Járjunk Istennel!

Ha végigmegyünk egy nagyáruházon, egy piaci forgatagon, előbb-utóbb biztosan összetalálkozunk egy „kóstolja meg!” vagy akár egy „próbálja ki!” standdal. A túlkínálat korát éljük, s valóban nehéz a választás a kívánatosra csomagolt ételek, nélkülözhetetlennek bemutatott ingóságok között.

Igen, sajnos ilyen világban élünk. Ezt látják, hallják gyerekeink, s nem is csoda, ha a párkapcsolat felől is hasonlóképpen gondolkodnak. De hát hogy is lehetne biztos benne az a fiatal, hogy biztosan működni fog, minden vágyára válasz-e a másik, ha ki nem próbálja. Mert ugye, hibás dolgok esetére még mindig ott van a 72 órás csere…

A mai világban (szinte) már mindent lehet. A Biblia azonban az első Korinthusi levélben egyértelműen figyelmeztet: minden szabad nekem, de: nem minden használ, ne váljak semminek a rabjává, nem minden épít.

Na de mi van azokkal, akik nem olvassák a Bibliát? Ők honnan tudják meg, hogy érdemes az értünk felépített korlátok védelmében élni? Honnan tudhatják meg, hogy van életre szóló egyetlen társ? És ha már túl vannak az elsőn (másodikon, sokadikon), akkor is meg lehet találni az egyetlent?

Beszélgetőtársaim, Panni és Robi, nem csodabogarak. Nem a Holdról jöttek. Ezen a Földön élnek, ennek a világnak a részei. Arról mesélnek, ami sok fiatal számára talán kétséges vagy lehetetlen, azaz hogy egyszerűen szólva ilyen nincs is. „Oké, talán velük megesett, de az én esetem egészen más” – mondhatnánk…

Nos hát, induljunk el egy felfedező útra, s járjunk a végére a dolognak!

• Panni, Robi! Keresztény fiatalok vagytok, ismeritek és olvassátok a Bibliát. Már megismerkedésetek előtt eldőlt a szívetekben, hogy Jézus tanításai szerint akartok élni. Hittel hátat fordítva az akkori életeteknek, Isten kezébe helyeztétek a vezetést. Ezt hívjuk mi megtérésnek. De úgy tudom, hogy már ezelőtt is kerestétek a szerelmet. Az sem titok, hogy nem az akkori esélyesek lettek végül a befutók. Mi a különbség? Miben más Isten követőjeként a társkeresés?

Robi:
Ha valaki az „isteni” értékrendet választja, akkor teljesen másképp gondolkodik. Egy olyan látásmódbeli különbséget jelent ez, ami 180 fokban eltér az előzőtől. Az akkori kapcsolataim akkor jónak tűntek. De ezek csak érzelmi alapon nyugodtak, nem pedig értelmi alapon. Nem volt mögötte férfias gondolkodásmód, hogy miért udvarolok valakinek. Most már tudom, hogy nem az a lényeg, hogy kinek, hanem az, hogy miért.

Panni:
Megtérésem előtti kapcsolataim addig tartottak, amíg a rózsaszín felhő. Később, amint tisztán állt előttem az illető, felhő nélkül, nem is tudtam ki ő, de meg se akartam ismerni, inkább továbbléptem! Robival tudatosan ki akartuk kerülni a korai szerelmi vakságot, ezért az ismerkedésünk első 4 hónapjában egymáshoz sem értünk, nem öleltük meg a másikat, még puszit se adtunk egymásnak, csak hogy kijátsszuk a kémiát. Tiszta fejjel akartuk megismerni a másikat.

• Mikortól tudtátok, hogy „ő az igazi”?

Panni:

Körülbelül 2 hónap ismerkedés után már mindketten biztosak voltunk benne, hogy a másikat akarjuk életünk végéig.

Érdekes volt megtapasztalni, hogy 4 hónap ismerkedés után, amikor megbeszéltük, hogy akkor mostantól hivatalosan is egy pár vagyunk (csúnyán szólva járunk – mindig is utáltuk ezt a szót), egyik napról a másikra, akárcsak egy csettintésre, megjelent a rózsaszín felhő. Ez a tipikus, tudjátok! Folyamatos ábrándozás, „jaj mikor találkozunk máár”, stb. Egyik pillanatról a másikra! Nagyon jó tudni, hogy ha Robival nálunk elmúlik ez a mámor, attól még a szerelmünk nem fog!

Robi:
Az első olyan alkalom után, amikor nyíltan beszéltünk egymásnak a jövőbeli terveinkről, meglátásainkról, tudtam, hogy ő kell nekem! Meglepő volt, hogy olyan dolgokról volt szó, amik nem nagyon szokványosak. Mert szerintem nem ez a jellemző, de mi már akkor olyanokról beszélgettünk, hogy esküvő, család, gyerekek, szolgálat…

• Robitól már megtudhattuk, hogy jó, ha nem csupán az érzelmeinkre alapozunk. Mindemellett kértetek valamiféle tanácsot, vezetést?

Panni:
Nagyon sokat imádkoztunk, és hetente 2-szer böjtöltünk* is a 4 hónap alatt. Azt hiszem Istentől kaptuk majdnem az összes tanácsot. De szerintem ez a legnyerőbb! Nála megbízhatóbb tanácsadóra senkinek sincs szüksége!

