerint volt a felvétel.

Ha a magam helyzetére gondolok, mennyivel könnyebb nekem, mint azoknak a gyerekeknek volt. Rögtön a születésem pillanatáról: ahogy elmondásból értesültem, édesanyám leesett a padlásról, ahogy hozta le a ruhákat, lezuhant egész a lépcsőnk aljáig, úgyhogy rögtön kórházba került, és én hét hónapra születtem, hamarabb, mint ahogy illett volna. Az első nagy illetlenség, hogy ennyivel lerövidítettem ezt az időt. Édesanyámat nem sok jóval biztatták, azt mondták, hogy ezt a gyereket nem fogja innen élve kihozni. Hát kíváncsi lennék arra, hogy hányan élték meg a 90. évet azok közül, akik ilyen jól biztatták édesanyámat. Ötéves koromig élet és halál között voltam sokszor, és talán a gyerekekhez való vonzódásomat ez is elősegítette, hogy nagyon nagy szeretettel játszottak előttem a gyerekek az udvaron, futkároztak, amikor engem úgy vezettek ki az udvarra, félve, hogy nehogy összetörjem magam. De a Jóisten megsegített, tetszik látni, idáig is föl tudtam kapaszkodni.

Köszönöm a gyülekezetnek, hogy ennyi időn át élvezhettem a testvérek szeretetét, kedvességét, jóindulatát. Köszönöm az énekkar, harangzenekar szolgálatát. Örömmel hallgattam azóta is, mióta nem tudok így részt venni a szolgálatban. A Jóisten megáldotta azt a munkát, amit egyik fő feladatomnak éreztem, munkatársaimmal együtt, hogy olyan énekeskönyveket, kórusgyűjteményeket adjunk ki, amelyek énekei nagyon sokféle igehirdetéshez alkalmasak.

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy el tudtam fogadni azt a pillanatot, amikor úgy éreztem, hogy tovább kell adnom a szolgálatomat, az orgonánál is Tóka Ágoston testvért külön ajándéknak érzem.

A gyülekezetnek mit tudnék ajánlani? A legnagyobb dolog, amire figyelni kell, az egymás iránt való szeretet, a megbocsátás. Így lehet eredményes munkát elérni, hogy ne antievangélisták legyünk, hogy megkritizáljuk a szolgálattevőket. Úgy érzem, akkor lesz áldott és hatásos, hogyha közös nagy szeretetben tudják végezni ezt a munkát. Köszönöm lelkipásztor testvérnek is a sok szeretetet, amivel körülvett. Hadd említsem még Kovács István testvért, aki nagyon nagy szeretettel segített engem. Köszönöm szépen.”

Az akkor elhangzott köszöntések közül hadd álljanak itt Tóka Ágoston gondolatai:

„Azokat szeretném képviselni, akik a legeslegtöbbet kaptak tőled, Pali bácsi.

1. Egy kevésbé elvont dologgal kezdem: kb. egy könyvtárnyi kotta és zenei könyv, ami egykor Pali bácsié volt, most nálam van. Nekem adta. Felbecsülhetetlen érték. Legyenek jó reménységgel a testvérek, ha mindet elolvasom és megtanulom, 20-30 év múlva egész tűrhető muzsikus leszek. Úgy fogadtam el ezeket, mint aki mindet szeretné elolvasni és megtanulni.
2. Minőségi idő. Pali bácsi nem sajnálta tőlem az időt és még a családi asztalnál a helyet sem, nagyon sokszor ülhettem ott, ahol a régi anekdoták előkerültek, szép ajándékként emlékszem erre.
3. A jó példa. Sok ismerősöm van, akik sok dologban véleményt tudnak alkotni, de kevesen, akik ezekhez a megfelelő jó példát is hozzá tudnák társítani. Csak reménységem van arra, hogy diákként, tanárként, gyülekezeti szolgálattevőként követni tudom a jó példát, amit láttam, és később férjként, apaként, nagyapaként felismerhető lesz, hogy jé, ez az ember nemcsak hasonlóan orgonál vagy tanít, mint Pali bácsi, de úgy szereti a feleségét, a gyerekeit, az unokáit is. Nagyon kevés olyan embert tudok mondani, akitől ilyen nagy értéket kaptam volna.
4. Identitás. Sokan nem tudják ma a fiatalok közt, merre visz az útjuk. Az én utamat könnyűvé tetted, mert nekem csak azt kell folytatnom, amit elkezdtél, itt a gyülekezetben, a családomban, a leendő családomban, művészként és tanítványként, tanárként. Pali bácsi házassága előttem is mindig példa volt, és egyszer megkérdeztem: Hogy csináljátok, Pali bácsi? Öt-hat évvel ezelőtt volt, de nekem majdnem mindennap eszembe jut, négy szó: sok imádság, sok humor. Nem vesztek el ezek a pillanatok, amiket együtt töltöttünk. A kapcsolatunk színtere változik, de nem szűnik meg: tegnap megjavíttattam a kocsimat, amikor csak tudok, meg foglak látogatni, megyek én még a te utcádba, Pali bácsi!”

Kedves Pali bácsi, sokkal tartozunk neked! Köszönjük, hogy elénk élted/éled a krisztusi szeretet gyakorlati teológiáját! Adjon Isten sok erőt mindahhoz, ami még előtted van, szeretetet köréd, és teljesítse szíved jó vágyát: Zsolt 37,4! Isten éltessen sokáig!