A Szentendrei Baptista Gyülekezet szeptember 6–8. között csendes hétvégén vett részt Balatonszárszón. A bemerítési istentiszteleten Szabó Márk buzdított minket igei üzenettel, melynek központi kérdése: Mi a te identitásod? Ki vagy te?

Márk kiemelte, hogy Isten keresi gyermekei társaságát, be akar lépni az életünkbe, és el akarja mondani, hogyan lát bennünket. A Gal 4,1–7-ben ezt olvassuk: „Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: »Abbá, Atyám!« Úgyhogy már nem vagy szolga, hanem fiú, ha pedig fiú, akkor Isten akaratából örökös is.” Fontos emlékeztetőként vittük magunkkal, hogy mennyei Édesatyánk feltétel nélküli szeretete által örökösei lehetünk a mennyei királyságnak, és a földi élet kihívásai, nehézségei, megpróbáltatásai között a Szentlélek erejével támogat bennünket.

(A videó Harmathy Balázs munkája)

Ezt az alkalmat különlegessé tette az, hogy nyolc testvérünk bizonyságtétele és hitvallása után a Balaton vizébe merítkezett be és pecsételte meg saját döntés alapján szövetségét Krisztussal.

A Máté család három tagja, Máté Gábor és felesége, Judit, valamint középső gyermekük, Patrícia kötelezték el magukat az Úr Jézus követésére. Kárpátaljáról a háború elől menekültek és gyülekezetünkben találtak otthonra. Erőteljes történetük bizonyítja, hogy Jézus kegyelme és szeretete képes teljes fordulatot hozni emberek életében, üdvözítő irányba terelni életutakat, és ezt vonzóvá tenni mások számára is.

Győry Júlia a vőlegényén keresztül kapcsolódott gyülekezetünkhöz. Fiatalon döntést hozott már Krisztus mellett, de a bemerítés bibliai igazságát most ismerte fel, és ebben is engedelmes akart lenni.

A Szabó házaspár, Dániel és Ingrid, szintén együtt merítkeztek be, kiemelve, hogy a döntést nekünk magunknak kell meghoznunk, ha Isten családjához akarunk tartozni.

Hodozsó Barnabás baptista hátterű, mindig is járt gyülekezetbe, Isten létezése természetes volt számára. A megtérése nem egy pillanat műve volt, hanem egy folyamat.

Debreczi Attila is régebb óta jár a gyülekezetünkbe, de az elmúlt egy évben vált igazán élővé a kapcsolata Krisztussal.

A bemerítés és közös éneklés után kézrátételes imádsággal kértek áldást a bemerítkezők életére. Jó és kegyelmes a mi Istenünk, mert kiváló időt adott, így nem zárt, gyülekezeti körben történt mindez, hanem a Móricz utcai szabadstrandon a napozók és fürdőzők szeme láttára és füle hallatára, ezáltal formálódhatott egy szelíden hívó hanggá azok számára, akik nem ismerik vagy még nem fogadták el személyes megváltójuknak Jézus Krisztust.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!