Lelkipásztor-beiktatás Balatonszemesen

8852

Július 24-én Floch Gábor ünnepélyes beiktatására került sor a Balatonszemesi Baptista Gyülekezetben. Az alkalom Papp János egyházelnök gondolataival kezdődött. Az ünnepségen a gyülekezeten kívül számos vendég, barát és családtag is részt vett. Jelen voltak a Gábortól elköszönő váci és szokolyai gyülekezetekből is néhányan.

Ünneplő közösség
Ünneplő közösség

Floch Gábor prédikációját így indította: „A gyülekezeti egység Isten ajándéka, de nekünk is van feladatunk létrejöttében, megőrzésében. A biblikus egység nem szürke egyformaságot jelent, hanem izgalmas sokszínűséget.” Majd két anekdota következett a gyülekezet tagjainak egymásrautaltságáról:

Egy nagy kanna megkevert festék volt a szobában, mire a festék így szólt: „Hamarosan befestem a házat.” Erre az ecset méltatlankodva felkiáltott: „Nem te, hanem én fogom befesteni azt.” A falnak támasztott létra is felszisszent: „Milyen messze tudnál eljutni nélkülem?” A festő hallotta mindezeket az öntelt megjegyzéseket, és így válaszolt: „Talán jobb lesz, ha szabadnapot veszek ki. Kíváncsi vagyok rá, hogy befestik-e a szobát, mire visszajövök.” Még a legtehetségesebb munkás is csak eszköz Isten kezében.

Imádság
Imádság

Jó néhány évvel ezelőtt két diák diplomázott egy híres egyetemen. A vizsgázók osztályában a legmagasabb fokú kitüntetést egy vak hallgató érte el. Amikor megkérdezték titka felől, elmondta, hogy eredményeinek felét barátjának köszönheti. Először akkor találkoztak az iskolában, amikor kar nélküli társa levezette a vak diákot egy lépcsősoron. Ez az ismeretség barátsággá alakult, és gyönyörű példáját szolgáltatta az egymástól való függésnek. A vak diák vitte a könyveket, amelyeket a kar nélküli diák hangosan elolvasott közös tanulásuk idején, és mindkét hallgató segítséget kapott a másik képessége alapján

„Néha nem látok, van, hogy nem hallok (ez néha jó), előfordul, hogy úgy érzem, nincsenek lábaim stb., de ekkor mellém áll valaki a gyülekezetből, akinek pont az van, ami nekem nincs, így kiegészítjük egymást. Egy biztos: nincs olyan, hogy nélkülözhető tag. Ilyen az emberi testben sincs, ahogy Krisztus testében sincs. Minden tag pótolhatatlan, szükségünk van egymásra!” – hangzott el Floch Gábor első „hivatalos” prédikációjában. Balatonszemes új lelkipásztora Szokolyáról érkezett feleségével, Edittel és három gyermekével a Balaton déli partjára. Legyen Isten áldása szolgálatán!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!