Levelek

Karácsony közeledtével legtöbben azon gondolkodunk, hogy kit milyen ajándékkal lepjünk meg, mivel kedveskedjünk szeretteinknek. Karácsony a szeretet ünnepe.

Kisgyermekként ezt ültették belém a szüleim, s ez egész életemen át elkísér. Nálunk ezt az ünnepet soha nem hívták fenyő- vagy Télapó-ünnepnek.

Igaz, én is – sok más kisgyermekhez hasonlóan – elhittem sokáig, hogy az angyalkák hozzák a karácsonyfát, s a Mikulástól – ha rossz voltam – virgácsot kapok. Mint minden gyermek, én is izgatottan vártam a karácsonyt s az ajándékokat, amelyek szinte természetesek voltak számomra.

Felnőttként is hasonlóan érez és viselkedik az ember. Várja a karácsonyt s az ajándékokat, amelyek mindig nyilvánvalóan ott vannak a fa alatt. Hogy meglepődnénk, ha valóban nem lenne semmi ott, sőt, még karácsonyfánk se lenne!

Ismertem valakit, akinek nem volt pénze fenyőfára. A lánya Budapestre járt iskolába, s az osztályban feldíszített aprócska fát elkérték, hogy nekik is legyen karácsonyfájuk.

Másvalakinek az apja elitta a fenyőfa árát, s amikor egy talált borovicskabokorral – nagy örömmel a szívében – megérkezett a kislány és feldíszítette, az apja részegen hazajött és földhöz vágta…

Vannak nagyon szomorú történetek, amikor úgy érezzük, hogy a szeretet mintha megfagyott volna az emberekben.

Olvastam valahol egy emberről, aki azt kérte a postától: „Ha a Télapó, Jézuska vagy Angyalka, Mikulás vagy Kedves Úr Jézus a címzett a leveleken, neki továbbítsák. Ez meg is történt. Jöttek tucatjával a levelek, s ő igyekezett minden kérést – legalább részben – teljesíteni.

Ez a valaki egy egyedülálló, nagyon jómódú ember volt. Megtehette, hiszen volt miből adnia, és nagyon szerette a gyerekeket.

Ilyenkor, karácsony táján az emberek hangulata, közérzete megváltozik, átalakul. Egy felfokozott várakozás tölt be mindenkit, ami azon az egy bizonyos napon teljesedik ki.

Karácsonyt mindig advent előzi meg. Jó lenne, ha ebben az időszakban nemcsak ajándékvásárlással lennénk elfoglalva!

Kétezer éve, hogy Isten az ő egyszülött Fiát küldte le erre a földre, ezzel is bizonyítva páratlan szeretetét felénk. Odaadta a neki legkedvesebbet, hogy vállalja a földi nyomorúságot, és feláldozta azért, hogy neked és nekem felkínálja az örök életet. Ez a legnagyobb szeretet, amely évezredek óta „érhette” az embert!

Még azok a szülők is, akiknek több gyermekük van, nehezen engedik el egyiket-másikat hosszabb időre maguktól. Vajon Isten menynyire szerethette egyszülött Fiát, Jézust? Azt az egyet, akit értünk küldött, bűnösökért, a keresztre. Jézus ezért született a földre. Ezt az isteni szeretetet emberi értelem felfogni nem képes.

Isten levelet írt hozzánk, s ezen a levélen, amelyet Fia vérével írt, a szög volt a pecsét. Válaszoltunk már erre a levélre?