Judson Adoniram

Judson Adoniram 1788. augusztus 9-én született Maldenben (USA). A kis városka baptista templomában ma is márványtábla emlékezteti az érdeklődő idegeneket arra az emberre, aki a birmánok földjére vitte az élő Isten örömhírét. Édesapja a helybeli kongregacionalista felekezet lelkésze volt. A fiúnak éles esze volt, már hároméves korában megtanult olvasni.

Tízéves korában a szülei Morton kapitányhoz adták, aki előadásokat és gyakorlati magyarázatot tartott neki a hajómesterségről. Mint később elmondta, sok hasznos ismeretet szerzett. A későbbi terveiben úgy szerepelt, mint szónok, költő vagy államférfi. Mindig azt mondta, hogy valóban őszinte és vallásos ember lesz, azonban nem gondolta, hogy a saját terveit húzná át ezzel. Szembe kellett néznie a problémával, és rájött, hogy nemcsak vallásos érzés nincs benne, de még az a vágy sem, hogy őszinte keresztény legyen.

1804-ben tagja lett a Rhode Island kollégiumnak, három évre rá pedig megkapta az érettségi bizonyítványát. Ekkor volt 19 éves.

1807-ben magániskolát nyitott Plymouthban, amit majdnem négy éven át vezetett. Miután befejezte, körútra indult az északi államokba. New Yorkba érve belépett egy színtársulat tagjai közé. Közölte családjával megváltozott, hitetlen felfogását. A hír hallatán édesanyja szíve megtelt mély szomorúsággal, könnyei és figyelmeztetései olyan hatással voltak Judsonra, hogy képtelen volt azoknak ellenállni, követték, bárhova is ment. Az égi figyelmeztetést akkor értette meg, amikor egy éjszakát az egyik vendégfogadóban töltött. Amikor a tulajdonos a szobájába kísérte, megemlítette, hogy a mellette levő szobában egy súlyos beteg, haldokló fiatalember tartózkodik. Judsonban azon az éjszakán többször is felvetődött a kérdés, vajon haldokló szomszédja hisz-e Istenben, reménykedik-e a feltámadásban… Reggelre azonban a fiatalember meghalt. Amikor a vendégfogadóstól megtudta a nevét, földbe gyökerezett a lába. Kiderült, hogy valamikori iskolatársa volt az illető. Gondolataiban ezek a mondatok forogtak: Halott, halott… Elveszett, elveszett örökre… Ennek hatására abbahagyta körútját, és hazatért.

1808 októberében tagja lett az andoveri teológiai szemináriumnak.

1809 szeptemberében egy nyomtatott lap került a kezébe, amiben dr. Buchanan leírta az evangélium diadalútját Indiában. A füzet elolvasása után Judson elhatározta, hogy misszionárius lesz.

1812. február 5-én feleségül vette Hasseltine Annát. 6-án Judsont felavatták a lelkipásztori szolgálatra. 7-én elbúcsúzott szüleitől és testvéreitől, 17-én pedig már úton voltak Indiába. A hosszú tengeri utazáson Judson felfogása megváltozott néhány fontos bibliai pontra nézve, ugyanis baptista lett. Bibliatanulmányozása folytán két olyan igazságra bukkant, amit nem szívesen látott be:

1. A hit megelőzi a keresztséget (bemerítést).
2. A bemerítés az egész test alámerítését követeli, mert ez fejezi ki igazi jelentését. Mivel ezt az Úr Jézus parancsolta, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Be kellett vallania magának, hogy ő ennek a parancsnak nem engedelmeskedett. Június 17-én megérkeztek Kalkuttába, ahol William Carey barátságosan fogadta őket. Szeptember 6-án Ward misszionárius hitük vallomására bemerítette Judsont és feleségét. Erre a hírre 1814. május 18-án Amerikában megalakult a Baptista Missziótársaság.

1813. június 13-án Judsonék megérkeznek Burma legnépesebb városába, Rangunba. Burma független ország volt, ami több tartományra oszlott. Az ország élén a császár állt, a tartományokat pedig alkirályok vagy kormányzók vezették. Burma lakóinak a vallása a buddhizmus volt. Rangun lakosainak száma abban az időben 8-10 000 ember lehetett. Judson meg volt győződve arról, hogy az isteni igazságok magva a Szentlélek áldott befolyása következtében jó gyümölcsöt fog teremni a birmánok szívében. A gyermekeket a szülők révén nyerte meg, és nem a szülőket a gyermekeken keresztül. Tudta, hogy a felnőttek inkább elviselik a heves üldözéseket, mint a gyermekek.

1817. május 20-án befejezte Máté evangéliumának fordítását. Amikor ezzel elkészült, rögtön hozzálátott egy angol–birmáni szótár összeállításához.

