Közösségvállalásra felszabadultan

Elolvasandó Pál apostol filippiekhez írt levele 4,10–20:

„¹⁰Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. ¹¹Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. ¹²Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. ¹³Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. ¹⁴Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. ¹⁵Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül, ¹⁶mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. ¹⁷Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. ¹⁸Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. ¹⁹Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. ²⁰A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön örökké. Ámen.”

„Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül, Járja koldus és király, a sátán örül…” – a Faust című zenedráma méltán híres áriája hátborzongató pontossággal jellemzi a bűn alá rekesztett embervilág kiszolgáltatottságát a veszendő anyagi javaknak. Ám ott, ahol az ördög munkáit lerontó Jézus Krisztus lesz az Úr, elveszti démoni hatalmát és befolyását a pénz, sőt a megújult hívők életében szolgai szerepben működő hasznos eszközzé szelídül.

Ez valósult meg Pál apostol esetében is, aki – az isteni értékrendnek megfelelően kezelve a pénzt – csak minden más jótétemény után említi a neki küldött testvéri adományt. Egyértelmű, hogy a kézzelfogható és azonnali földi haszon fölé helyezi a lelki tényezőket. A népek apostola – az Üdvözítő által tanítva – mesterfokra jutott az anyagiaktól való függetlenülésben (11–13. vers).

A szeretetadomány átvételekor sem annak örül, hogy ő maga kaphatott valamit, hanem annak, hogy a filippi testvéreket élethelyzetük jobbra fordulása nem öncélú költekezésre késztette, hanem a fogságban lévő Pál javát munkáló segítségnyújtásra (10. és 17. vers).

Az emberek életét megrontó pénz az Örökkévaló uralma alatt megnemesedve az egymással való meghasonlás helyett közösséget teremt és megerősíti a már meglévő szeretetkapcsolatokat (14–16. vers). Bár a jótéteményekben felebarátainkat, testvéreinket részeltetjük, ám végső soron Isten előtt leszünk kedvessé általuk (18b vers), és egyúttal jó magot vetünk, mely a földi, sőt a mennyei jövőben hozza meg értékes gyümölcseit.

Egy további üzenet

Ha mindenből és mindig a bőség, a derű lenne az osztályrészünk, e kívánatos dolgokkal együtt járna az a kísértés, hogy fölfuvalkodva megfeledkezzünk Teremtőnkről, és élvhajhász módon csak a mának éljünk. Az ínséges napok állandósulása következtében viszont aggodalmaktól gyötrött, Istennel perlekedő emberekké keseredhetnénk. Ha ez így van, elkerülhető-e egyáltalán a lelki kár? Megváltónk győzelme által ez is lehetséges.

Az apostol hívő élete tanulságait összefoglalva így tesz bizonyságot: „Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is… Krisztusban, aki megerősít engem.” (12–13. vers) Boldogok lehetünk, hogy az Úr Jézus velünk van életünk minden napján, és ráadásként, a Krisztus-test tagjaiként terheink hordozásában segítő társak rendeltettek mellénk, hogy mind jó-, mind pedig balsorsunkban hűségesek maradhassunk hozzá.