Idén is megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. A kampány augusztus 9-én, pénteken kezdődik és szeptember 6-ig tart. A segélyszervezet munkatársai és önkéntesei az elmúlt évben kétezer-ötszáz csomagot osztottak ki az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, elsősorban az ország legszegényebb vidékein, jellemzően Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben és Baranyában. A korábbi évekhez hasonlóan a baptista tanszergyűjtést Béres Alexandra, a Súlykontroll program kidolgozója és vezetője jószolgálati nagykövetként támogatja.

Bizonyos élethelyzetekben komoly terhet ró az iskolakezdés a családokra, főleg ahol több gyermek is él. Ezen igyekszik könnyíteni a Baptista Szeretetszolgálat évről évre a Sulipakk kampánnyal.

– Partnereink és adományozóink segítségével az elmúlt esztendőben kétezer-ötszáz Sulipakkot sikerült összeállítanunk, ez pedig azt jelenti, hogy ennyi rászoruló családnak tudtunk segíteni, ennyi kisgyereknek sikerült mosolyt csalni az arcára az új tanév kezdetén – mondta dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. – Fantasztikus ilyenkor látni, hogy a kislányok és kisfiúk mennyire tudnak örülni egy-egy ceruzakészletnek, új tolltartónak, tornazsáknak. Segélyszervezetünk egész éven át igyekszik segítséget nyújtani a rászoruló családoknak ruhaneművel és tartós élelmiszerrel, az idén megújult Sulipakk kampányhoz pedig remélhetően minél többen csatlakoznak majd. Egyebek mellett füzeteket, tolltartót, ragasztót, gyurmát, kulacsot, tornazsákot, iskolatáskát várunk, hogy ezzel is megkönnyítsük a nehéz helyzetben élő gyermekek tanévkezdését, és hozzájáruljunk tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, ahhoz, hogy reményteljes jövő várjon rájuk.

A segélyszervezet a kampány hatékonyságának érdekében megújult külsővel honlapot indított, a www.sulidoboz.hu oldalon online módon, egy-egy tanévkezdéshez szükséges csomag megvásárlásával támogathatók a rászoruló kisiskolások. Könnyen összeállítható a sulidoboz: ehhez csupán ki kell választani, hogy milyen összegben, alsós vagy felsős lánynak, fiúnak szánja az adományozó az ajándékot.

– A tanévkezdés komoly nehézségek elé állítja a mélyszegénységben élő magyar családokat, ezért fontos, hogy minél több kisgyermek iskoláztatását tudjuk segíteni a tanszeradományokkal – mondta Béres Alexandra. – Minden támogatásért nagyon-nagyon hálásak vagyunk! Most is szemünk előtt lebeg a kihívás, mivel a közelgő beiskolázás sok ezer családnál okoz leküzdhetetlennek látszó gondot, de a szükségben élők, anyagi bajba jutottak számíthatnak ránk. Egy tanszeradománnyal is lehet velük tudatni, hogy sokan gondolnak rájuk, és nem maradtak egyedül!

Augusztus 9-én, péntektől szeptember 6-ig munkaidőben a Baptista Szeretetszolgálat fővárosi központjában, a Hungária körút 69-es szám alatt, a segélyszervezet pákozdi logisztikai központjában, valamint augusztus 30-án és 31-én a budapesti Nyugati téren kialakított gyűjtőponton is várják az iskolakezdést segítő adományokat. Jó állapotú, újszerű tanszereket is fogadnak a munkatársak, akik azt kérik: mindenki olyan minőségű adománnyal segítsen, amilyennek saját gyermeke is örülne az iskolakezdésre készülődve.      


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!