Robi:
Extra tanácsot nem kértünk, mert biztosak voltunk a döntésünkben – mivel Istenre támaszkodtunk benne. Onnantól kezdve, hogy a kapcsolatunkat szorosabbra fűztük, még többet imádkoztunk egymásért. Azért, hogy az elköteleződés iránti vágy erősödjön bennünk, s hogy Isten vezessen bennünket az egymáshoz formálódás során. Azért, hogy végül valóban a „hozzá illő segítőtárs” válhasson belőlünk. Ez az illeszkedési folyamat azóta is tart, és még tartani is fog!

• Jegyesség?

Robi:
Lelkipásztorunkhoz és a feleségéhez „jegyes-oktatásra” jártunk, ahol rengeteg hasznos dolgot tanultunk, és valóban gyakorlatias tanácsokkal is elláttak bennünket. Ez a korszak nagyon menő volt! Iszonyatosan tetszett, hogy végre kimondhattam: nekem menyasszonyom van!! És még jobb érzés volt, hogy hamarosan feleségemnek szólíthatom!

Panni:
A jegyesség alatt már nagyon vágytunk a másikra, emiatt ez egy nagyon nehéz időszak volt. De hittünk Istennek, és tényleg megérte megvárni a nászéjszakát!

• Szőttetek terveket a jövőre nézve?

Panni:
Igazából Isten kezébe tettük életünket, mindennel együtt. Persze vannak vágyaink, amikért sokat is imádkozunk. Szeretnénk sok gyereket, szép nagy házat nagy kerttel, kutyával… De békességünk van afelől, hogy Isten megvétózhatja és fölülírhatja terveinket.

Robi:
Tervek a jövőre. Igen, mindig tervezgettünk és tervezgetünk is. Bátran állíthatom, hogy ha az ember szíve mindig az őszinteségre és a tisztaságra törekszik, az kedves Isten előtt, és olyan jövőt készít nekünk, amit mi el sem tudunk képzelni. Egyedül Ő ismeri valódi szükségleteinket. Ő már azt is tudja, hol legyen a munkahelyünk, a lakhelyünk, stb. A gyerekek számával kapcsolatban is Istené a döntés. De mi már várjuk őket, valami hattttttalmas módon!

• Menyegző. Hatalmas legyen, rengeteg emberrel… Hogy lehet ezt kivitelezni a „mai világban”?

Robi:

Az esküvő célja nem a pompa és a csillogás volt, hanem az őszinteség, és az, hogy valóban tudjunk együtt örülni a szeretteinkkel.

Rengeteg emberrel szerettünk volna együtt ünnepelni. Nem akartunk válogatni az ismerőseink közül, hogy ki jöhet, ki nem, kit bírunk nagyon, kit kevésbé. Ezt nem tartottuk korrektnek. Az örömünket mindenkivel meg akartuk osztani, így sok vendéget hívtunk. Hála Istennek sokan el is jöttek! A főszervezéshez, egy nagyon jó barátunkat kértünk fel, ő fogta össze az esküvőt, mint fővezér. A dekorációt, a zenét, a süteményeket, magát a ceremóniát is mind a barátaink rendezték. Mi tudatosan nem akartunk ezekkel foglalkozni. Azt szerettük volt, hogy legyen az egész egy óriási meglepetés, ami végül tényleg gigantikusan jól sült el! 🙂

Panni:
Előző években házasodtak meg a testvéreim. Közelről is megtapasztalhattam (kétszer is), mekkora terhet, mennyi ingerültséget jelent a család számára az esküvői előkészület, majd a lebonyolítás. Már a bátyám esküvőjekor megmondtam a szüleimnek, az enyém más lesz (bár akkor még nem tudtam, hogy mikor és kivel). Amikor megismerkedtünk Robival, ledöbbentünk, hogy mennyire ugyanolyan elképzelésünk van az egészről. Az alkalom előtt kb. 3 hónappal minden barátunkat megkértük valamilyen feladatra, és elmondtuk nekik, hogy mi egyáltalán nem szeretnénk ezekkel foglalkozni, rájuk bízzuk, olyan lesz, amilyen lesz. Mi csak azt szeretnénk, hogy odamehessünk a templomba, és összeházasodjunk. Olyan édesek voltak, mert mindenki maximálisan odatette magát, és ááálomszép dekorációt, szeretetvendégséget rendeztek, ami mögött nem kevés pakolás és takarítás is volt! Rengeteget dolgoztak értünk, amiért nagyon hálásak vagyunk! Ami még egy különleges áldás, hogy garantáltan elmondhatom, én voltam 2014 legolcsóbb menyasszonya! De nem is a pénzen van a hangsúly… Ahogy ott álltam a templomban szemben a 400 fős násznéppel, fogva az akkor még vőlegényem kezét, arra gondolhattam, hogy a rajtam levő ékszerek, a ruhámon levő csipke, MAGA A RUHÁM, mind ajándék volt! Éreztem azt a sok áldást és szeretetet, ahogy a gyülekezetünkből az a pár hölgy értünk dolgozott! Talán fura ezt így olvasni, de komolyan mondom, sugárzott belőlük a szeretet! És ezt a násznépből is páran észrevették! Nagyon király egy gyülekezetbe, egy közösséghez tartozni. Sokkal több, mint egy baráti társaság. Leírhatatlan! Boldogok vagyunk, hogy közéjük tartozhatunk, és hogy a gyerekeink ekkora szeretetben fognak felnőni!

Ez a történet bár meseszép, mégis igaz! Hálás vagyok, hogy magam is tagja lehetek ennek a közösségnek, és átélhetem a mindennapi csodákat, Isten meghökkentő kegyelmét. Merjen hát bárki nagyot álmodni, mert nagy csodák akkor születnek!

„Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lukács 18:27)