Krisztus rajtunk keresztül a cigányok között

2848

Baptista gyülekezeteink, misszióink, oktatási, szociális, karitatív intézményeink és szervezeteink munkája nyomán nap mint nap több tízezer emberért vállalunk felelősséget hazánkban és határainkon túl is, köztük mintegy tízezres nagyságrendű azon cigány személyek száma, akiket evangéliumi, támogató programjainkkal, foglalkoztatással vagy fizikai segítségnyújtással elérünk, segítünk.

Ebben a rovatban bemutatjuk az országszerte működő, cigány emberek között végzett baptista szolgálatokat. Most a mintegy negyven cigány közösségben jelen lévő Magyarországi Baptista Cigánymisszió jelenlegi munkájával ismerkedhetünk meg.

Kezdetek…

A központilag szervezett baptista cigánymisszió kezdetét a 1990-es évek elejétől számítjuk. Mindig voltak olyan baptista testvérek, akik szívére helyezte Isten a cigány emberek megtérését. Az ő áldozatos munkásságuk hatásának köszönhetően Magyarországon 1999-ben az első baptista roma konferenciával szervezettebb formában indulhatott el a romamisszió. Azután az egyház vezetése Csuhai József lelkipásztort bízta meg az országos missziómunka összefogásával, ma pedig Kovács Bálint a cigánymissziós bizottság elnöke.

Gyülekezetek és célok

Az elmúlt 18 évben a cigányok közötti házi csoportok és gyülekezetek létszáma elképesztően gyorsan növekedett, több mint 400 fő lett bemerítve. Néhány magyar testvér vállalta a szolgálatot a cigány testvérek között, de a távolság és a rohamosan növekvő létszám miatt egyre kevesebb idő jutott a tanítványozásra. Szolgálók hiányában a cigány testvérek túlságosan hamar lettek beállítva a szolgálatba, a vezetésbe, és hamar meglátszódott, hogy ez a lelki fejlődés rovására ment. A mai missziónk célja a közel 40 helyszínen az egyének és közösségek lelki épülése és növekedése, a gyülekezeti élet megszilárdítása, a lelkimunkások nevelése, a teológiai tanulmányok folytatása az igei szolgálattevők részére, a gyermek-, ifjúsági és női munka erősítése, a megtérők lelkigondozása és tanítványozása annak érdekében, hogy a megtérés gyümölcsei láthatóak legyenek. A cigány szolgálók hároméves roma bibliaiskolában tanulnak, ahol a teológiai ismeretek mellett gyakorlati felkészültséget kapnak a lelki munka és a szolgálat végzésében. Fontos a szolgálók folyamatos támogatása, mentorálása, amelyhez mentori hálózatot szeretnénk elindítani.

Gyermekek és ifjak

A 2011. évi indulása után jelenleg elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyében három-négy gyülekezet végez rendszeres gyermek- és ifjúsági szolgálatot a cigánymisszióban, köztük a legerőteljesebb Vaján, Tuzséron és Lucfalván.

Vasárnapi iskolák vannak, beindultak a nyári napközis táborok. Az iskolai időszakban pedig tanodát indítottunk a helyi iskolával együttműködve, mely által szeretnénk eljuttatni az evangéliumot a többi gyermekhez is. Ennek célja, hogy gyermekeink életében ne csak belső lelki változások történjenek, hitben, hanem társadalmi helyzetük is változzon, iskolai teljesítményük javuljon, felzárkózzanak társaikhoz, fejlődjenek készségeik és képességeik. Jó látni, hogy amikor a gyermekek értékesnek érzik magukat, és ha szeretve vannak, nyitottakká válnak Isten igéje iránt, így szívesen részt vesznek a programokban. A gyermekek megnyerése Krisztusnak a szülőket is a gyülekezetbe vezeti, ahol ők is elfogadhatják Krisztus szabadító kegyelmét.

A gyülekezetek többségébe járnak fiatalok, de sajnos nagyon kevés helyen foglalkoznak velük. Meg kell erősíteni az ifjúsági munkát is. A fiatalok többségének nap mint nap meg kell küzdenie a környezetéből áramló negatív hatásokkal: előítéletekkel, droggal, bűnözéssel stb. Szeretnénk ezekhez a fiatalokhoz szeretettel odafordulni és átsegíteni őket az életük nehéz időszakán, de leghőbb vágyunk, hogy találkozzanak Istennel, aki képes reményteljes jövőt adni számukra is.

Női szolgálat

A cigány gyülekezetek korábbi meggyengülésével a nőkkel való találkozások is megszűntek. Ma a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vaján, Tuzséron, Rétközberencsen folynak a rendszeres alkalmak, de szeretnénk ezt másfelé is terjeszteni.

Egyéni és közösségi szinten is szolgálunk a cigány asszonyok, lányok felé. Mentorálunk, lelkigondozunk, tanulmányozzuk a Bibliát, csendes napokat, közösségi alkalmakat tartunk, egészségmegőrző programot tervezünk. A rendszeres egyéni mentorálásban korábban megtért, de a világba visszacsúszó asszonyokat segítünk újra az Úr útjára, megromlott, reménytelennek tűnő házasságuk helyreállásában segítünk, életváltozásra hívunk minden régi és új női érdeklődőt.

Elindultak a női konferenciák, női alkalmak. Az összejövetelek célja a testi-lelki megmozgatás, hogy jó legyen a talaj az örömhír befogadására. Az összejövetelekre jellemző a sütés-főzés, mozgás, játék, csoportjelenetek, rengeteg ének, felszabadult közösség. A felpezsdült, hasznos, tevékeny munkára a férfiak is felfigyelnek, támogatják feleségeiket, egymás között beszélgetéseket szerveznek. Az a tapasztalat, hogy a gyülekezetbe nehezebben, de a női alkalmakra háromszor annyi nő jön el. Fizikai, szellemi érintésre, elfogadásra, szeretetteljes közösségre van szükségük, ahol Jézus újjáteremtő erejét elfogadva kivirágozhatnak. Köztük élve, kultúrájukat megértve tehetünk csak fel kérdéseket, adhatunk tanácsokat életmódjukra nézve. Lassú a fejlődés, de megéri kitartani mellettük, gyönyörködve lényük kivirágzásában.

Partnerség

Mindemellett aktívan részt veszünk az evangélikus, metodista, pünkösdi, református és baptista cigánymissziók összefogásának kezdeményezéseiben, az egyházainkban és társadalmunkban hídszerepet betöltő közös kiadványok, konferenciák és programok szervezésében.

Minden szolgálathoz odaszánt segítőkre, teljes idejű munkatársakra, kitartó imádságra, fizikai és anyagi támogatásra van szükség. Épp ezért kell egyházunk valamennyi szereplőjével, közösségével összekapcsolódni, hogy együtt építhessük Istenünk Királyságát.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!