1819-ben Judson már 31 éves volt, és már hat éve éltek Burmában. Április 4-én Rangunban megszólalt az evangélium a burmai nép anyanyelvén. Röviddel ezután következtek az első megtérések. Június 27-én merítették be hitének vallomására az első megtért birmáni férfit, Moung Naut. Később többen is követték példáját, mire a gyülekezet létszáma 18-ra emelkedett. Mivel a Rangunban székelő alkirály ellenezte az új vallás alapítását, Judson elhatározta, hogy magától a császártól kérnek engedélyt. Decemberben Judson és Colman misszionáriusok elindultak a fővárosba (Ava) a császárhoz. A császár kezébe vette az egyik traktátust, ezt olvasta: „…van egy halhatatlan, örök és élő Isten, akin kívül semmiféle más Isten nem létezik…” Megkeményítette a szívét, és nem hozott semmiféle külön döntést a keresztények védelmére.

Judson 1823-ban befejezte az Újszövetség és néhány ószövetségi könyv fordítását.

1824. június 8-án letartóztatták, mert Burma és az indiai angol kormány között háború tört ki, a Burmában tartózkodó külföldieket pedig kémeknek tartották. Beszállították az avai „Halál” börtönbe, ahol tizenegy hónapot töltött. Elmondása szerint alig voltak néhányan, akik ne kaptak volna bilincset, némelyeknek pedig befalazták a lábát a falba. Judson kilenc hónapon keresztül három pár bilincset hordott, és csak az utolsó két hónapban vették le róla az egyik párt. Az avai börtönből elszállították Quang-pen-la börtönébe.

1826. február 24-én az angol és a burmai parancsnokság aláírta a békeszerződést. Judson kiszabadult és családjával együtt visszautazott Rangunban. Szomorúan tapasztalta, hogy a háború elűzte a fehér misszionáriusokat, és a gyülekezet létszáma tizennyolcról négyre csökkent, de csak ketten tagadták meg a hitüket, a többiek szétszóródtak. Az angol hatóságok védelme alatt Judson szabadon hirdethette az evangéliumot, de tudta, hogy ez csak ideiglenes állapot, mert az angolok csak addig tartották fennhatóságuk alatt a kikötővárost, amíg a birmánok a hadisarcot ki nem fizették. Október 24-én, 37 évesen meghalt szeretett felesége, ráadásul egy évre rá meghalt kislányuk is, Mária. Vigasztalan volt, szíve tele fájdalommal, ennek ellenére egy percig sem hanyagolta el a misszió ügyeit.

1827. augusztus 10-én csatlakozott Boardmann misszionáriushoz Moulmein városába, ami létszámának rohamos növekedésével hívta fel a misszionáriusok figyelmét. Ekkor kapta az értesítést, hogy 75 éves korában édesapja lelke Teremtőjéhez távozott. Moulmein városban négy központja lett az evangéliumhirdetésnek. Judson sátrát a város egyik legsűrűbben lakott és legpiszkosabb területén verte fel. Nem sokkal később megjelent Ko-Tah-a, aki még a háború idején menekült el Rangunból, ahol tagja volt a gyülekezetnek. Fölkereste Judsont, és tanácsot kért, mit tegyen azokkal, akik a munkája nyomán megismerték az evangéliumot, és szeretnének bemerítkezni. A misszionáriusok Ko-Tah-át felavatták gyülekezeti vénné a ranguni gyülekezet számára, ő volt a burmai hívők első lelkipásztora. A ranguni misszió eredménye 1892 végéig 86 önálló gyülekezet 4600 taggal. Judson nem tudott nyugodtan dolgozni Moulmeinben. Fejébe vette, hogy az Ivardi folyó mentén, amely az országnak mintegy ütőereje volt, misszióállomások sorozatát alakítsa ki. Ez az elhatározás azonban a bennszülöttek közönyébe fulladt.

1831. július 19-én bejelentette: Mózes első könyvének fordítása teljesen elkészült, a második könyvből is készen áll 20 rész, azonkívül elkészült a Zsoltárok, az Énekek éneke, Ézsaiás és Dániel könyvének burmai fordítása. Ebben az évben 217 személyt merítettek be, akik közül 136 Moulmein, 76 Tavoy, 5 pedig Rangun városába tartozott.

1832-ben 143 bemerítésről számolnak be. 3 ranguni, 70 moulmeini, 67 tavoyi és 3 mergui lakos volt. Ezzel együtt a bennszülött keresztények száma 516 lélekre emelkedett; közülük csak 17-et zártak ki helytelen és méltatlan magatartás miatt.

1834. április 10-én, majdnem nyolc év egyedüllét után, házasságot kötött a már három éve özvegységben élő és ugyanott szolgáló amerikai misszionárius asszonnyal, Sara H. Boardmannel. A Szentírás burmai nyelvre való teljes fordítását már befejezte, viszont a revízió munkáját még végezte.

