Istentisztelet (2025.03.16. délelőtt) – Kovács Benjámin – Nagyvarsány

50

63 megtekintés 2025. márc. 20. Kovács Benjámin lelkipásztor igehirdetése az 1Jn 3:18-24 igeversek alapján. Nagyvarsányi Baptista Gyülekezet

8Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal. 19Ebből tudható, hogy az igazságból valók vagyunk. És akkor az ő színe előtt azzal biztatjuk a szívünket, 20hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud. 21Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt; 22és amit csak kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsolatait, és azt tesszük, ami kedves őelőtte. 23Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fia, Jézus Krisztus nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott nekünk.Jn 13,34; Jn 15,12.17  24Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és hogy ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.” (1Jn 3:18-24)

Cím:4812 Nagyvarsány, Kölcsey u. 6.
Lelkipásztor:Szólláth Imre
Állandó alkalmak:Istentisztelet: Minden vasárnap: délelőtt 10 órától délután 5 órától
Imaóra: Minden vasárnap: délelőtt fél 10 órakor
Minden kedden: délután 6 órakor /téli időben/ este 7 órakor /nyáron/
Honlap:http://www.nagyvarsanyibaptistak.hu/
További információk:Körzet:
Aranyosapáti, Kölcsey u. 6. – 4634;
Ilk, Petőfi S. u. 3. – 4566;
Kisar, Táncsics M u 15. – 4921
Vásárosnamény I. , Bocskai u. 33. – 4800,
Vásárosnamény II.(Gergelyiugornya), Munkácsy u. 60. – 4803

https://www.facebook.com/nagyvarsanyibaptista

https://www.youtube.com/@nagyvarsanyibaptistak3355


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!