A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ már több mint tíz éve egy-egy előadással egybekötött zenei programmal köszönti az október 1-jén esedékes idősek és a zene világnapját. Ebben az évben Gödöllőn a baptista imaházban fogjuk megtartani ezt az ingyenes rendezvényünket szeptember 29-én 15 órától a helyi és környékbeli lakosok, az idősek és a kortalanok, valamint a baptista és más felekezethez tartozók részére.
Előadóként sikerült megnyernünk Kovács Géza művészeti menedzsert, aki több évtizedes sikeres pályafutása során igazgatóként vezette a MÁV Szimfonikusokat, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, valamint a Magyar Rádió Zenei Együtteseit. Vendégünk nemcsak nemzetközileg elismert zenei szakember, de remek előadó is, így személye garantálja, hogy ebben az évben is egy tartalmas és egyben nagyon kellemes programot kínálhatunk megjelent vendégeinknek.
Kovács Géza mellett elfogadta a felkérésünket Braun Áron, a gödöllői Frederic Chopin Zeneiskola és AMI növendéke is, aki fiatal kora ellenére már számos nemzetközi rangú zenei megmérettetésen van túl – óriási sikerrel. Két évvel ezelőtt, 13 éves korában elnyerte a Virtuózok V4+ nemzetközi versenyen a legjobb magyar indulónak járó díjat mint ütőhangszeres művész, azóta pedig már mint komponista is díjazott lett egy diákoknak meghirdetett online zeneszerzői versenyen. Úgy tűnik, Áron előtt nyiladoznak már a nemzetközi zenei piac kapui is, hisz az öt hangszeren játszó fiatalembert már produceri feladatokra is felkérték egy amerikai projekthez.
Az eseményt dr. Gémesi György polgármester fogja megnyitni.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődő zenebarátot!