Martin Luther King: Erő a szeretethez

Martin Luther King (1929–1968) Nobel-békedíjas amerikai baptista tiszteletes, politikai aktivista, a fekete amerikaiak polgárjogi mozgalmának egyik vezető személyisége volt, aki 1968. április 4-én Memphisben (Tennessee állam) gyilkos merénylet áldozata lett.

Martin Luther King célja a fehérek feketékkel szembeni faji megkülönböztetésének megszüntetése volt, s mindezt erőszakmentesen szerette volna megvalósítani. Ez derül ki ebből a kötetből is, amely először 1963-ban jelent meg, és beszédeiből, prédikációiból ad válogatást. Erőszakmentes filozófiájának eredője mély és megingathatatlan hite volt egy szerető isteni jelenlétben, aki minden életet összeköt. Vallotta, hogy az erőszak csak időleges győzelmeket hozhat, s mivel sokkal több társadalmi problémát okoz, mint amennyit megold, soha nem hozhat tartós békét. Egyik intelme így szól: „Ügyeljetek arra, hogy eszközeitek ugyanolyan tiszták legyenek, mint a cél, amit el kívántok érni.”

Isten nagyságáról elmélkedve a baptista tiszteletes a Biblia alapján megállapítja: a Mindenható nagysága éppen abban rejlik, hogy egyszerre éles elméjű és lágyszívű. „Isten szigorú és irgalmas… ítéletében, haragjában szigorú, ám szeretetében és kegyelmében lágyszívű… Nem hagy minket magunkra kínjaink és küzdelmeink közepette. Felkutat minket sötét helyeken; velünk és értünk szenved tragikus tékozlásunkban.”

A felebarát fogalmát elemezve Luther King kiemeli: Jézus nem teológiai definícióval, hanem élethelyzettel fogalmazza meg annak lényegét. Az irgalmas szamaritánus története azt bizonyítja, hogy mindenki a felebarátunk, „aki ínségben, nyomorúságban fekszik az élet országútján. Nem zsidó, nem keresztény, nem orosz, nem amerikai, nem néger, nem fehér.” Az irgalmas szamaritánus pedig azért a felebaráti erény örök eszményképe, mert „mélységesen önzetlen volt”, a szívébe írt belső törvényt követte, „… a másokkal való törődést élete első számú szabályzatává tette”, megvolt benne az egyetemes altruizmus képessége, felülemelkedett a faji, vallási és nemzetiségi eltéréseken, a felszíni különbségeken túl az örök értékekre tekintett, teljes és feltétel nélküli volt a szeretete. Az irgalmas szamaritánus az emberiség lelkiismeretét képviseli, mert a kikényszeríthetetlen törvénynek engedelmeskedett. Luther King szerint „A világ semmilyen törvényének betartása nem eredményezett volna ilyen színtiszta együttérzést, ilyen őszinte szeretetet, ilyen igazi emberbaráti cselekedetet.” Ha a felebaráti szeretet megvalósítására törekszünk, a jó szamaritánus követendő példáján túl „a mi Krisztusunk nemes és önzetlen élete legyen útmutatónk. Az ő emberszeretete egyetemes volt, mert az összes embert – a vámszedőket és a bűnösöket is – testvérnek tekintette… Az ő emberszeretete határtalan volt, mert úgy döntött, hogy meghal a Kálvárián; ez a kikényszeríthetetlennek való engedelmesség legcsodálatosabb példája a történelemben.”

A baptista lelkész a cselekvő szeretet fogalmáról tűnődve csodálatosnak minősíti Jézusnak a kereszten tett „felséges” fohászát: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Megállapítja: ez a legtisztább szeretet, annak bizonyítéka, hogy Jézus szavai és cselekedetei között tökéletes összhang uralkodott. „Ez volt Jézus legnemesebb órája; ez volt az ő mennyei válasza a sorssal való evilági találkozásra.” Luther King Jézus imáját szembeállítja azzal, hogy az ember milyen nehezen képes megbocsátani az őt ért vélt vagy valós sérelemért. Fejet hajtunk a bosszú oltára előtt. Felidézi, hogy a megvakított Sámson Gázában azért fohászkodik az Úrhoz, hogy ellenségei mind egy szálig pusztuljanak el. „Az emberi élet lehetséges szépségét folyamatosan elcsúfítja az ember újra és újra visszatérő bosszúszomja.” Annak ellenére, hogy a bosszú joga semmilyen társadalmi problémát nem old meg, az ember továbbra is ezt a romboló, önsorsrontó gyakorlatot folytatja. Jézus viszont a keresztről egy magasabb rendű törvényről tett tanúbizonyságot. „Tudta, hogy a régi, szemet szemért filozófiát követve mindenki megvakul. Nem gonosszal kívánta legyőzni a gonoszt. Jóval emelkedett felül a gonoszon. Bár keresztre feszítette a gyűlölet, ő elsöprő szeretettel válaszolt.” Ezért a kereszt gyönyörű jelkép: „A gyűlöleten győzedelmeskedő szeretet, a sötétséget legyőző fény szimbóluma.”

Martin Luther King az evangéliumi „gazdag ember” sorsán tűnődve fölteszi a kérdést: lehetséges, hogy a nyugati civilizációt jelképezi? Kifejti: javakban és anyagi forrásokban gazdag kultúránkban a siker mértéke elválaszthatatlanul kötődik a szerzés vágyához. Fantasztikus technikai eszközökkel rendelkezünk, mégis, bár bőségben élünk, ez a bőség nem hozta el nekünk sem a békét, sem a lélek derűjét. Ha ugyanis nem Istenben bízunk, hanem csak önmagunkban, és az embert nevezzük ki mindennek mértékévé, már-már istenné téve, „erőfeszítéseink hamuvá válnak és napfelkeltéink sötét éjszakává változnak.” Ha nem hatja át életünket a Lélek, csak arra találunk rá, ami G. K. Chesterton szerint „gyógymód, ami nem gyógyít, áldás, ami nem áld, megoldás, ami nem old meg semmit… Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos a nyomorúságban.”

Martin Luther King sok mindenen keresztül ment, rengeteg rosszat, tragédiát látott az életben, mégis, egyetlen pillanatra sem vesztette el az irgalmas és szerető Istenbe vetett hitét, s ezzel együtt egy szebb jövőbe vetett reményét. Az alábbi sorokat több mint ötven évvel ezelőtt írta, de írhatta volna ma is: „Tény, hogy a tegnap könnyed optimizmusa ma már lehetetlen. Tény, hogy olyan világválsággal nézünk szembe, amelyben gyakran állunk az élet nyugtalan tengerének morajlásában. De minden válságnak megvannak a maga veszélyei és lehetőségei is. Hozhat megváltást és megsemmisülést is. Egy sötét, zavart világban is eljöhet Isten országa – az emberi szívekben.”

Martin Luther King:
Erő a szeretethez
Fordított: Bozai Ágota
Casparus Kiadó, 2017.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír