Kornya Mihály halálának századik évfordulója alkalmából, még a Kornya évben, 2017. november 26-án emlékeztek meg a parasztapostol munkásságáról az újpesti baptisták.
Az ünnepi istentisztelet előadója Marosi Nagy Lajos presbiter testvér volt. A megemlékezés ideje alatt Kornya öregkori képe uralta a kivetítő vásznát. Az úrasztalán egy korabeli Biblia és Kornya fotója állt, rajta az évszámokkal, 1844-1917. Az előadásban hangsúlyos volt Kornya és a Biblia szoros kapcsolata. Egy rövid életrajzi ismertetés mellett az előadó arról beszélt, hogy „a Kornya-jubileum nagyszerűen illeszkedik a reformáció 500. évfordulójához is, hisz munkássága révén Kornya Mihály is vallotta, sőt meg is valósította a reformáció jelszavait. Számára egyedül Krisztus volt a mérvadó, beszédeit egyedül a Szentírás alapján mondta el.
Azt mondják, hogy Bibliáját rongyosra olvasta, mások tudni vélik, hogy tizenkétszer olvasta el elejétől végéig a Bibliát. Teológiai tankönyve a Biblia, tanítója a Szentlélek volt.” Az előadás közben az énekkar olyan énekeket énekelt, amelyek akár Kornya által alapított gyülekezetekben is elhan-gozhattak. Új harmonizációval szólt az énekkar éneke: „Aki akar, jöjjön, hangzik a szó!” De Széll Barbara fuvolája is Kornya missziós szándékát volt hívatott imitálni: „Jövel, az élet vizéhez!” A megemlékezés fontos állomása volt Kornya Mihály bemerítkezése, amelyet Mike Károly Kornya életét bemutató eposzából idézett fel Szommer Hajnalka.
A Kornya-délután alkalmával számos kérdésre derült fény Kirner A.Bertalan Kornya-krónikája alapján. Ki volt Kornya Mihály? Ki lehetett baptista Kornyánál? Hogy érezte magát Kornya a börtönben? Miért nevezzük Kornya Mihályt úttörőnek? Mi lehetett Kornya Mihály sikerének a titka?
„Az Istentől megáldott Kornya óriási sikereihez – emberileg szólva kétségtelenül hozzájárultak az akkori egyházi és társadalmi viszonyok is”– fogalmazta meg egykor dr. Haraszti Sándor, korabeli újpesti prédikátor.
Erről is beszélt az előadó, érzékeltetve azt a lelki pluszt, amelyet az egykori egyház semmitmondó liturgiája ellenében Kornya Mihály biblikus mondanivalója adott az egyszerű parasztemberek számára.
Az előadás folyamán különös figyelem terelődött Kornya Mihály emlékezetét szolgáló újpesti vonatkozásokra. Kornya Mihályt Meyer Henrik, az újpesti gyülekezet első prédikátora merítette be. A Kornya krónika előszavát dr. Haraszti Sándor egykori újpesti prédikátor írta. Kornya Mihály Bibliáját Zágoni Jenő újpesti gyülekezeti tag, egykori levéltáros restauráltatta. A Kornya évben átadott gödöllői emléktáblát Mészáros Kornél főtitkár, újpesti lelkipásztor leplezte le.
„Számomra csodálatos látni Isten munkáját, hogyan lett a Biblia olvasása révén egy egyszerű parasztemberből úttörő parasztapostol. Miként használta fel őt Isten, engedelmessége, odaszántsága révén, és miként értette meg az Igéből, hogy ővele terve van az Istennek” – fogalmazott az előadó.
Végül egy kérdéssel zárult az előadás: „vajon a te életeddel tervez-e valamit az Isten?”
Kornya munkássága és a Biblia elválaszthatatlanok. Ennek kapcsán mutatott be két újonnan megjelent Bibliát az előadó, Marosi Nagy Lajos testvér, aki a Magyar Bibliatársulat kurátora. Elsőként a reformáció 500. évfordulóján kiadott, Hollandiában nyomtatott Revideált Új Fordításról beszélt, amely egy hasznos konkordanciával egybekötve kapható. A másik egy retró kiadás, Újszövetség és a Zsoltárok könyve. A múlt század közepén ez kedvelt formája volt a bibliakiadásnak. A Károli szöveggel kiadott Bibliában a mai magyar helyesírás szerint olvashatjuk az 1908-ban revideált szöveget, sőt a betűit is a korabeli Tótfalusi Kis Miklós betűtípusával nyomtatták. A szentírási szöveg előtt színes mellékletet talál az olvasó. Öt bibliatörténeti tanulmány gazdagítja a bibliakiadás története iránt érdeklődőket.