Tizenkét éve ilyenkor életem egyik legnagyobb kalandjára készültem. Egy évvel korábban az amerikai keresztény magángimnázium, a Jesse Remington High School missziós csapata meglátogatott minket Bodrogon egy kb. kéthetes missziós út keretében. Nyolcadikos voltam. A hét során felmerült, hogy az iskolájukban szívesen látnak nemzetközi diákokat. Búcsúzáskor úgy köszöntünk el az iskolaigazgatóval, hogy hamarosan újra találkozunk.

Ezután felgyorsultak az események. Sok imádság, útkeresés. Lehetetlen küldetésnek tűnt, annyi feltételnek kellett hozzá teljesülnie. De aztán minden szépen összeállt. Teljesen váratlan helyekről kaptam óriási segítségeket. Hihetetlenül nagylelkű emberek támogattak, befogadtak, segítettek végig az úton. Ezt Isten gondviseléseként éltem meg. Nem tudom elégszer megköszönni azoknak, akik vállalták a kockázatot, és akár ismeretlenül vállalták, hogy belefektetnek egy tinédzser életébe, nem tudva előre, mi fog kisülni ebből. De az áldozataiknak hála, az életem minden tekintetben megváltozott. Kint találtam magam az USA-ban egy olyan helyen, ahol nem mindennapi módon volt lehetőségem tanulni Jézusról és az élet minden területéről. Megkaptam az elhívásomat, és azóta is táplálkozik a szolgálatom az ott szerzett tapasztalatokból.

Ifjúsági lelkipásztorként és a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió missziói vezetőjeként szívügyem az, hogy ahogyan engem felkaroltak akkor, én is meglássam a lehetőséget tehetséges fiatalokban, és minden erőmmel azon vagyok, hogy „helyzetbe hozzam” őket. Szeretném segíteni őket abban, hogy megtalálják a helyüket Isten országában és a világmisszióban. Hihetetlen örömmel tölt el, ha láthatom őket kibontakozni Isten tervében – ezt tartom a legszebb dolognak az ifimunkában, és ebben igyekszek nekik segíteni azokkal az eszközökkel, amiket kaptam.

Így most örömmel mutatom be nektek Lados Benit,

aki egy különlegesen tehetséges fiatal a Bajai Baptista Gyülekezetből. A történelem most ismétli önmagát: tavaly ismét fogadtunk egy csapatot a Jesse Remingtontól. Most pedig Beni készülhet arra, hogy ősszel megkezdje tanulmányait Amerikában az iskola történetének második magyar diákjaként. Nagyon büszke vagyok rá! Vele is megéltük ugyanazokat a csodákat, amiket én is megélhettem korábban: a legváratlanabb helyekről kaptunk támogatásokat, és így vált lehetségessé, hogy Beni is elindulhasson ezen az úton. Mérhetetlenül hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogatta őt eddig bármilyen formában. Hiszem és remélem, hogy az ő életére is legalább olyan hatással lesznek ezek a tanulmányok, mint rám voltak. Hiszem, hogy a közösségnek meg kell becsülnie a tehetséges fiataljait, ezért tartom ezt különleges lehetőségnek: ez egy befektetés a közösségünk jövőjébe, hiszen belőlük válnak majd a közösség meghatározó vezetői, karakterei. Ezért kérem a testvéreket arra, hogy támogassuk Benit, imádkozzunk érte! Ha pedig valaki anyagilag szeretné támogatni, erre is van lehetőség, mert vannak még szükségek. Ne felejtsük, ha valakit ilyen módon támogatunk, Isten országába fektetünk be, és nem marad el jutalmunk.

További információkért itt lehet érdeklődni Beni útjával kapcsolatban:

Lados István lelkipásztor, Baja

ladospisti@gmail.com

+36208860881

További információk a Jesse Remington High Schoolról:

www.jrhs.org

Köszönjük!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!