1845. április 26-án Judson a feleségével és négy idősebb gyermekével hajóra szállt, míg a három fiatalabbat Moulmeinben hagyták. Amerikába hívták őket, hogy beszámoljanak munkájukról. Judson már egyszer visszautasított egy ilyen meghívást, úgy fogalmazott, nem érzi magát méltónak arra, hogy elmenjen. Most viszont a saját és felesége egészsége is megkívánta az óceáni levegő gyógyító hatását. Sajnos felesége állapota nem javult, sőt egyre romlott, augusztus 1-jén a Jóreménység fokánál meghalt.

1846. június 2-án házasságot kötött Emilia Chubbuk kisasszonnyal, aki Fanny Forester írói álnév alatt szépirodalmi sikert ért el, a kritikusok pedig szép jövőt jósoltak neki. A házasságkötés nem tetszett sem az irodalmi, sem az egyházi köröknek. Az irodalmiak sajnálkoztak azon, hogy a tehetségét elvetette, míg az egyháziak attól tartottak, hogy a köztiszteletben álló misszionárius házassága egy világi írónővel ártani fog a misszió ügyének. Ezek a vélemények azonban kevés hatást gyakoroltak Judsonra. Megtanulta, hogy dolgaiban minden embertől függetlenül cselekedjen és egyedül csak Istentől kérjen tanácsot, máskülönben soha nem lett volna önfeláldozó misszionárius. Hat héttel a házasságkötés után már úton voltak Burma felé, a gyermekeket viszont a rokonoknál és barátoknál hagyták.

1847. február 15-én Judson a feleségével és két ott maradt gyermekével Rangunba utazott. A ranguni kormányzót Judson a legvérszomjasabb embernek ismerte. Nem misszionáriusként vagy a keresztény vallás terjesztőjeként szerepelt, hanem mint a Rangunban tartózkodó idegen állampolgárok lelkipásztora. A missziói összejöveteleket a legnagyobb titokban kellett megrendezni. Sajnos a munkát hamar be kellett fejezni, ugyanis a hatóságok Rangun elhagyására kényszerítették. Visszatért tehát előző munkaterületére, Moulmeinbe.

1849 novemberében egy meghűlés következtében lázas lett, ami heves köhögéssel párosult. Három-négy nap múlva vérhast kapott. Szenvedései nem enyhültek. Úgy gondolták, egy rövid tengeri úton újra erőre kaphat, ezért egy francia hajó fedélzetére vitték könnyező tanítványai. Ranney misszionárius volt az útitársa. Judson állapota azonban rosszabbra fordult a heves szél és a nedves időjárás miatt. Négynapi hajóút után, 1850. április 12-én Judson Adoniram lelkét magához vette teremtő Istene. Holttestét minden szertartás nélkül a tengerbe süllyesztették. Judson halála után tíz nappal, április 22-én megszületett utolsó gyermeke, aki még aznap el is hagyta ezt a világot.

Amikor Judson meghalt, több mint 7000 burmai és karéni ember vallotta Krisztust megváltójának, és követték őt a bemerítkezésben. Rajtuk kívül több százan már nem éltek, mert áldozatul estek az üldöztetéseknek. 63 keresztény baptista gyülekezetben 163 misszionárius, bennszülött lelkipásztor és vasárnapi iskolai tanító dolgozott. Judson imádkozó és sokat könyörgő ember volt, egyik sajátságaként megemlítik, hogy gyakran járkálva imádkozott. Nem élt addig, hogy a burmai szótárt befejezhette volna. Munkájából az angol–burmai rész elkészült, azonban a burmai–angol rész befejezetlen maradt. Ezt később Stevens F. nyelvtudós fejezte be.

Nyomasztó hatással volt munkájára, hogy az amerikai keresztények csak lassan és nagyon nehezen küldtek újabb erőket a missziómunkára. Egyik levelében ezt írta a missziótitkárnak:

„Mindig jobban erőt vesz bennem az a meggyőződés, hogy az amerikai baptista gyülekezetek – sajnos – olyan missziós szellemmel bírnak, amely századokkal mögöttünk kullog. Néha-néha görcsös erőfeszítést tesznek, hogy a mulasztások tömegét – melyeket éveken át felhalmoztak – eltüntessék, majd utána ismét visszasüllyednek a tétlen és kényelmes semmittevésbe… Az új vállalkozásokat már csírájukban elnyomják, és olyan embereknek, akik missziós szolgálatra jelentkeznek, azt a tanácsot adják, hogy várjanak egy kissé, mire azok rendesen elvállalnak prédikátori szolgálatot a hazájukban.”

Maldenben, Massachusetts egyik városkájában szerény márványtábla található, melyen a következő szöveg áll:

Judson Adonirám emlékére.
Született 1788. augusztus 9-én,
meghalt 1850. április 12-én,
Malden volt születési helye,
az óceán a sírja.
Burmai hívők és a burmai Biblia
az emlékműve.
Neve a mennyben van felírva.