1628-ban született az angliai Bedfordshirben. A munkásosztály szülöttjeként már fiatalkorában megismerte a nélkülözést. Ifjúkorában a folyamatos lealacsonyodás és a hadseregben végzett napi robotolás jellemezték.
Megnősült, de ez semmit sem változtatott helyzetén, mert továbbra is – ahogy ma neveznék – csökönyös és önfejű keresztény maradt. Később felismerte, hogy ebben a korszakában egyáltalán nem volt keresztény. Istenhez való őszinte megtérése és életváltozása egy vasárnapi igehirdetés hatására történt. Azon a délutánon a szokásos szórakozása közben Bunyan egy hangot hallott a szívében:
„Vagy elhagyod ezeket a bűneidet, és a mennybe mész, vagy megtartod őket, és a pokolra jutsz!”
Ezek a szavak megmaradtak és hónapokon keresztül visszacsengtek szívében. Ennek hatására az addig formálisan vallásos keresztényből egy cselekvő keresztény lett, aki a gyakorlati életben is komolyan vette a kereszténységet.
Amikor egy nap az utcán sétált, meghallott két asszonyt a vallásról beszélgetni. Azt gondolta, csatlakozik hozzájuk. A beszélgetés folyamán rádöbbent arra, hogy fogalma sincs, miről beszélgetnek.
Ezt írta: „Az újjászületésről beszélgettek, Isten munkájáról a szívükben. Arról, hogy hogyan győződtek meg nyomorult természeti életükről. Azt mondták, hogy Isten meglátogatta a szívüket az Úr Jézusban. Elmondták, hogy melyek azok az igék és ígéretek, amelyek felfrissítenek, erőt és biztonságot adnak a gonosz támadásaival szemben.”
Később ugyanezek a hölgyek mutatták be Bunyant John Glifford lelkipásztornak. Bunyan elment a gyülekezetbe (ahova több felekezet tagjai is jártak), és Glifford pásztor prédikációjának hatására végül átadta saját élete feletti jogát az élő Istennek.
Bunyan Bővölködő kegyelem című könyve saját lelki bibliográfiája. Ebben a könyvben leírja, hogy a Kolossé 1,20. verse hogyan tört át a szívén, és milyen eszköz volt ez az Úr kezében, hogy élete igazán meg legyen mentve.
„Békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.” (Kolossé 1,20)
1656-ban már prédikált ugyanabban a gyülekezetben, ahol Glifford volt a lelkipásztor. Hirdetni akarta Isten igéjét bárhol és bármikor. Hirdette az igét szabad ég alatt, falusi kertekben, otthonokban, magtárakban és még plébániákon is. Bedfordshire és a szomszédos grófságok tele voltak olyan gyülekezetekkel, többek között kongregacionalistákkal (függetlenek) és baptistákkal, ahol igényelték prédikációit. Nem sokkal később azonban meggyűlt a baja a sok utazás és prédikálás miatt.
1660-ban az anglikán királypártiak elkezdték támadásaikat az el nem ismert prédikátorok (baptisták, kongregacionalisták, puritánok) ellen. Ugyanis illegális cselekedet volt fel nem szentelt helyen prédikálni. November 12-én John Bunyant letartóztatták, mert egy mezőn prédikált, közel egy farmhoz. A letartóztatás után értesült arról, hogy szabadon engednék, ha bocsánatot kérne a magisztrátustól, és befejezi a prédikálást. Bunyan visszautasította ezt a lehetőséget, így 12 évet kellett eltöltenie a börtönben. Bunyan elutasítása emlékeztet minket Péter és János apostol válaszára, akiket a zsidó vezetők fenyegettek meg ugyanígy (ApCsel 4,18–20). Az alatt a 12 év alatt Bunyan megírta azóta is nagy sikerű könyvét, A zarándok útját és a Bővölködő kegyelem címűt. Ez utóbbit Ernest Bacon spekulációinak a hatására írta, aki a börtönben töltött évek utolsó felében már nem hagyta nyugodni.
1672-ben II. Károly szabadon bocsátotta a legvallásosabb rabokat, köztük Bunyant is. Ezután a bedfordi független gyülekezetben látjuk őt mint annak vezetőjét és pásztorát. Nem sok időt tölthetett el ebben a tisztségben, megint ott kellett hagynia feleségét és hét gyermekét, ugyanis a törvények újra változtak.
1675 februárjában II. Károly megváltoztatva előbbi döntését Bunyant több sorstársával együtt letartóztatja.
A második rabság kevesebb ideig tartott, és miután 1678-ban kiengedték, publikálta monumentális könyvét, A zarándok útja első részét.
Már csak egyetlen kérdés áll a történészek előtt: John Bunyan baptista volt-e egyáltalán?
Nem lehet kétségünk afelől, hogy nagyon keveset használta a felekezeti titulusokat, sőt ha lehetett, el is kerülte említésüket. Egyszer azt mondta:
Azok a címek, hogy baptista, kongregacionalista, presbiteriánus vagy amit akartok, kijelentem, hogy nem Jeruzsálemből, nem is Antiókhiából származnak, de inkább a pokolból és Babilonból…
Tény, hogy Bunyant inkább lehetne bemerítőnek, mint baptistának nevezni. Felnőttkorban lett bemerítve, és hangsúlyozta, hogy csak azoknak kell kiszolgáltatni a bemerítést, akik befogadták és magukévá tudták tenni az igét. Nem hitte, hogy a bemerítés és az úrvacsora valakiből igazán keresztény embert tudna csinálni. Bunyan abban az értelemben baptista volt, hogy tisztelte az alapvető baptista értékeket. Elsősorban hű volt Isten igéjéhez, és egyedül a hitből való feddést/igazgatást hangsúlyozta.
1688-ban, Bunyan halála után jelent meg A zarándok útja 11. kiadása 100 000 példányban. Nagy örökséget hagyott ránk, sok verset és könyvet írt.
(Ford.: Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona)