„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek”
– jelenti ki Isten számunkra a Jeremiás 29,11 igeversben. Arról is meg vagyunk győződve, hogy Istennek terve van minden egyes cigány emberrel is, hiszen képmására teremtett kedves gyermekei a szemében.
Ezzel a mottóval szervezte a Magyarországi Baptista Cigánymisszió és a Baptista Szeretetszolgálat április 28-án a baptista cigánymissziós női konferenciát a Debreceni Baptista Imaházban. Magyarország több pontjáról, Erdélyből, Kárpátaljáról, de még Észak-Karolinából is részt vettek lányok, asszonyok a konferencián.
Jézus Krisztus megváltásának örömüzenetét Teresa A. Jones, az észak-karolinai baptista missziós szervezet romamissziójának képviselője és lánya, Alicia Jones adták át, aki maga is misszionáriusként szolgál Szabolcs megyében és Erdélyben a cigány emberek között is.
Bizonyságtételükben és tanításukban a Jézussal való személyes kapcsolatot, a tőle való függőséget, a belé fektetett bizalmat és reménységet helyezték a figyelem központjába. „Sokszor a tervek úgy valósulnak meg az életünkben, hogy fájdalmakon és nehézségeken megyünk keresztül. Isten célja, hogy az elveszettett megváltsa a kereszt által. Ha Isten jót tud kihozni a Fia keresztre feszítéséből, akkor jóvá tud tenni minden szörnyűséget bármelyikünk életében” – emelte ki Teresa, majd elmondta, hogy hitünk próbája, hogy meg tudunk-e bízni Istenben akkor is, amikor az élet nehéz, nagyon nehéz. Mindannyiunknak sok nehézség, fájdalom és megpróbáltatás van az életünkben. De Isten az igében azt mondja: akik Istent szeretik, minden a javukra szolgál.
A szerető és kegyelmes Isten képe tárult elénk, akinek jó terve van mindannyiunk életével, és hitben kell járnunk és élnünk, hogy betölthessük Isten ígéretét személyes életünkre nézve. Isten terve akkor tud beteljesülni, ha engedelmeskedünk neki, ha akarata szerint éljük mindennapjainkat. Hisz Istent szeretni azt jelenti, hogy engedelmeskedünk neki!
A tanítások üzenetét kis csoportokban is megbeszéltél, feldolgozták a hölgyek, megosztva egymással személyes élményeiket, tapasztalataikat, érzéseiket és reménységüket.
A Megváltó kegyelméről, szeretetéről, áldozatáról örömmel énekeltünk a kárpátaljai gáti testvérnők, Varga Renáta, Varga Katica és Nagy Tanja vezetésével. De más egyéni énekek és bizonyságtételek is bátorításul szolgáltak és magasztalták Urunk nagy nevét mindazért, amit elvégez a nők életében és a cigány testvérnők közösségeiben. Köves Anikó, a Baptista Cigánymisszió női szolgálata vezetőjének buzdítása és áldáskérő imája zárta egész napos alkalmunkat, amelyben lányok és asszonyok együtt állhattunk őszintén Isten előtt, és töltődhettünk irányt adó igéjéből, amelynek meghatározóvá kell válnia minden napunkon egész családunkban. Ne felejtsük a nehézségek között Isten ígéretét az őt követőknek: „békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek!”