Mi az a wellness-spiritualitás?

Manapság divattá váltak a wellnesshétvégék mint a kikapcsolódás, feltöltekezés alkalmai. Számtalan meditációs kurzust, spirituális foglalkozást kínálnak számunkra, hogy harmonikusabb legyen az életünk. Ugyanakkor nagy kísértés, hogy magát a keresztény hitünket, Istennel való kapcsolatunkat is egyfajta hétvégi programként, wellnesstöltekezésként éljük meg.

A kettő lényegi különbségéről folytatott eszmecserét dr. Pángyánszky Ágnes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkésze, Sefcsik Zoltán szekszárdi evangélikus lelkész és Károlyfalvi Zsolt, az Evangélikus Középiskolai Kollégium (Rózsák tere) igazgatója, teológus. A pódiumbeszélgetést László Virgil, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza vezette július 9-én, szombaton délelőtt az ELTE Wroclaw-termében.

A beszélgetést László Virgil provokatívnak szánt példái vezették be: három hirdetéssel illusztrálta, milyen tömegű ajánlat zúdul a kereső emberre, akit érdekel a feltöltődés, a jóllét elérésének módja. Angyalokkal kommunikálni éppúgy lehet ma jutányos áron, és az élet transzcendens oldalát segítségül hívni egy tanfolyamon (magyar kuponos akció), az univerzum élettartamáig (örökké?) élni, felturbózott immunrendszerrel (koreai példa), mint a gyerekek jobb érettségijét imádsággal megvásárolni (moldáv példa)… csak kapkodja az ember a fejét a furcsaságok láttán.

A kereszténység, mutatott rá a moderátor, szintén hasonló célokat hirdet meg. Hiszen mi is az Igazságot hirdetjük, és azt, hogy hogyan lehet valódi, értékes életet élni. Csak a különbség óriási: a keresztény vallás mindezt Jézus Krisztusban hirdeti, általa beszélünk örök életről és megszentelődésről. Célkitűzéseink és erőforrásaink a földhöz kötnek vajon, amikor wellnessről és spiritualitásról gondolkodunk?

Elsőként Károlyfalvi Zsolt testnevelő tanár, teológus beszélt a rekreációról, tisztázva a fogalmat: társadalmi-szociológiai szempontból az ember munkavégző képességének újrateremtését célozza meg, a szabadidő kultúráját, a sok lehetőség összességét jelöli. A minőségi élet szellemi és fizikai rekreációból áll, utóbbit a wellness/fitnesz fogalma takarja. A hívószó ismerős mindannyiunknak: „kényeztetés”.

A spiritualitásra térve Pángyánszky Ágnes a 80-as évek vallási szocializációját ismertette saját példáján. Felidézte, hogy alföldi kis szülőfalujában azt látta: az embereknek a munka a mindene, a pihenés, feltöltekezés háttérbe szorult. Amikor lelki kérdések kezdték foglalkoztatni, Istenhez fordult válaszokért, támaszért. Ezek után nem sokkal találkozott a „maga módján vallásos vagyok” fogalmával is, amely azt a képet hozhatja elő, mikor valaki bemegy egy áruházba, és válogat, nézeget, böngészget – csak éppen a vallások áruházában… Ekkortájt tört fel a társadalomból az igény, hogy a lélek (és egészsége) is fontos. A lelki kérdések mentén pedig óriási érdeklődés ébredt.

Az pedig törvényszerű, hogy az igényeket zavarba ejtő kínálat igyekszik kielégíteni. Kialakult a spiritualitás kultúrája, sokszínűek, sokfélék lettünk.

A kérdésre, hogy a spiritualitásba minden belefér-e, a kereszténység-spiritualitás fogalmak felcserélhetők-e, Pángyánszky Ágnes megoldása: míg a spiritualitás leírja a társadalom lelki igényét, a keresztény lelkiség az, ami az evangélikus egyházban jelen van, és jelzi a határokat hitünkben, a tanításunkban.

