Békesség. Ízlelgetem. Mondogatom. Hallgatom. Magam előtt látom ezernyi megnyilvánulását. A szemet gyönyörködtető ősz szépségét, a felhők kavalkádját, a gyümölcsöket, a bőséges termést, a gyermekek népes seregét, amint önfeledten játszanak, és úgy érzem, hogy ez nagyon jó. Nem csupán egy szó a békesség, hanem istenáldotta valóság.
Ebbe az idillbe robban bele a bűn és annak következménye. E rettenet söpör végig a földön, a történelmen, a hazán. A közelmúlt mellett az 1956-os eseményekre gondolva még inkább értékeljük a békességet.
Mit is jelent a béke, a békesség? A kiegyensúlyozottságot, a nyugalmat, az élhető életet, a félelem nélküli jelent, a boldog alvást, a fáradhatatlan, szorgalmas munkavégzést. A békesség nem terem csak úgy magától.
Tennünk kell érte. Isten elkezdte a béketeremtést, amikor elküldte az Úr Jézust, a Békefejedelmet földünkre, majd ránk bízta a békéltetés igéjét: „Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!”
Békesség Istennel, békesség önmagammal, békesség embertársaimmal. Ha úgy érzed, kedves Olvasó, hogy híjával vagy a békességnek, hogy nyugtalanság, harcok gyötörnek, kérd az Úr Jézustól, hogy adja neked békességét. Ő nem úgy adja, ahogy a világ. Minőséggel, értékkel gazdagít. Használható békességet kapsz tőle. Így lehet békességed Istennel s egyben önmagaddal is, majd embertársaiddal. Barátaiddal, „felebarátaiddal”, de még ellenségeiddel is, hiszen az ő békessége megállíthatatlanul árad immár belőled is. Istentől való békességed elsodorja a válaszfalakat, amelyek emberek között húzódnak, leleplezi, majd lemossa a bűnt, amely megterhel téged vagy társaidat, rendet teremt házasságodban, családodban, munkahelyeden, és a „széthúzás” helyett „összekapcsol” másokkal, mindenkivel.
Adja meg Isten, hogy igazi békességünk legyen!
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
