A 2016. évi ökumenikus imahét nyolcadik napján, január 24-én a terézvárosi templomban számos keresztény felekezet és a Mazsihisz részvételével keresztény-zsidó imaórát tartottak.
Erdő Péter bíboros és Frölich Róbert országos főrabbi mondott beszédet. (A képen Papp János baptista egyházelnök)
A budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébánia és a Keresztény-Zsidó Társaság által szervezett imaórán részt vett továbbá Gáncs Péterevangélikus püspök-elnök; Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke; Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke; Csernák István, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense; Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke; Németh Pál professzor, református lelkész; Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára; Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára; Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora. Horváth Zoltán plébános házigazdaként vett részt az eseményen és köszöntötte a vendégeket.
Erdő Péter bíboros nyitotta meg az imaórát, beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:
1. „Nézzétek, elküldöm nektek Illés prófétát, mielőtt elérkeznék az én nagy és félelmetes napom. Ő újra fiaik felé fordítja az apák szívét, és apáik felé a fiak szívét.” (Mal 3,23–24 = 4,5–6) A várakozás Illés próféta eljövetelére elevenen élt Jézus kortársainak lelkében. Az evangélium utal is Malakiás most hallott jövendölésére (Mt 17,1–13; Lk 1,17). Illés alakját Keresztelő János személyében fedezték fel, mindezt pedig Jézus színeváltozásának történetében olvassuk, ahol megjelenik Mózes és Illés sugárzó alakja. Isten és a választott nép, Isten és az egész emberiség találkozásának nagyszerű pillanata Jézus egész élete.
2. De a történet tovább folytatódik az idők végéig. Jézusi mondás utal arra is, hogy „Illés majd eljön, és helyre fog állítani mindent” (Mt 17,11; vö. ApCsel 1,6). Szent Pál apostol pedig saját népének azokról a tagjairól szólva, akik nem fogadták el Jézus evangéliumát, ezt mondja: „A kiválasztás szerint kedvesek az ősökért. Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását.” (Róm 11,28–29) Ha a vad olajfaág nemes fába oltva meghozza a termést, mennyivel inkább a nemes oltvány, amely természete szerint is nemes fába illik – ezzel a képpel, ezzel a vággyal, ezzel a reménységgel viaskodik az apostol a rómaiakhoz írt levelében (Róm 11,24). Mert Isten hűséges szövetségéhez és ígéretéhez, hiszen önmagát nem tagadhatja meg (vö. 2Tim 2,13).
Urunk és Mesterünk, a názáreti Jézus azzal kezdte a tanítását, hogy meghirdette: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15) Jézus tehát szívbeli megtérésre és Isten uralma örömhírének elfogadására hívott. De azt nem tanította kortársainak, hogy hagyjanak fel Izrael vallásának követésével. Ő maga is együtt ünnepelt népével, a zsinagógába pedig rendszeresen eljárt: „Szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett” – olvassuk Lukács evangéliumában (Lk 4,16; vö. Mt 13,53–58; Mk 6,1–6). De még az apostolok nemzedéke is gyakorolta ősei vallását. Szent Pál is „szokása szerint járt a zsinagógába” (ApCsel 17,2). De maga a tanítványok egész jeruzsálemi közössége is „egy szívvel-lélekkel összegyűlt a templomban” (ApCsel 2,46). Péter és János apostolokról is azt olvassuk, hogy a jeruzsálemi templomba mentek imádkozni „a kilenc órai imádság idején” (ApCsel 3,1).
3. Mégis, Jézus örömhíre nyomán megoszlottak a vélemények. Mikeás próféta szavai (Mik 7,6) Jézus tanításában új perspektívába kerülnek. Feltűnik a családon belüli megoszlás motívuma: „Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége.” (Mt 10,35–36) Az evangélium követése tehát két dolgot kíván: radikalitást és azonosulást a Mester személyével. De éppen ez az azonosulás köti össze elszakíthatatlanul Jézus tanítványainak egész közösségét Izrael népével. Ezért volt fájdalmas a családon belüli megoszlás már az első vagy a második nemzedékben. Ezért okozott megrázkódtatást sokaknak, hogy keresztényként, a templom pusztulása után, kizárva találták magukat a zsinagógai közösségből is (vö. Jn 9,22; 12,42; 16,1).
