Anyák napja alkalmából hálás szívvel emlékezünk meg az édesanyák – a sok közül egyik – kulcsfontosságú szerepéről gyermekeik életében, nevezetesen: a hitben való nevelésről. Az imádkozó és erkölcsileg példát mutató (nagy)szülő hiteles módon éli leszármazottai elé Krisztust.
Erre egy szép bibliai utalás Timóteus anyukája és nagymamája. Pál úgy hivatkozik rájuk, mint akikben „képmutatás nélküli hit” él(t), így jó hatással voltak az apostol munkatársára. Ez a gazdag lelki örökség „először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan” – írja Pál fiatal szolgatársának (2Tim 1,5).
Az anyai vonalon „öröklődő” hit gondolata és gyakorlata nem volt idegen a választott nép tagjai körében sem. Már az ószövetségi időkben sokat számított a patriarchafeleségek, az ősanyák (Sára, Rebeka, Ráhel és Lea…) nevelési hatása, a bírák közül Debóra vagy a Jézus nemzetségtáblázatában is megjelenő Támár, Ráháb, Ruth vagy Betsabé. Ezek az asszonyok, édesanyák nem voltak tökéletes (főleg nem bűntelen, lásd Mária!) nők, de Isten kegyelmi kiválasztása nyomán óriási hatással voltak az emberiségre.
Az első keresztények családi közösségeiben nyilvánvalóan szintén nagy szerepük lehetett a hívő édesanyáknak a fiatal katekumenek (hittanulók) nevelésében, felkészítésében, a hitvallások tanulásában, ismétlésében. Ahogy természetesen az édesapa, úgy felesége is bevonódott a – mai megfogalmazással élve – „vasárnapi iskolában” tanultak kikérdezésébe.
Az egyháztörténelem is számos szép példát hoz az anyai lelki hatás fontosságára. Ennek talán egyik legismertebb és legmeghatóbb epizódja az egyház későbbi nagy doktorának, az észak-afrikai Karthágó szülöttének, Ágostonnak az édesanyja, Monica (Kr. u. 331–386), akinek áldozatkész és kitartó imái meghallgatásra találtak fia életében. Isten nemcsak megmentette a messzire kóborolt, bűnös ifjút, hanem az egyház nagy tanítójává is formálta. Luther Márton, az egykori Ágoston-rendi szerzetes nemcsak gyermekkorában volt közel egy édesanyához, hanem papi nőtlenségét feladva élete derekán is. Kedves felesége, Katharina von Bora (régiesen/magyarosan: Bóra Katalin, 1499–1552) hat gyermekkel ajándékozta meg a nagy reformátort, aki egyik idézetében a következő találó hasonlattal él: „A Szentírás olyan, mint az anyaméh, benne születik meg az igazság és az egyház.”
Személyesen elmondhatom, hogy mind anyai (Lehoczki), mind nagyanyai (Kovács) részről nagy áldásként élhettem meg már egész kis koromtól kezdve a keresztény szellemiségű nevelést. Szinte az anyatejjel együtt szívtam magamba az istenhitet, melyet természetesen követnie kellett egy középiskolás kori megtérésnek. De az az értékes hitbeli alap és sok ima, amit családom női (és férfi) tagjaitól kaptam, a mai napig elkísér.
Ezen gondolatok nyomán bátorítom a kedves olvasót, ha még van Lóiszunk, Eunikénk, fejezzük ki a hálánkat felé(jük)! Ha már nincs(enek), de volt(ak), akkor pedig Istennek. Hála az édesanyákért! Istenünk „Megengedi, hogy a meddő [is] úgy lakjék a házban, mint fiaknak boldog édesanyja. Dicsérjétek az Urat!” (Zsolt 113,9)
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
