C. S. Lewis angol író gondolatával kezdem soraimat: „Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy kész vagyok megbocsátani a megbocsáthatatlant, hiszen Isten is megbocsátotta azt, ami bennem megbocsáthatatlan volt.”
Világunk tele van feszültséggel, konfliktussal. A konfliktusok pedig haraghoz, gyűlölködéshez, háborúskodásokhoz vezetnek. Meg tudjuk magyarázni érzéseink jogosságát, hiszen oly sok rosszat tettek nekünk mások. Közben a harag a mi életünket is tönkreteszi. Nincs más út, mint a megbocsátás, a kiengesztelődés útja. De hogyan lehet megbocsátani annak, aki oly sok fájdalmat okozott nekünk? Erre valóban csak az képes, aki megtapasztalta, hogy neki is megbocsátottak. Pál apostol így fogalmaz az Efezusi levélben: „Bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Mennyi bűnt, mennyi hazugságot, álnokságot, lázadást kellett megbocsátania nekünk az Úrnak? Milyen drága árat kellett fizetnie a mi gonoszságainkért! Ha mindebbe belegondolok, akkor eltörpül mellette az a sok bántás, amit mások nekem okoztak.
Sokan mondják azt, hogy megbocsátanak, de nem felejtenek. Ez azonban nem megbocsátás. Isten sem így gyakorol kegyelmet életünkben. Ő háta mögé veti múltunkat, és nem emlékezik rá többé.
Egy megható történetet olvastam Corrie ten Boomról, egy zsidó származású keresztény asszonyról, aki a második világháború idején koncentrációs táborban szenvedett. Elvesztette családját, ő pedig túlélte. Sok helyen bizonyságot tett keresztény hitéről. Egyszer Németországban szolgált, ahol a hallgatók között megpillantotta a régi tábor egyik tisztjét. Eszébe jutott a sok szenvedés, és szinte képtelen volt beszédét megtartani. Egyszer csak megállt, és elmondta, hogy itt van az az ember, aki sok fájdalmat okozott neki, de ő kész arra, hogy teljesen megbocsásson neki. A férfi felment a színpadra, és összeölelkeztek. Ez isteni csoda, a megbocsátás csodája, veled is megtörténhet.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