4. Egyházunk most ünnepelte a II. vatikáni zsinat Nostra Aetate kezdetű nyilatkozatának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból az Apostoli Szentszék új dokumentumot adott ki, mely gazdagabbá és intenzívebbé teszi a zsidó-keresztény párbeszédet. Az új megnyilatkozás a Nostra Aetate 4. fejezetéhez kapcsolódik, melynek címe: Benső kapcsolat a zsidó vallással. Az elmúlt ötven esztendő valóban nagy előrelépéseket hozott a párbeszéd terén: a távolságtartó együttélésből eljutottunk egy mély barátságig, amely teológiai alapokra épül. ű
„A zsidósággal való dialógus a keresztények számára igen sajátos jellegű, mert a kereszténységnek zsidó gyökerei vannak, és ez kettejük kapcsolatát egyedülálló módon határozza meg.”
Ezért hangsúlyozza Ferenc pápa, hogy „keresztényként nem tekinthetjük a zsidóságot idegen vallásnak, a zsidókat sem soroljuk azok közé, akik arra hivatottak, hogy hagyják el a bálványokat, és térjenek meg az igaz Istenhez (vö. 1Thessz 1,9). Velük együtt hiszünk az egy Istenben, aki a történelemben tevékenykedik, és velük együtt fogadjuk be a közös kinyilatkoztatott szót”.
Meg kell tanulnunk tehát mélyebben megismernünk egymást. A valóságos különbségekről nem megfeledkezve érthetjük meg igazán, hogy nagy és közös út áll előttünk, mert az új szövetség a keresztények számára nem megsemmisíti és nem is helyettesíti a régi szövetséget, hanem beteljesíti annak ígéreteit.
A Szentszék dokumentumának kibocsátása előtt néhány nappal ortodox rabbinikus nyilatkozat látott napvilágot a kereszténységről. Ebben az alábbi megrendítő szavakat olvassuk: „A Nostra Aetate és az ennek szellemiségét követő hivatalos egyházi okmányok egyértelműen elutasítják az antiszemitizmus minden formáját, megerősítik Isten és a zsidó nép felbonthatatlan szövetségét, elutasítják az istengyilkosság vádját, és a keresztények és zsidók közötti egyedülálló kapcsolatot hangsúlyozzák. … Mi is elismerjük, hogy a kereszténység létrejötte nem hiba vagy a véletlen műve, hanem isteni akarat eredménye volt és ajándék a nemzeteknek.”
5. Közös kincsünk a bibliai kinyilatkoztatáson alapuló meggyőződés, hogy az embernek méltósága van, mert a Mindenható képmása; hogy a teremtett világ Isten alkotása, és ezért értelme és értéke van; Isten bízta a világot az emberre, hogy bölcsen és szeretettel gondozza azt; a világtörténelem nem értelmetlen sodródás, hanem célja van: Isten gondviselése kíséri az emberiség életét.
Az ökumenikus imahét során a keresztények egységéért könyörögtünk. Isten szándéka az egység, hogy tanúságtételünk hiteles legyen az egész világ előtt. Most, ennek a hétnek a végén azért imádkozunk, hogy zsidók és keresztények Isten akarata szerint együtt dolgozhassunk az egész emberiségért, együtt kérhessünk életet és áldást a föld minden nemzete számára. A világnak szüksége van közös kiállásunkra. Szüksége van arra, hogy apák és fiak szíve egymás felé forduljon, hogy idősebb és ifjabb testvér szeretetben találkozzon. Amen.
Frölich Róbert országos főrabbi beszédében felidézte, hogy előző nap a zsinagógákban Izrael népének szabadulásáról olvastak. Izrael népe végleg maga mögött tudja a rabszolgaságot, elindul, hogy hirdesse a monoteizmust, világossággá legyen a világban. A Nádas-tenger (Vörös-tenger) partjánál – amikor előttük áll a tenger, mögöttük pedig az egyiptomiak – megrettennek, szívük elgyengül. Mózes az ég Urához fohászkodik. Isten azt válaszolja: „Miért kiáltasz fel hozzám? Szólj Izrael fiainak, induljanak el.”
Frölich Róbert kiemelte az Isten válaszában rejlő ellentmondást, hiszen gyerekkorunktól fogva azt tanuljuk, hogy ha baj van, forduljunk az ég felé, emeljük tekintetünket a hegyek felé, onnan jön a segítségünk; ha igaz szívvel kérünk, Isten megadja nekünk. Ez a mondat gyökeresen ellentmond ennek a tanításnak. A főrabbi a zsidó legendárium, a Midrás alapján oldotta fel ezt az ellentmondás, amely azt mondja, hogy amikor a zsidók elindultak a Nádas-tenger felé, a víz nem vált rögtön ketté, csak akkor, amikor az első ember belépett a tengerbe, és már a szájáig ért a víz.
Fontos tanítást ad a Midrás: mindennek helye és ideje, feladata van, és az embernek tudnia kell, mikor mi a helyes. Ott a tenger partján nem a könyörgés ideje volt, hanem a hit ideje. Isten már bizonyított a tíz csapással, a kivonulással, ott pedig a népnek kellett bizonyítania hitét. „Szólj a zsidóknak, hogy induljanak már el” – mondja az Úr. Amikor teszünk valamit, ami a hitünkből fakad, akkor bizonyítjuk, hogy a kapcsolat Isten és ember között nem gyengült meg. Akkor Isten megteszi a magáét, szétválasztja a tengert, átvezet minket száraz lábbal – magyarázta a főrabbi a tanítást a zsidó legendárium segítségével, és hozzátette, hogy Erdő Péter bíboros szavai is megvilágították ezt a mondatot.
Figyelmeztetett, hogy eljött a bizonyítás ideje: eddig fohászkodtunk, ostromoltuk az egek kapuit imáinkkal, de most eljött az idő, hogy – keresztények és zsidók – bizonyítsuk hitünket, szívünkkel, lelkünkkel, szánkkal, kezünkkel induljunk el együtt. Utalt arra, hogy Ferenc pápa elment a római zsinagógába – mi is a világ templomaiban és zsinagógáiban, szakrális és nem szakrális helyein öleljük át egymást, fogjunk végre kezet, és induljunk el egy új úton, száraz lábbal a reményteli, boldog és békés jövő felé – fejezte ki vágyát.
A beszédeket követően a keresztény felekezetek képviselői mondták el gondolataikat egy-egy zsoltárhoz vagy más bibliai szakaszhoz kapcsolódóan. Gáncs Péter evangélikus püspök-elnök a 133. zsoltárhoz fűzte gondolatait: Csak oda küld áldást és életet az Úr, ahol a testvérek egyetértésben élnek. Nem azt jelenti ez, hogy mindenben egyformán gondolkodunk, hanem azt, hogy a legfontosabb dologban egyetértünk. Utalt A szembenállástól a közösségig című evangélikus-katolikus párbeszéd-dokumentumra – amelyet az ökumenikus imahét megnyitása alkalmával bemutattak –, amely a két felekezet közötti párbeszéd legújabb gyümölcseit foglalja össze. Hangsúlyozta, hogy ezen a közös úton, a keresztény-zsidó imaórán együtt imádkozunk az egyetértésért, hogy megtaláljuk a közös gyökereket, a közös forrást.
Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke Mózes ötödik könyvéből idézett: „Ami rejtve van, az az Úrnak, a mi Istenünknek a dolga; ami nyilvánvaló, az a miénk s a mi fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.” (MTörv 5,29) Mózes intése nekünk is szól – figyelmeztetett. – Azzal foglalkozzunk, aminek megvalósítása tőlünk is függ. Porszemnek érezzük magunkat, kétségbeesünk, de van valami, ami a miénk, amit örökíthetünk: az isteni törvény. Hozzátette, hogy csak azt tudjuk továbbadni, amit magunk is birtokolunk. Jézus új parancsolata az, hogy szeressük egymást – csak akkor teljesíthetjük be a törvényt, ha a szolgáló szeretet hatja át az életünket.
Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke az ember egyik nagy, örök kérdését tette fel: „Miért uralkodhat el a gonosz, meddig állhat fenn egy képmutató ideológia?” A 73. zsoltár szavaival válaszolt, amely szerint Isten felébreszti az embert, ráébreszti az igazságra, és ami múlékony, az eltűnik, mint az álomkép.
Van azonban egy súlyos felelősségünk: minket is bevon a hamis ideológiák ledöntésébe. Ehhez hitre, bátorságra, tisztaságra van szükség, és arra, hogy egyedül is ki merjünk állni, ahogyan például Bonhoeffer és Martin Luther King tette. Ragaszkodjunk mindig Isten örök igazságaihoz – buzdított. – Az igazság nem hangerő kérdése, nem múlik el álomképként, hanem szilárd, örök, mert Istenben gyökerezik.
Csernák István, a Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense a 139. zsoltárból felolvasott szakasz alapján azért fohászkodott, hogy fel tudjuk fedezni életünkben Isten szándékát. Nem tudunk minden isteni szándékot felfedezni, de keressük azokat. Úgy hisszük, ez az imaóra a szerető Isten akarata, imádkozzunk tovább ezért az isteni szándékért – kérte.
Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke arra figyelmeztetett, milyen bizonytalan világban élünk. A 20. század tragédiái után azt gondoltuk, a 21. század békésebb lesz, de nem így van, a világban tombol a terror. A 16. zsoltárból felolvasott szakasz alapján buzdított: Nem ismerhetjük a sorsot, a jövőt, a holnapot sem, de ismerhetjük azt, aki kezében tartja sorsunkat. Isten a mi örökké tartó örökségünk. „Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg” – szól a zsoltárban Dávid bizonyságtétele. Közel van az Isten, ezért bármilyen szenvedés ér, tudjuk, hogy rátekinthetünk. Ha elesnénk is, van, aki felemel – hangsúlyozta reménységünket és kérte, imádkozzunk azokért, akik sok szenvedést élnek meg napjainkban.
Németh Pál református lelkész az 1. zsoltár alapján emlékeztetett: boldog az az ember, aki az Úr törvényén gondolkodik éjjel és nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa. Erdő Péter bíboros gondolataira rímeltek szavai, amikor a zsidóságról és a kereszténységről beszélt. Egy fa van, Istennek egy választott népe: a zsidó nép a szelíd olajfa, amelynek sok ága leszáradt, és Isten más ágakat oltott bele. A kiválasztás az egész világért történik meg – hangsúlyozta. Istennek egy népe van, amely egy üzenetet hordoz: irgalmas és türelmes az Isten, megbocsátja bűneinket, és életre segíti az egész emberiséget.
Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára felidézte, hogy Dávid a 145. zsoltárban dicséri Istent azért, amit véghez vitt a világban. Minden embernek észre kell vennie, hogy Isten uralkodik és az ő akarata jó – hangsúlyozta, és kifejezte örömét, amiért az imahét nyolcadik napján keresztények és zsidók együtt tudnak imádkozni. Fohászkodott az Úrhoz, hogy gátoljon meg minden gonosz szándékot, és adja, hogy akik felelősséget hordoznak, felismerjék, ami a népek haladását szolgálja. Ébresszen igaz szeretetet az egyházakban, hogy szolgálják népük fejlődését az egész emberiség javára.
Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára felelevenítette, milyen fontos volt a zsidó és a keresztény vallásban a történelem során a hittérítés, hogyan alakult ez a missziós arculat az évszázadok alatt, illetve milyen problémákat hordoz magában. Mind a zsidó, mind a keresztény vallás könyvvallás, így újra és újra vissza kell térniük a szent iratokhoz. Ugyanakkor őseink írott és szóbeli szent hagyományát életet adó kapcsolatba kell hozni napjaink kihívásaival és jogos elvárásaival – hangsúlyozta.
Végül a vallási vezetők rövid fohászokkal fordultak az Úrhoz, majd Erdő Péter bíboros Isten kegyelmét kérte, hogy ledöntsük az ellenségeskedés falait az emberek között, és a megosztottságot legyőzve egyek lehessünk Isten szeretetében.
Az imaóra első részében Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára és Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora zsoltárt énekelt, a második rész imádságai között taizéi énekek hangzottak el a kórus vezetésével.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
