A páli Krisztus-himnusz nem tartozik az ún. klasszikus karácsonyi igék közé. Ezt a megtisztelő címet az evangéliumi születés-történetek vívták ki maguknak. Nem is érdemtelenül, hiszen ezek teremtenek érzelem-gazdag karácsonyi légkört a maguk sajátos kellékeivel (angyalok, pásztorok, bölcsek, csillag, jászol…).
Persze tévedés lenne azt állítani, hogy a Máté és Lukács szerinti születés-történetek emellett nem hordoznak lelki üzeneteket is. De kétségtelen tény, hogy az apostoli levelekben – karácsonyi hangulatébresztés nélkül ugyan – a konkrét eseményen túlmutató üdvtörténeti távlatban kerül kifejtésre Jézus Krisztus földi életének, szolgálatának és áldozatának minden mozzanata, így földre jövetele is.
Nem kivétel ez alól a páli levélirodalom sem. Ezen belül például a 2Korinthusi levél 8. fejezetének adakozásra buzdító igéje, amely látszólag csak az apostoli kérés alátámasztását hivatott szolgálni, de lényegében önálló krisztológiai summázat:
„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor 8,9)
Bár a megüresítés szava ebben a versben nem jelenik meg, de tartalmilag erről a mozzanatról van szó. Páratlan tömörséggel foglalja itt össze az apostol, Jézus Krisztus váltságművét.
Újabb levelében – mintegy fél évtizeddel később – ennél részletesebben nyilatkozik az apostol: Jézus mennyei létéről, földre jöveteléről, áldozatáról, sőt felmagasztaltatásáról is, az úgynevezett Krisztus-himnuszban.
Igaza van Pálnak. A karácsonyi áldozat nagyságát ugyanis akkor érzékelhetjük igazán, ha tudatosul bennünk, hogy a mennyből érkezett Jézus miről mondott le, és mit vállalt ehelyett. Az öröktől fogva Isten létformájában lévő, vele egyenlő Jézus Krisztus „megüresítette magát”. Azaz (istensége megőrzése mellett!) létformaváltásra vállalkozott. Ezzel együtt fontos, eddigi tulajdonságaitól vált meg (mint pl. a mindenütt jelenvalóság). Viszont olyan új tulajdonságokat vett fel (mint pl. a halandóság), amelyek kizárólag földi élete során jellemezték.
Mennyei léte idején Jézus kizárólagos Isten-volta mellett, szolgaságáról nem beszélhetünk. Földi létének időszakára viszont „szolgai formát vett fel”. Elsősorban „nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, sőt adja az ő életét váltságul sokakért.” (Mt 20,28) De más tekintetben is „emberekhez hasonlóvá lett”. Nem azonossá, mert szolgai formája mellett is megőrizte Isten-voltát. Mégis „megalázta magát”.
Istenségével – rövid földi létét kivéve – megalázkodása szintén összeegyeztethetetlen, mint ahogy engedelmessége, és halála is.
Hangsúlyoznunk kell, hogy – bár az evangéliumokból főként így ismerhetjük Őt! – Isten-ember státusza nem tartott örökké. Hiszen a feltámadást és a mennybemenetelt követően, a kizárólagos isteni létformát újra felvevő Jézus Krisztus páratlan felmagasztalásban részesült.
A megüresítés három évtizednyi időszaka tehát a mennyben indult, majd a mennyben ért véget. A Krisztus-himnusz zárógondolata a mennyei Atyának
Jézus Krisztus váltságművére vonatkozó válasza:
„Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,9-11)
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
