„Ez volt a kezdete országaink javuló kapcsolatainak, és Magyarország ekkor kapta meg a legnagyobb kedvezményt élvező állam státuszát az Egyesült Államoktól” – fogalmaz üzenetében a volt elnök.
Carter elnök Szenczy Sándor baptista lelkésznek, a magyar Baptista Szeretetszolgálat Washingtonban dolgozó vezetőjének címzett levelében intézett üzenetet a magyar néphez. A levélben a tekintélyes politikus kifejezte örömét, hogy csatlakozhat Szent István koronája visszatérésének évfordulós emlékezéseihez.
Jimmy Carter egyúttal üdvözölte a baptisták szolgálatait, bibliaóráit és óvodás, valamint iskolás gyermekek körében végzett munkáját is. A tavaly ősszel 94. évébe lépő korábbi elnök maga is hívő baptista, aki szülővárosában, a georgiai Plainsben manapság is bibliaórákat tart vasárnaponként a templomban.
A korona visszaszolgáltatásáról szóló döntését a krónikák szerint az amerikai és a magyar baptisták is szorgalmazták. Annak idején az Amerikai Magyar Baptista Szövetség vezetője, Haraszti Sándor Billy Graham, a híres prédikátor közbenjárását kérte a korona ügyében, és Carter elnökként Graham unszolását is meghallgatva írta alá a magyar korona visszaszolgáltatásáról szóló elnöki rendeletét.