Nagy örömhír járja át a szívünket a szomorúságok, veszteségek közepette, miszerint Jézus Krisztus él!
Örökké él!
Földi életterünk egyre jobban beszűkül, közösségi kapcsolattartásunk átalakul, veszteségek sokasága vesz körül bennünket. Több mint egy éve érezzük a vírus hatását, a megszokottól eltérő életvitelt. Közös Ismerősünk képe jelenik meg előttem, aki nagy feladatra vállalkozott. Dicsőség vette körül, angyalsereg járt a kedvében, atyja szeretetét érezte állandóan, boldog békességben létezett. Az idők teljességében, az emberiség testi-lelki állapotát látva, az Atya nehéz döntést hozott meg. Szeretetből elküldi a fiát, a Fiút, az Egyetlent, hogy helyrehozzon valamit, ami végzetesen elromlott, még ha bele is hal.
Jézus Krisztus vállalta a küldetést, hisz ő is nagyon szerette az embereket, sőt, ahogy az Atya, úgy ő is a SZERETET. Elkezdte letenni akkori helyzetének előnyeit, kiváltságait, olyannyira, hogy megüresítette magát, valódi szolgai formát vett fel, és így lett emberré.
A pandémia közben gondolhatunk így is a helyzetünkre. Jézus előttünk járt ebben is, korlátok között, de engedelmesen betöltve küldetését. Ez a nehéz út minden nehézségével a mi üdvünkért volt az ő útja. Az út mélypontja nagycsütörtök éjszaka, és nagypéntek, amikor elérkezik a legsötétebb valóság, Jézus belehal a földi életbe. Mindent megtapasztal, ami emberlétünk tapasztalása lehet, sőt többet is annál, hisz egyedül marad a kereszten. „Éli, éli, lámá sabaktáni?” – kiált fel, amikor az emberiség bűnterhe maga alá temeti törékeny testét-lelkét. Ez is hasonlít sokak érzéséhez, amikor a betegség, a lehetetlen helyzet, a gyász közepette felkiáltunk: Istenem! Miért? Akkor az Atya csendben maradt. Az áldozat bemutatásra került, majd eltemetik Jézust, és lezárják a sírt.
Húsvét hajnalban azonban vakító fényesség támad, a sírkertben minden átrendeződik, és az eltemetett, bezárt, meghalt Jézus-test megdicsőülten életre kel. Az őrök halálra válnak, amikor elindul, majd találkozik az asszonyokkal, később a tanítványokkal különböző helyzetekben, gondoskodó szeretettel tanítja őket, és adja a hitet, békességet, szeretetet mindnyájuknak.
Nagyheti emlékezésünk nem könnyű, de előremutató.
Ezen a húsvéton, nehéz idők közepette, felragyog előttünk az ÉLET világossága, és utat mutat, célt tár elénk! Jézus nem hagy magunkra, hanem a Feltámadott mellénk szegődik, és beszélgetni akar velünk, rólunk. Bátorít, és azt mondja, hogy ne félj, mert veled vagyok, mindig veled vagyok!
Nagyheti emlékezésünk során mi már húsvét reménységével élünk. Tudjuk, mi történt Jézussal harmadnapon, majd 40 nap múlva, sőt 50 nap elteltével hogy alakul át egész Jeruzsálem.
Húsvét óta tapasztalatból tudhatjuk, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé, az örök életé! Ezt Jézus is tudta, és úgy indult a rettenetes útra, hogy előre elmondta, mi történik majd vele, és Isten fel is támasztja őt a harmadik napon.
Ha próbákat élsz át te vagy szeretteid, testvéreid, tudd, hogy hogyan tovább! Van tovább a betegágy, a lélegeztetőgép, sőt a koporsó után is. Jézus Lázár sírja mellett, könnyek között mondja vigasztaló szavait a gyászolóknak:
„Én vagyok a feltámadás és az élet! Aki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha.”
„Hiszed-e ezt?” – kérdezi Jézus Mártától, és most tőled is, kedves olvasó. Van-e húsvéti hited, sőt több annál, életközösséged a feltámadott Úrral?
Bárcsak átragyogna, mindent beragyogna ezen az ünnepen is az Úr jelenléte!
Jézus él! Ő az élet, az örök élet, aki értünk volt ember a halálban is, hogy vele élhessünk majd az ő dicsőségében.
Mészáros Kornél
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
