Huszonnegyedik éve tart a Kelenföldi Barokk Esték sorozata a Kelenföldi református templomban. A reformáció utáni lipcsei istentisztelet zenei anyagai szólalnak meg ennek a sorozatnak a keretein belül.

Mi is volt a reformáció célja?

– Az Ige legyen a középpontban!

– Az énekek, az elhangzó kantáták zenei-szövegbeli mondanivalója készítsék elő a hívek szívében a talajt az ige és igehirdetés befogadására!

– És szóljon minden a nép anyanyelvén!

Ebben az évben is a virágvasárnap előtti szombaton zenghetett Johann Sebastian Bach János-passiója a Magyarországi Baptista Egyház Központi Ének- és Zenekara előadásában Oláh Gábor vezényletével. Szólót énekeltek: Subedi Anna – szoprán, Huszár Anita – alt, Szerekován János – evangélista, Melkovics Zoltán – Pilátus, Mokán László – Jézus. Igét hirdetett: nt. Takaró János Lajos.

Isten iránti végtelen hálával mondhatjuk, hogy sorozatunk első évétől, 2000 óta megtelik a templomunk, hangzik a lipcsei kántor zenei igehirdetése a passión és a kantátákon keresztül, és ebben a baptista testvéreink is részesek. Köszönjük. Csodálatos volt ebben az évben is végigkísérni Jézus Krisztus szenvedését, keresztre feszítését, váltsághalálát egy magas színvonalú művészi előadásban. Kiváló zenei produkciót hallhattunk, mint minden évben, kezdve a hangszeres művészekkel, a kiváló énekes szólistákkal, és nem utolsósorban a kórus komoly felkészültségével együtt. Oláh Gábor zenei irányítása és a művel kapcsolatos zenei-retorikai szövegelemzése nagymértékben segített elmélyedni a mű értelmezésében.

Évről évre sok embert vonz az előadás különlegesnek számító módja. A hallgatóság a magyar nyelvű előadást külön műsorfüzetben követheti, melyet a helyi gyülekezet ad kézbe. A korálokat együtt énekelheti az előadógárdával, és így mindenki részesévé válik a passió történéseinek. A korálokat a karnagy a gyülekezet felé fordulva vezényli, s ennek a közös éneklésnek van igazán nagy ereje.

Bachnak két nagy passiója van, a Máté és a János evangéliuma szerinti passió. A Máté-passió Jézus Krisztus temetésével zárul, de a most felcsendülő János-passió elviszi a hallgatót a temetés utáni zárókorállal a megígért örök életbe, ahol Jézussal együtt leszünk!

Uram, hadd vigye Angyalod a lelkemet, ha meghalok, majd Ábrahám kebelébe!…

Adj nekem majd új életet, hogy láthatnálak téged,

Ó, Isten Fia, én Megváltóm, szent irgalommal fényes trónusodnál, Úr Jézusom!

Te drága név, te drága név,

Ó, mindörökké áldva légy!

– zengi a teljes gyülekezet!

A mélyen hívő életet élt nagy mesterről tudhatjuk, hogy műveinek kéziratát sokszor két betű előzte meg: J. J., azaz Jesu juve (Jézus, segíts!). Milyen csodálatos így nekikezdeni a komponálásnak: Jézus, segíts!

S a művei végén sokszor állt: S. D. G. Soli Deo gloria, azaz Egyedül Istené a dicsőség! Hálás szívvel mondhatjuk mi is: Egyedül Istené a dicsőség mindenért és ezért a csodálatos előadásért is!

Alföldy-Boruss Csilla orgona- és csembalóművész, a Kelenföldi Barokk Esték művészeti vezetője, a kelenföldi gyülekezet orgonista-karnagya

(Fotók: Peter Bako)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!