Levél a Belga Baptista Szövetség főtitkárának

1803
Illusztráció

Kedves Verhaeghe Testvér! A Magyarországi Baptista Egyház és elnöke, Papp János testvér nevében üdvözletünket szeretnénk küldeni Önnek és valamennyi baptistának Belgiumba húsvét örömteli alkalmából ebben az évben. Az a tény, hogy Krisztus feltámadt a halálból, felülmúl minden emberi problémát és nehézséget.

Egyben szeretnénk kifejezni együttérzésünket is ezekben az embert próbáló napokban, melyeket országuk átélt azon gonosz terrorcselekmények következtében, amelyeket a közelmúltban hajtottak végre Brüsszelben. Imádkozunk azért, hogy tapasztalják meg feltámadt Urunk jelenlétét, vigasztalását és erejét próbáik közepette. Ő a mi reménységünk. Mivel ő él, mi is élünk. Ő azt mondta nekünk, hogy ezen a világon nyomorúságunk lesz, de bízzunk, mert ő legyőzte a világot. Erősítse meg Önökben ezt a bizodalmat, és így tegye Önöket képessé arra, hogy Jézus Krisztus feltámadása erejének tanúságtevői legyenek az Önöket körülvevő világban.
Nagy szeretettel az Úr Jézus Krisztusban:
Dr. Bukovszky Ákos
külügyi szaktitkár
Magyarországi Baptista Egyház

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!