A Kossuth rádió 2021. december 19-én a Gödöllői Baptista Gyülekezet istentiszteletét közvetítette élő adásban.

A szerkesztő Nagy Imre beveztője:

Az 1966-ban várossá nyilvánított településen 140 éve működik a baptista misszió, melyet az első hitvalló bemerítéséhez kötnek. Meyer Henrik prédikátor Budapesten 1881-ben tíz gödöllői lakost keresztelt meg. A két világháború közötti változó, harminc fő körüli taglétszám is elapadt az 1950-es évek elejére, egyetlen tagot, Török Sándornét kivéve. Az idős hívő asszony ez időben önmaga tartotta meg az istentiszteleteket abban a reményben, hogy az Úr küldeni fog Gödöllőre hívő testvéreket. Isten meghallgatta az imáit, mert az 1960-as évek elejére már négy itt letelepedett család alkotta a gyülekezetet. Ebben az időben házaknál folyt az istentisztelet 1986-ig, amikor az egyház központja pénzügyi támogatással vásárolt egy családi házat önálló imaház kialakítására. A hívek a cinkota–csömöri gyülekezethez tartoztak, később Pécelről, Pestszentimréről, majd Rákosszentmihályról pásztorolták őket. 1990-től az Erdélyből átköltözött családok révén jelentősen bővült a taglétszám. 1998-ban vált a gyülekezet önállóvá Szirtes András lelkipásztori avatásával. Az ő korai halála után Kapitány Zsolt, majd 2015-től Lőrik Levente pásztorolja a közösséget.

A gyülekezet jelenlegi nagy imaházának építése 2005-ben kezdődött el, amihez a 2200 négyzetméteres építési területet a város képviselő-testülete ingyenesen biztosította. Az ünnepélyes átadásra 2013. szeptember 21-én került sor.

A gödöllői baptista gyülekezet jelenleg közel 90 tagú, a látogatók létszámával együtt gyakran 130-nál is többen vesznek részt az istentiszteleteken. A fiatal házasoknál a sok gyermek a közösség jövőjét jelenti. Négy korcsoport számára működik vasárnapi iskola. Minden évben rendeznek nyári gyermektábort. Az ifjúsági énekcsoport és az alkalmi énekkar is gazdagítja a közösség életét. A gödöllői baptisták részt vesznek a városi nagy- és kisegyházi ökumené életében, és szolgálatot vállaltak a helyi szociális otthon lakói között is. Tavaly indították el a cigánymissziós kezdeményezést egy roma gyülekezet létrehozására.

Az istentisztelet Csapó Tamás zenei szolgálatával kezdődött el, igét hirdet Lőrik Levente lelkipásztor. A közvetítést az MTVA készíttette 2021-ben. Köszöni megtisztelő figyelmüket és áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kíván a vallási főszerkesztő, Andrónyi Kolos, a technikai munkatársak, Bajánszki Zsolt, Kolozsvári Tamás Márk és Szűcs Csaba nevében is a szerkesztő Nagy Imre.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!