Vannak zeneművek, amelyek képesek érzékeltetni Isten dicsőségét, és olyanok, amelyek különösképpen élen járnak ebben. Ilyen Georg Friedrich Händel Messiás-oratóriuma, amelynek előadására április 15-én került sor Kerepesen a zsúfolásig megtelt Szent Anna-templomban. A Baptista Központi Ének- és Zenekar adta elő az oratóriumot Oláh Gábor karnagy vezényletével. Közreműködtek: Kiss Rózsa szoprán, Huszár Anita alt, Szerekován János tenor, Szerdahelyi Pál basszus és a Kerepesi Forrás Kórus.
Frajna András esperes-plébános meleg hangú köszöntője után a művet Oláh Gábor karnagy ismertette röviden: Händel 1741-ben írta meg huszonegy nap alatt (augusztus 22. és szeptember 14. között) Charles Jennes szövegére. A dublini kórház javára szánta az 1742. április 13-án felhangzó grandiózus művet. Ezután évente előadták jótékonysági céllal, Händel életében harmincnégyszer. Az oratórium a Messiás történetét mondja el, az Ószövetség próféciáit, Jézus születését, földi életében elhangzott tanításait („az ő igája könnyű, a terhe oly jó…”), a passiótörténetet és a megváltást, az üdvösséget.
Az üdvtörténeti eseményeket tárja elénk az oratórium szövege a zenei mondanivalóval együtt. „Az Úr Báránya ő, ki átvette ím a föld bűneit” (20. kórus), „földre jött és szenvedett értünk” (21. kórus), „verte ostor és zúzták vétkeink” (22. kórus), „megváltott vére árán” (23. kórus), mivel „pásztor nélkül kóborolt a nép” (24. kórus).
Szenvedését a csúfolók hada csak súlyosbította, „csak hívd ide őt, és az Úr téged megvéd” (26. kórus). „Táruljatok, szent ajtók… az Úr, az lesz, kit várunk” (31. kórus). Az Úr elleni veszett lázadást írja le a 39. kórus: „törjük szét az Úrnak láncát… ne tűrjük már a rút igát.”
A recitativók és szólók érzékletesen megjelenítették a kínt és szenvedést, amelyre hatalmas válaszként érkezik a Halleluja-kórus: „Isten Úr a földön örökké… a mindenség övé és Krisztusé” (42. kórus). (Maga Händel ezt mondta az előadás után: „Azt hittem, a mennyországot látom, és benn magát a nagy Istent.”)
Bár a bűn zsoldja a halál, „de eljő az, aki feltámaszt és éltet ad”. Ez már a végidők megjelenítése. A trombitaária az „utolsó trombitaszót” idézi (46. kórus). „Méltó ő, a Bárány, megváltott minket szent vére árán…” (51. kórus) A magasztalást és az oratóriumot a záró „Ámen” fúga fejezi be.
A közönség a végén felállt és hosszas vastapssal fejezte ki tetszését és érintettségét. Ez az előadást követő vendégasztali beszélgetésekből derült ki. Jó volt bizonyságát adni annak, hogy az éneklés hitből történik.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
