Közeledik a 2020. évi Bach: János-passió kitűzött előadásának időpontja. Máskor ilyenkor már nagy buzgósággal és izgalommal készültünk a hangversenyre, most meg semmi. Úgy érzi az ember, mintha elvettek volna tőle valami nagyon értékeset, mintha valami általunk nem szabályozott erő belerondított volna az életünkbe.
Már több mint 20 éve működtünk közre az Alföldy–Boruss Csilla református orgonaművész és karnagy testvérünk által megálmodott Kelenföldi Barokk Esték sorozatban, az idén meg csak gondolhatunk rá és hálát adhatunk az eddigiekért. A van, a lehet mindig akkor hiányzik, mindig akkor értékelődik fel, amikor elveszítjük.
De talán valamit az is jelenthet, ha végiggondoljuk a nagyheti eseményeket, különösen J. S. Bach János-passiója alapján!
Ebből az oratóriumból világosan kiderül, hogy milyen sokat jelent a mű szövege, és hogy mi a tehetség, az értékes zene, amikor szinte megjelennek előttünk a bibliai események. Bach hihetetlen érzékenységgel, hihetetlen megoldásokkal írta meg az Úr Jézus szenvedéstörténetét. Bátor volt ábrázolni az események végletes epizódjait, az egyes szereplők karaktereit és a korálokat éneklő gyülekezet imádságos lelkületét. Ezek a korálok – miközben mindig időben csatlakoznak az éppen akkor történő cselekményekhez – átmossák az azokat éneklők lelkületét, és mindig valami jó érzületre, életünk megoldatlan kérdéseire keresik a válaszokat.
Emlékeztetőül vázlatosan hadd emeljek ki néhány részletet!
1. A nyitókórus – mintha a világ összes könnye hullámozna a zenekarban, és a kórus pedig előre dicséri Krisztusát a majdan megtörténtekért.
2. Az evangélista – miközben narratív szerepet játszik – szövege végig a Bibliára épülő igehirdetés.
3. Az eseményeket megszakító csodálatos áriák megállítják a zenehallgató embert is, és ha komolyan azonosulni tud azok szövegével, akkor fel kell ismernie, hogy ez rólam szól, ezt helyettem éneklik!
4. Bach nem fél a csúfolódók ábrázolásától, sőt az elvakult és felbujtott tömeg eszét vesztő indulataitól sem; szinte naturálisan közli azt a torz lelkületet, amely „feszítsd meg!” kiáltásokkal akarja Jézust elveszejteni.
Itt megjegyezném, hogy az oratórium aranymetszésénél van egy gyönyörű korál (E-dúrban), amelyik a szenvedés esszenciáját fogalmazza meg:
„Te fogságoddal, Jézusunk, az üdv hozzánk jött el.
A börtönöd a trónusunk, a jámboroknak menhely!
Mert ha nem lennél szolga te, mi szolgák lennénk
örökké!”
Ezt a korált ugyanolyan zenei anyagú tételpár öleli előtte és utána, amelyek a „feszítsd meg” motívumokat és a császár előtt képmutató szervilis magatartást írja le. Ami különleges ezekben a tételekben, hogy míg az első tétel g-mollban kezdődik, különböző hangnemeket érint – köztük a már említett korált is, a második tételpár utolsó „feszítsd meg” kórusa Cisz-dúrban záródik.
Nos ez miért érdekes? Azért, mert a Cisz-dúr 7# előjegyzése azt jelenti, hogy a skála minden foka kap egy keresztet, az előadók nemcsak játsszák és éneklik a „keresztre vele” indulatot, hanem látják is. Milyen mély gondolat!
5. Amikor a részeg pogány római katonák sorsot vetnek Jézus köntösére, Bach igen találóan utal a pogány szellemiség „szakrális” voltára. Tudjuk, hogy a zenében a 3-as lüktetés, a „tempus perfectum” mindig a Szentháromságra utalt, Bach tehát a 3-as lüktetésű tétellel az ő pogány gondolkodásukra utalt. Ők abban hittek.
Érdekes még ebben a tételben a kockával történő sorsvető gurítások zenei megoldása a guruló tizenhatodokkal, és a szólamok egymásutáni belépése pedig a játékban részt vevő különböző katonák megszólaltatása.
6. Amikor Jézus megszólítja anyját, és a szeretett tanítványra bízza, egy olyan korál jön, amely akkor, azóta és mind a mai napig érvényes, jó megfogadni, az emberi kapcsolatok egészséges és szeretettel teli megvalósítását ajánlja.
7. Nem lehet szó nélkül átlépni a híres „Es ist vollbracht” („Elvégeztetett”) áriát. Jézus immár teljesen egyedül elért az út végére, nem érnek fel hozzá a kereszt alatt állók hangjai, tudja, hogy vége, és maradék erejével mondja a Mindenhatónak, hogy „Uram, elvégeztetett!”. A szaggatottan megjelenő altszólista szüneteit egy „gambaszóló” köti össze, amelyik a szenvedő Jézus fájdalmas megszólalását egy mérhetetlen síró dallammal illeszti a szituációba. A tétel közepén azonban hirtelen egy győzelmi zene jelenik meg (akár Händel muzsikája is lehetne), mintha az ember megkönnyebbülve mondaná: „Ím, Júda hőse győzött már! Nagy harcot zár!”
8. Talán megemlíteném még a zárókórust és a zárókorált (pedig annyi minden lenne még!).
A zárókórus egy mérhetetlenül méltóságteljes gyászmenet, gyászinduló. Elkísérjük Jézust a sírhoz.
De nézzünk csak oda! Gyászinduló ¾-ben? Igen. Mert aki meghalt, az nem más, mint a Szentháromság egyik személye. Megint utalás a 3-as lüktetéssel erre a tényre.
Ha itt lenne vége a János-passiónak, akkor is csodálatos lenne, de a mű végén felcsillan a feltámadás fénye. Olyan a zárókorál, mintha akár az éneklők, akár a hallgatók együtt emelkednének fel a menny felé!
Kedves Kórustársaim! Kedves Olvasóim!
Próbáljátok – akár a nálatok levő kotta lapozgatásával is – újra átélni J. S. Bach zenéjének és lelkületének segítségével Jézus szenvedésének az útját, és őszintén helyezzétek el magatokat ebben az egész emberiséget megváltó történetben!
Mindenkinek félelemmentes és békességes húsvéti ünnepet kívánok!
Oláh Gábor
karnagy
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
