Megkezdődhet az imaház bővítése Székesfehérváron

5924

Vasárnap hálaadó istentisztelettel mondott köszönetet a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet abból az alkalomból, hogy hamarosan megkezdődik az imaház bővítése. Az építkezés nyár elején kezdődik, majd három ütemben folytatódik annak érdekében, hogy az egész épületet ne kelljen lezárni. Az új épület mintegy 400 fő befogadására lesz alkalmas, és harmonikusan illeszkedik majd az utcaképhez.

Bővíti Széchenyi úti imaházát a 86 éves Székesfehérvári Baptista Gyülekezet. Révész Lajos baptista lelkész elmondta, hogy már a 80. születésnapon látták, hogy vagy egy nagyobb imaházat kellene építeni, vagy a meglévő épületet bővíteni. „Volt olyan is, hogy délelőtt két istentiszteletet tartottunk, mert nem fértünk be az imaházba. Szerencsére mára lehetővé vált a bővítés, a mellettünk lévő telket az önkormányzat segítségével megkaphattuk, az elmúlt két évben sikerült elintézni a jogi kérdéseket, és elkészültek a bővítési tervek is” – mondta el Révész Lajos.

A baptista lelkész kiemelte, hogy nem ünnepelnek alapkőletétellel, mert a régi épületnek már megvolt az alapkőletétele 35 évvel ezelőtt. Ezt tiszteletben tartva inkább egy időkapszulát helyeztek el, amelyben rögzítették a mai állapotot. „Amikor az új épületet átadjuk, az időkapszulát elhelyezzük a fogadótérben, ahol jelezzük, hogy szeretnénk, ha az utódaink ezt 25 év múlva megnéznék. A kapszulában helyezzük el a gyülekezetünk küldetésnyilatkozatát is” – tette hozzá Révész Lajos, aki elmondta, hogy a jelenlegi épület infrastruktúrája nem képes kiszolgálni ennyi embert, nehéz a parkolás, az épület megközelítése, és szűkös az imaház előtere is.

Az új imaház Pozsgai Angéla építészmérnök tervei alapján készül, aki a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet tagja. Révész Lajos lelkész elmondta, hogy sok segítséget kaptak a város főépítészétől, Lantay Attilától is. Az építkezés nyár elején kezdődik, majd három ütemben folytatódik a bővítés annak érdekében, hogy az egész épületet ne kelljen lezárni.

Pozsgai Angéla elmondta, a jelenlegi épület mintegy 250 fő befogadására alkalmas, 1981-ben épült, és az akkor 79 tagú gyülekezet építette nagy hittel. A tervező hangsúlyozta, hogy a bővítés kapcsán megvizsgálták a lehetőségeket, és az egyetlen lehetőség volt a szomszédos ingatlan, a Reménység Háza felé bővíteni az épületet, ami önkormányzati tulajdonban volt, külön helyrajzi számú telken. A két telket egy helyrajzi szám alá kellett összevonni, osztatlan közös tulajdonba. Pozsgai Angéla elmondta, hogy a városvezetés sokat segített, felajánlotta, hogy megvásárolhatja a területet a gyülekezet. Az új épület 400 fő befogadására lesz alkalmas. A két épület, a régi és az új harmonikusan csatlakozik az utcafronton, így egységes épületkomplexum jön létre.

Az istentiszteleten köszöntötte a gyülekezetet Székesfehérvár polgármestere is, aki kiemelte, hogy egy több mint ezeréves Fehérvár a templomok, gyülekezetek városa is. és nem is maradhatott volna fenn több mint ezer évig, ha ezek a közösségi terek nem lettek volna meg az adott korban azoknak az embereknek, akik szerették volna megvallani hitüket. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy Fehérvár jövője elképzelhetetlen a közösségek bővülése nélkül, így amikor a baptista gyülekezet az önkormányzat segítő szándékát kérte, akkor természetes volt, hogy a város megadja ezt.

A kor kihívásainak csak akkor tudunk megfelelni, ha hitéletben Európát meg tudjuk erősíteni, ehhez pedig bővülő helyek kellenek, hogy senki ne forduljon ki egy ajtón azért, mert neki már nem jutott hely. Amennyiben a gyülekezet igényt tart rá, a város hozzá fog járulni anyagi eszközökkel is a tervek megvalósulásához annak érdekében, hogy közösségként tudjunk erősebb várossá válni. Mert ha közösségként erősebbek vagyunk, akkor a napi problémákon és nehézségeken is könnyebben leszünk úrrá” – tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.

Forrás: http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_186949


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!