Sefcsik Zoltán lelkész rámutatott: először is azt kell felismerni, hogy több az élet, mint 40 éven át tartó gürcölés. Idézett egy felmérést, a „Mit csinálnék másként az életemben?” körkérdésre az Egyesült Államokban 95 év feletti emberek válaszoltak. A „Top 3” válasz szerint többször megállnának megélni a percet, megízlelni az életet. Vagyis, hangsúlyozta a lelkész, a „hetedik nap” megélése marad ki legtöbbünk életéből. Szűk az ösvény a nagy, megnyílt spirituális kapun belül – ezt az ösvényt kell a keresztény egyháznak meghirdetnie.

A beszélgetés ezen pontján a szelfnesz fogalma is szóba került. Pángyánszky Ágnes hívta fel a figyelmet rá mint olyan mozgalomra, amely az egyént helyezi az előtérbe, leszűkítve csak saját jóllétére, hiszen érte van minden. Ami egy pontig rendben is van, de hol a határ? Ha teológiai szempontból is megvizsgáljuk a szelfnesz lényegét, az önmegváltás és a teljes, Jézus Krisztusra hagyatkozó megváltás meg nem kerülhető kérdéséhez érkezünk.

László Virgil hozzáfűzte: a Krisztus-követés mindig is harc volt, nem pedig wellness. Jézus kereszthordozásról beszélt („Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem” – Mt 16,24), Pál az óemberrel való küzdelemről. Ezek aszkézisszerű viszonyulást írnak le, hogy jöhet ehhez a megújulás, a testi fittség állapota?

Sefcsik Zoltán a vár, az ellenség képét hívta segítségül. Bizony harcolni kell, főként magammal, hogy elcsendesedjek, Krisztussal legyek. (Aki többet szeretne tudni erről, feltétlenül olvassa el C. S. Lewis: Csűrcsavar levelei című könyvét, amelyben egy kisördög révén kapunk plasztikus képet az igazi, lélekért folytatott küzdelemről.) Ha sikerül, békesség tölt el – „nagy korty lelki vizek”–, erőforrás kerül birtokomba.

Károlyfalvi Zsolt is hangsúlyozta az út céljának fontosságát: Mihez?, Kihez? akarunk elérkezni mindenféle wellness-fittness gyakorlatok, módszerek alkalmazásával?

Mindezek után elérkezett a pódiumbeszélgetés egy lényeges ponthoz: mit értünk egyáltalán evangélikus lelkiségen? Mit látnak rajtunk az emberek? Hogy éljük meg, hogy adjuk tovább, vonzó-e, ahogy keresztény hitünket gyakoroljuk? Kisugárzik-e környezetünkre? Bizonyságtételünk elég erős-e egy olyan társadalomban, amelynek lelki egészsége szomorú, elkeserítő?

Mélyebbre evezve a fogalmak értelmezésében, a megszólalók arra is rámutattak: a rekreáció a profitmaximalizáció jegyében született, hogy még többet dolgozzon a munkás a kapitalizmus, a tőkés számára. A wellness-kereszténység azt jelenti, hogy addig vagyunk keresztények, amíg jól érezzük magunkat. De áldozatot hozni érte? Azt már nem?! Károlyfalvi Zsolt megfogalmazását is itt kell idézni: a wellness-fittness tudatosság, tervezés, elhatározás eredményeként része az életünknek, a kereszténységben az elhívás, a külső inger az, ami aktivitásra indít. A felvetett kérdések és témák a hallgatóságot is megmozgatták, többen is hozzászóltak a beszélgetéshez.

Végszó gyanánt László Virgil gondolatát adjuk át: Jézus élő víznek folyamairól beszélt János evangéliumában. A külső rekreáció keretében rajtunk végeznek valamit (például masszázs), a belső rekreáció viszont ezen jézusi mondás igazsága által ragadható meg, és ez újítja meg teljes életünket, mindörökre: „…aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” (János 4,13)

Forrás: http://www.evangelikus.hu/wellness-spiritualitas