KÓTA Díjat kapott a Baptista Központi Énekkar

5391
Fotók: Tamás Thaler

A forradalom után, 1957. nyár elején néhány énekes testvér felkereste Bányai Jenő karnagyot. Azt kérték, hogy alakítsanak egy olyan kórust, amely folytatja az 1950–51-ben abbamaradt zenei szolgálatot.

Így 1957. szeptember 9-én megalakult a Központi Énekkar, megindult a munka – ennek 60 éve. Az alapítók között volt Beharka Pál orgonaművész és Udvarnoki András lelkipásztor, aki a Kistanács tagjaként az egyház vezetését képviselte. A megalakult énekkar nagyobb kórusművek megtanulására és előadására is vállalkozott (pl. 1959. dec. Händel: Messiás) és egyre több meghívást kapott a gyülekezetektől. Az önálló egyházzenei áhítatokra a többi protestáns egyház is felfigyelt, ezt meghívásokkal bizonyították. Külföldi hívások érkeztek (az első a Zürichben 1973-ban tartott Európai Baptista Kongresszusra). Szaporodtak a meghívók, így bővült a szolgálatok köre.

1982-ben vette át Oláh Gábor testvér a Központi Énekkar vezetését a nyugdíjba vonult Bányai Jenőtől. Ekkorra már a hetvenes évektől kialakult az egyházzenei tanfolyamok sora. Ez megpezsdítette a zenei életet Beharka Pál és lelkes munkatársai által. A Központi Énekkar addigi munkájának, magvetésének eredményét láthatta benne, ugyanakkor utánpótlást is kapott az énekkar a tanfolyamokból.

1989 óta a magyar kultúra napja január 22-e, Kölcsey ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A hazai kulturális élet kiemelkedő eseménye, amikor a figyelem középpontjába kerülnek a magyar kultúrát ápoló együttesek, személyek, művek. A KÓTA, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége országos hatáskörrel bír, amely a magyar énekkari és népzenei kultúra ápolását, hagyományaink megmentését és továbbadását, a zenei műveltség emelését munkálja szakmai minősítésekkel is.

A Bartók Béla Társaság és a Kórusok Országos Tanácsának jogutódjaként alakult 1990-ben. A világi és népzene mellett az egyházi muzsikát is értékeli, így került már régebben látókörébe a 2017-ben 60. évét ünneplő Központi Énekkar. Dr. Mindszenty Zsuzsánna elnök olvasta fel a laudációt:

„Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA – a Baptista Központi Énekkar, Oláh Gábor karnagy részére. – A Baptista Központi Énekkar 1957-ben alakult Bányai Jenő karnagy és Beharka Pál orgonaművész vezetésével. Az énekkar művészeti vezetését 1982 óta Oláh Gábor karnagy látja el, munkájában Oláh Miklós karnagy és Tóka Ágoston orgonaművész segítik. Az énekkar repertoárja elsősorban a baptista kórusanyagot öleli fel, az egyetemes, klasszikus kórusmuzsika minden olyan művét is éneklik, amelyek összeegyeztethetők az énekkar hitbeli meggyőződésével. A magyar zenekultúra szolgálatában végzett kimagasló munkásságukért kórus kategóriában KÓTA Díj kitüntetést adományozza dr. Mindszenty Zsuzsánna elnök, Vadász Ágnes főtitkár. Kelt Budapesten, 2018. január 21. napján.”

A kórus célja a megalapítás óta nem változott: Isten dicsőségét és a Jézus Krisztusban megjelent megváltást hirdeti mindazoknak, akik hallgatják. A reformáció 500. évében többször hallottuk: „Aki énekel, kétszer imádkozik.”

Soli Deo gloria!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!