Meglátogatjuk egymást a közösségben – 2021. május

929

A hónap igéje

„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” (Zsid 10,25)

A hónap gondolata

Egy vendégjárási listát készítettem az elmúlt hetekben arra az időszakra, amikor már biztonságosak lesznek a körülmények ahhoz, hogy az otthonukban újra találkozhassam rokonaimmal, barátaimmal. Azért kellett listát írnom, mert mára olyan sokan lettek, akikhez mindenképp el szeretnénk jutni a párommal ebben az évben végre. Sokakkal több mint egy éve húzódik a találkozás. Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek lista kell, mert fejben már nehéz tartani azt a sok nevet.

Így várnak ránk a rokonaink, a barátaink mellett a gyülekezethez tartozók, vagy némelyeknek a munkatársaik. Reményeink szerint hamarosan elővigyázatosan tervezhetjük ezeket a találkozásokat. Kiléphetünk az online térből a közösségi találkozásokba az imaházban vagy a munkahelyen.

A személyes találkozásokban pedig először talán az udvaron, a teraszon és majd hamarosan a lakások nappalijában is.

Nem szabad elveszítenünk a kapcsolati szálakat, sőt magunkban egyre erősítve kell készülnünk ezekre a nagyszerű találkozásokra a várakozás örömével.

A hónap gyakorlata

Gondold végig, hogyan tudsz a legjobban készülni az újratalálkozásokra, és valósítsd is meg!

A hónap imája

Uram, Istenem, csak te tudod, hogy mennyire várom már a személyes találkozásokat, milyen nagy szükségem van azokra testileg-lelkileg. Tégy elővigyázatossá, hogy a találkozások után se kelljen aggódva gondolkodnom!

Ámen.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Jónak lenni jó!