A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 2022. december elsején, csütörtökön 15 órakor tartotta éves rendes közgyűlését.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke nyitó áhítatában „Emeljétek föl kezeteket a szentély felé…” (Zsolt 134,2) kapcsán tárta elénk gondolatait.

Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára jelentésében nagy vonalakban beszámolt és értékelte a bizottságok munkáját. A bizottságok ebben az évben is minden feladatot és eseményt sikeresen végrehajtottak. Kiemelte, hogy jól sikerült az év kezdetén az ökumenikus imahét, melyben nagy szerepe volt a Teológiai és Keresztény Egység Bizottságnak. A bizottság ezen kívül még megszervezte a szokásos ünnepi istentiszteletét is augusztus 19-én, államalapításunk ünnepének előestéjén. A Misszió és Evangelizációs Bizottság ebben az évben is megtartotta Révfülöpön az ökumenikus lelkészi és munkatársképző konferenciáját „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…!” (Máté 28,19) – Gyülekezetplántálás címmel. A tagegyházak lelkipásztorai és gyülekezeti munkatársai szerte az országból érkeztek erre a konferenciára. Missziói napot tartott a bizottság Kecskeméten. A Női Bizottság szokásához híven idén is megszervezte a világimanapot, hangsúlyozva a szegénység és gazdagság társadalmi összefüggéseit, melybe országosan bekapcsolódtak a gyülekezetek, és együtt imádkoztak a társadalmi igazságosságért. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tudományos szakfolyóirata a Theologiai Szemle. A Theologiai Szemle szerkesztőbizottsága kihelyezett ülést tervezett, hogy népszerűsítse a Theologiai Szemlét a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet hallgatói között, valamint októberben konferenciát szerveztek Bécsben Európa és az egyházak címmel. Az Október a Reformáció Hónapja bizottság számos esemény keretében magas színvonalú programokkal emlékezett meg a reformációról. 2022-ben megrendezésre került a reformációi gálaest, melyen dr. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartott előadást. A fellépők között voltak a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai, a Szegedi Ökumenikus Gospelkórus és a kárpátaljai Credo együttes. A Vallásközi Dialógus Bizottság idén is ellátta azt a fontos feladatát, hogy a Magyarországon lévő világvallásokkal a kapcsolatot erősítse. Idén áprilisban a szokásokhoz híven ismét nyílt bizottsági ülést tartott, melynek meghívott előadója Speidl Bianka volt, aki Vallás, kultúra és politika a Közel-Keleten – különös tekintettel a keresztények helyzetére címmel tartott előadást. A bizottság látogatást tett a Zalaszántói Béke Sztúpánál. A Szociáletikai Bizottság idén is konferenciát rendezett Boldogok a békességet szerzők – Az együttélés kényszerétől a béketeremtés lelkülete felé címmel. A konferencia előadásaiból készült konferenciakiadvány hamarosan elérhető lesz a MEÖT honlapján. A bizottság idén is támogatta az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport munkáját a teremtés hetének megrendezése kapcsán. Az Ifjúsági Bizottság idén őszre áttéve megtartotta a már új néven megrendezésre kerülő PIKNIK – ökumenikus zenés istentiszteletet, melyen tagegyházaink ifjúsági zenekarai szolgáltak.

Ezt követően az elnök felkérte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa bizottságainak elnökeit, hogy tartsák meg éves beszámolójukat.

A főtitkár megállapította, hogy a tizenegy tagegyház és további húsz együttműködő egyház és egyházakhoz kötődő társadalmi szervezet által alkotott közösség meghallgatta és elfogadta az elnöki, főtitkári jelentést, valamint a bizottsági elnökök a 2022-es évről szóló jelentéseit. Összegezte, hogy ebben az évben a bizottságok a hozzájuk tartozó feladatokat sikeresen végrehajtották. Fölolvasta a következő ötéves ciklusra a tagegyházak által jelölt és az elnökség által elfogadott bizottsági és tanácsadó testületi tagok neveit.

Végül a közgyűlés a délutáni órákban meghallgatta a pénzügyi tájékoztatást, és elfogadta a 2023. évi költségvetést, valamint a jövő évi programokat. A főtitkár továbbá tervbe vette több konferencia megszervezését 2023 tavasza és az ősz folyamán.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!