Magyar Baptisták Világszövetsége

3488

A világszövetség célkitűzése: az alapító szándéknyilatkozat célul tűzte ki, hogy a megalakítandó világszervezet elsősorban a határon túli területek és a szétszórtságban élő magyarság összekapcsolását kívánja segíteni. Az adott körülmények között egy világszervezetnek sokkal nagyobb esélye látszott arra, hogy magyar és nemzetközi pályázatokon, egyházi fórumokon támogatást találjon a súlyos helyzetben élő gyülekezetek támogatására. Másrészt a magyar nyelvű baptisták világméretű összefogása nagyobb esélyt teremt a kölcsönös segítségnyújtásra, közös programok szervezésére, közös kiadványok megjelentetésére.

„Mi, a világ minden táján élő magyar baptisták hivatalosan kinyilvánítjuk, hogy megalapítjuk a Magyar Baptisták Világszövetségét. Jézus Krisztus egyetemes anyaszentegyházának részeként a teljes Szentírást tekintjük hitünk és életünk zsinórmértékének, összhangban az egyetemes keresztény hitvallásokkal (apostoli hitvallás és nicea-konstantinápolyi hitvallás), valamint a Baptista Világszövetséghez tartozó gyülekezetek több évszázados gyakorlatával, tanításával és szabályaival.

A Magyar Baptisták Világszövetségének célja: hitünk elmélyítése, közös missziói tevékenységünk előmozdítása, összetartozásunk megvallása és erősítése, hitbeli és lelki közösségünk kifejezése.” (Részlet a MABAVISZ alapszabályának bevezetéséből)

A világszövetség programja

1. Közös bibliaolvasás. 1999-ben – először történelmünkben – közös bibliaolvasó kalauzt (Áhítat ’99) jelentetett meg a világszövetség.
2. Fontosnak tartjuk a közös imádkozást. Az Áhítat ’99 minden vasárnapra imatémákat ad.
3. Fontosnak tartjuk a közös éneklést. Ennek érdekében az alapító három szövetség megkezdte egy – részben közös – gyülekezeti énekeskönyv szerkesztését. A munka jól halad.
4. Fontosnak tartjuk a nagy testvéri találkozókat. Ezért tervezzük 2000 augusztusára a II. világtalálkozót – Budapest után Nagyváradra – a millennium jegyében.
5. Fontosnak tartjuk a szövetségi vezetők rendszeres találkozóit, melyeken megoszthatjuk egymással örömünket és gondjainkat, terveket készíthetünk és együtt kérhetjük Urunk áldását a magyar baptista misszióra.
6. Fontosnak tartjuk az információcserét. Ezért hivatalos lapjainkban rendszeresen beszámolunk egymás eredményeiről, gondjairól, felhívásokat teszünk közzé. Lehetőség szerint – saját rádió- és tévéműsorainkban – megszólaltatjuk a társszövetségek vezetőit, képviselőit.
7. Meghívjuk egymást közgyűléseinkre, konferenciáinkra.
8. Segítjük szétszórtságban – és olykor igen nehéz anyagi körülmények között – élő testvéreinket.
9. Katasztrófák esetén, mint például a tiszai árvíz vagy a jugoszláviai háború, különös figyelemmel kísérjük testvéreink sorsát, és minden eszközzel segítjük őket.
10. Arra igyekszünk, hogy a Lélek egysége meghatározó legyen közöttünk, szemben bármiféle széthúzást kezdeményező erővel. (Részlet a MABAVISZ alapszabályának bevezetéséből)

A világszövetség közös tevékenységei

A MABAVIT, a magyar nyelvű baptisták világtalálkozójának rendszeres megszervezése.
A közös Áhítat szerkesztése, gondozása és kiadása.
A kölcsönös segítségnyújtás összehangolása.
A közös gyülekezeti énekanyag kialakítása.

A szövetség vezetőinek rendszeres találkozója és eszmecseréje.
A kölcsönös tájékoztatás és informálás a három alapító szövetség lapjain – Békehírnök, Szeretet és Evangéliumi Hírnök – keresztül.

A világszövetségről évszámokban

1995 augusztusában Tahiban vetődött föl először a világszövetség létrehozásának gondolata, de ez csupán terv maradt.

1997. május 15-én Nagyváradon tárgyalt a három magyar nyelvű szövetség vezetője – Kulcsár Sándor, az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség elnöke; Mike Béla, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnöke; és dr. Almási Mihály, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke – Magyar Baptisták Világszövetségének megalakításáról. Megállapodtak arról, hogy a világszövetség Budapesten, Nagyváradon és New Yorkban tart fenn képviseletet.

1997-ben az aláírók Mike Bélát, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének elnökét kérték föl a világszövetség elnöki teendőinek ellátására.

1998 májusában Budapesten tartotta ülését a világszövetség elnöksége a világszövetség jogi képviselőjével, amelyen megvitatták a szervezet megalakulásának jogi kérdéseit, valamint tájékoztatták az ülés egy részén jelen lévő dr. Steve Bootht, a Déli Baptista Szövetség magyar nyelvű missziójáért felelős igazgatót, aki teljes támogatásáról biztosította a jelenlévőket.

Az 1999. november 10-i budapesti elnökségi tanácskozáson elhatározták, hogy a MABAVIT II-t 2000. augusztus 11–13. között rendezik Nagyváradon.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!